Sajtóhírek szerint márciusban megkezdheti munkáját a kormány anti-korrupciós törvénycsomagjának központi elemét képező Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal (KKH). Azt gondolná az ember, hogy a Transparency kitörő örömmel fogadja a hírt. Hogy ez miért nem így van, azt már leírtuk – bár mindig hozzátesszük, mint most is, hogy természetesen örülünk, hogy a téma figyelmet kap. Különösen a közérdekű bejelentők védelme régóta szívügyünk, és a törvénycsomagnak köszönhetően a kérdés hivatalosan is felkerül kis hazánk közpolitikai térképére. Nem mindegy azonban hogyan is küzd a kormány (ez most a mindenkori kormányra, és nem csak a jelenlegire értendő) a korrupció ellen. Mi nem gondoljuk, hogy egy új hivatal felállítása feltétlenül a legjobb módszer – és akkor a KKH választások utáni túlélési esélyeit még nem is latolgattuk.

A korrupció ellenes hivatalok mondhatni divatban vannak, nem árt azonban egy keveset tudni az intézmény hátteréről. A történet a 70es években kezdődik, amikor is Hong Kong (akkor még brit koronagyarmat) kormányzója létrehozta az Independent Commission Against Corruption-t (ICAC), amely intézkedés azóta bevonult a korrupció elleni küzdelem nemzetközi legendáriumába. Joggal. Az ICAC ugyanis már néhány év elteltével drámai javulást ért el, és a legfontosabb oka annak, hogy Hong Kong a Transparency International Korrupció Érzékelési Indexe szerint ma is a világ egyik legtisztább országa.

Egyértelmű sikertörténetről van szó tehát, így a modell nem meglepő módon számos követőre talált – annyiban legalábbis, hogy a korrupció ellenes hivatalok az utóbbi évtizedekben gombamód szaporodtak a világ minden táján. (Ezért nem kis részben a Világbank és más donor is felelős, például Afrikában, ahol számos ország banki nyomásra, a nyugati segélyek vagy kölcsönok lehívásának feltételeként hozott létre ICAC-szerű szervezeteket).

Hamar kiderült azonban, hogy a hong-kongi mintára létrehozott hivatalok csak nagyon kevés országban életképesek vagy sikeresek, és sok helyen többet ártottak mint használtak. (Tovább a 2. részre!)

Január 11-én este adtuk át a Soma-díjat. Ez az egyik legnagyobb magyar újságírási díj, egy kacskaringós, pásztorbot-szerű plasztikával és 1 millió forinttal jár. Tíz éve halt meg barátunk és kollégánk, Soma, civil nevén Gőbölyös József, kitűnő újságíró. Kilenc éve létezik ez a róla elnevezett díj, olyan fiatal nyomozó újságírók kapják, akik az előző évben a legjobbat alkották a műfajban. A nyomozó újságírók mindig valami disznóságról írnak, ez a műfajból adódik, hiszen ahol nincs disznóság, ott nincs szükség nyomozásra sem. A nyomozó újságírók a sajtóban a transzparencia legfőbb harcosai.

Tavaly Magyari Péter dobta a legnagyobbat. A zsűrinek könnyű volt a döntés: Magyari sokat és alaposan dolgozott, fontos témáról írt, olyanról, amely 10-20 év múlva is befolyásolni fogja Magyarország sorsát: az orosz gázszállításokról, az ezt övező kereskedelmi és maffiajátszmákról. Itt van, amit Magyari írt a témákról, a címekre kattintva elvileg elérhetők a cikkek.

·                               Őrizetbe vették az Emfesz igazgatóját

·                              Magyarország 1 dollárért

·                              Gázháborúk Magyarországon I.

·                              Honi gázháborúk II.

·                              Hazaengedik az EMFESZ-vezért

·                              Az USA újabb gázválságra figyelmezteti az EU-t

·                              Kinek adja a Kreml az Emfeszt?

·                              Továbbadható az Emfesz

·                              Oroszország megint elzárhatja a gázcsapot?

·                              Magyar cégekkel üzletel a Gazprom

A sajtó bajban van, az írott sajtó a válság miatt éppen a mészárszéken tartózkodik, a netesnek sem megy éppenséggel jól.  A sajtóvállalkozásoknak nincs pénze, márpedig a nyomozó újságírás pénzigényes műfaj, hiszen időigényes. Egyre kevesebb lap engedheti meg magának, hogy egy-egy munkatársa néhány hétig vagy akár néhány hónapig olyasmin dolgozzon, aminek az eredménye egyetlen cikkben csapódik le. A nyomozó újságíró védendő állatfaj.

Védendő és támogatandó. Nyugaton és keleten egyaránt az a tendencia, hogy az ilyen teljesítményeket egyre inkább alapítványok finanszírozzák. Néhány amerikai alapítvány újabban több millió dollárt költ évente erre a célra, a Soma Alapítvány belgiumi testvérszervezete, a Pascal Decroos Fund évi 700 ezer euróból gazdálkodik. A Soma Alapítvány persze jóval szegényebb, de megtesszük, amit megtehetünk. Az idén már pályázatokkal is lehet bombázni a frissen megalakult Soma Központot.
 

Itt vagyunk 2010 5. napján! Végignéztem a CNN televízió összefoglalását arról, hogy a különböző városokban a földön hogyan köszöntött be az új év.  Gyönyörű volt Sydney felett a tüzijáték, csodálatos volt Hong Kong-ban a felhőkarcolók feletti szín és tűzkavalkád.

Szeretem, ha vége van egy évnek, mert mindig úgy érzem, hogy akkor a következő tiszta lappal indul. Január első napjaiban végiggondolom, hogy mit szeretnék másképpen, min kéne változtatni, persze az első napok történéseiből következtetéseket vonok le.

Az első héten a Transparency International magyar csapata is stratégiát tervez.  Hogyan tovább, milyen projekteket vigyünk, mik voltak a sikerek, miket kell átgondolni?

A céljaink persze tiszták.  Korrupciómentes, átlátható Magyarországot szeretnénk. De a célokat nem mindig egyszerű, konkrét stratégiával leírni.

Az ünnepeket alatt sok barátunknak meséltem a TI-nál töltött első heteimet.  Miket csinálunk, miért, miket szeretnénk csinálni.  Volt aki szerint szélmalom harc az egész, mert „Magyarország ilyen, és már Jókai korában is ilyen volt. Ez van, ezt kell szeretni”. Volt aki a katonatörténetek lelkesedésével mesélte, hogy milyen korrupciós helyzetekből, hogy mászott ki, és mennyire megdöbbent a másik fél, hogy VAN aki nem fogadja el a felajánlott összegett, „pedig ennyi pénzed fizetésből sose lesz öregem”  Kedvence minden ismerősömnek az autópálya építés drágasága és lassúsága és persze a hiánya.  Milyen ciki volt levinni 2004-ben egy külföldi beruházót Pécsre, aki nagyon lelkes volt a szakemberektől, a helytől, a várostól, de megkérte, hogy Budapestre visszafelé mégiscsak az autópályán vigyék őt vissza, mert szép-szép ez panorámás utacska, de el kellene érni a repülőgépét.

A következtetés tehát könnyen levonható 2009-ig Magyarországon a korrupció látható és érezhető, mindenkinek fáj, sokakat bosszant, de ugyanannyian el is fogadják, mint része az országkockázatnak. Mert a helyzet úgyse lesz jobb, mert mi ilyenek vagyunk. Én nem értek ezzel egyet.

Hiszek a civil szervezetek hatékonyságában, hiszem, azt amit Széchenyi István 1832-ben leírt: „A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.”, igaz ma is.  Nem várhatjuk, hogy a dolgok megoldódnak maguktól, ha mi nem teszünk semmit.  

Legyen közös célunk az átláthatóság, a korrupciómentes Magyarország.

Ne csak a TI stratégiájában szerepeljenek lépések a közös célok megvalósítására!

Változtassunk azon a szemléleten, hogy „ a korrupció Magyarország szerves része”

Új év! Új hozzáállás.

Remélem, mindenki a halászlé és bejgli illatának mámorában olvassa e sorokat. Így talán senkinek nem fog feltűnni, hogy életem első blogját írom éppen.

Hozzám olyan iramban robogott a Karácsony, hogy még nem volt időm magamhoz térni. Néhány munkahely és némi tapasztalat után elmondhatom, hogy Transparency-s létem első három hónapja hihetetlen tempóval telt. Mire magamhoz tértem, rendezvényeket szerveztem és új kollégáimmal az országot jártam. Az ’átláthatóbb közbeszerzések’ vidéki körútja során Szegeden, Debrecenben, Balatonszemesen és Budapesten tartottunk szemináriumot, érkezésem előtt pedig két állomás volt még: Eger és Pécs. Egyszóval rajtunk nem múlt, hogy a régiók szakemberei megismerjék az átláthatósági megállapodás adta lehetőségeket. A záró, budapesti eseményre a TI berlini szakértőjét is meghívtuk, Marcela Rozo a közbeszerzésekkel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatokról számolt be.

Igazságszolgáltatási reformintézkedések témában eddig Győrött és Debrecenben jártunk, ahol az Ítélőtáblákkal együttműködve tartottunk fórumokat. Vitaindítóink Hack Péter, Fleck Zoltán és Navratil Szonja voltak.

A vidéki események közül a legemlékezetesebb a debreceni diákoknak tartott előadásunk volt. Számítunk a fiatalokra, így mindig élünk a lehetőséggel, ha hallgatóknak beszélhetünk a TI és a TI Magyarország munkájáról. Ezen az ominózus előadáson nagyjából százötvenen voltak ránk kíváncsiak. Én még ennyi embert előadóban nem láttam, diákok ültek minden sarokban, minden talpalatnyi helyen, lépcsőn, ajtóban. És figyeltek és kérdeztek. Nagy élmény volt!

Természetesen az antikorrupciós napról sem feledkezhetünk meg, amely méltó zárása volt az évnek, a rendkívül pörgő, eseménydús hónapoknak. A visszajelzések dicsérők, a nap kerek egészt alkotott, mi pedig jóleső fáradtsággal nyugtáztuk: minden perc megérte.

Az újév új helyen talál bennünket, következő állomáshelyünk jóval tágasabb helyet biztosít a növekvő szervezetnek. Bár még semmi nem hivatalos, így bejelenteni sem én szeretném, de, ha az új iroda olyan lesz, amilyennek láttuk, akkor nagyon jó dolgunk lesz, a TI Magyarország méltó helyen kezdheti az új esztendőt.

Mindenkinek Békés Karácsonyt és átláthatóbb 2010-et!

Ilyenkor az ember végiggondolja, mi is történt az év alatt (ha másért nem azért, mert az újságírók megkérdezik), úgyhogy itt az alkalom, hogy én is megtegyem, így írásban is.

Korrupciós botrányból több volt, mint az eddigi éves átlag, de leginkább látványosabbak voltak. Sőt, megkockáztatom, hogy némi következménye is lett a sajtóban részletesen taglalt eseteknek. Például a BKV-s végkielégítések után nyilvánosságra hozták az állami tulajdonú cégek vezetőinek fizetését, sőt nyomoznak is! Szó se róla, sokkal több ügy volt, mint amennyinek következménye lett, és továbbra is szabadlábon, vezető pozícióban vannak többszörös korrupciós botrányba keveredett személyek. Mégis, a nyomozások megindulása egy kis reményt ad, hátha elmozdulunk valamerre arról az 5,1 pontról.

Jogalkotás terén a legnagyobb visszhangja a hétfőn megszavazott antikorrupciós csomagnak volt. A kérdés, hogy látszatintézkedésekről vagy valódi korrupció elleni fellépésről van szó, jogos. A végső verzió kicsit rémisztő, főképp, ami az átláthatósági megállapodásokat illeti. Ahelyett, hogy teret adna az eredeti célnak, a civil kontrollnak, úgy tűnik, egy újabb állami ellenőrzési rendszerrel terheli a közbeszerzéseket. Még van egy szamalszálnyi remény, hogy az eddig nem látott kapcsolódó kormányrendelet az igazi átláthatósági megállapodásokhoz biztosít majd keretet, és nem Magyarország lesz az a hely, ahol a nemzetközi színtéren jól működő módszert sikerül egy jogszabállyal lejáratni és alkalmatlanná tenni.

Aminek viszont örülünk, és nagy előrelépésnek tartjuk, az a közérdekű bejelentők védelmének biztosítása. Sajnálatos azonban, hogy egy package deal keretében rögtön felállítunk egy antikorruciós Hivatalt is, nem hisszük, hogy ez hatékonyabbá tenné a korrupciós ügyek felderítését.

A korrupció megfékezéséhez szükséges politikai elkötelezettségről és strukturális reformokról (úgy mint pártfinanszírozás, egészségügy, önkormányzati rendszer) nem beszélhetünk az elmúlt évben. Ha mindent összevetek, akkor tehát hajszálnyit javult a korrupciós ügyek felderítése és védjük a közérdekű bejelentőket. Ez nem túl nagy előrelépés, 12 hónap ennél sokkal több mindenre lett volna alkalmas.

A TI élete a korrupció elleni fellépés mértékénél intenzívebb volt. Itt járt elnökünk, Huguette, sikerrel akadályoztuk meg egy gazdasági miniszter jelölését, végigjártuk az országot több roadshow-val, gyűjtöttünk pár tagot a Vállalati Támogatói Fórumunkba, írtunk kampányfinanszírozásos törvénytervezetet, kutattunk és szerveztünk kisfilmpályázatot.

Amire azonban a  legnagyobb szeretettel gondolok, az a belső fejlődés. Mostanra, év végére lettünk annyian, hogy már egy valódi szervezetről beszélhetünk és a nyári őskáoszból lassan-lassan talán sikerül rendszert alakítani. Rengeteg munka van mögötte, ennek megfelelően az egész iroda hulla fáradt. Be is zárunk egészen az új évig.

Békés ünnepeket és boldog 2010-et kívánok mindenkinek!!!

Pontosan 250 éve írta Adam Smith a manapság divatos viselkedési közgazdaságtan sokat hivatkozott, alapműnek számító The Theory of Moral Sentiments című munkát, melyben az emberi érzések, érzelmek, kulturális sajátságok, attitűdök és viselkedésmódok motiváló erejét a közgazdaságtani vizsgálat fókuszába állította, számos alapkérdésre csak innen kaphatunk választ.

A közgazdaságtan arra a fontos kérdésére miszerint: min múlik egy ország versenyképessége, a válaszok sokáig elégtelenek voltak. Legfőképp svájci kutatóintézetek  (ez is megérne egy történetet, miért éppen a svájciakat érdekli ez ennyire) ontották a különböző versenyképességi rangsorokat, de a magyarázatok jó része a Smith által javasolt tényezőket jórészt figyelmen kívül hagyták. Keresték a választ adórendszerekben, intézményi struktúrákban, a piaci liberalizációban és sok más tényezőben, mígnem a Nobel díjas Edmund Phelps  2006-ban, az Economic Culture and economic performance című dolgozatában egyértelműen bizonyítja, hogy egy ország sikerességét (ez talán jobban megfogható, mint a versenyképesség) leginkább kulturális sajátságai, értékei illetve attitűdjei határozzák meg. A bizonyításhoz a World Values Survey (WVS) által évek óta gyűjtött elemzést használja fel, melyet szintén színvonalasan dolgoz fel és egészít ki  a TÁRKI 2010 novemberében kiadott Bizalomhiány, normazavarok, igazságtalanságérzet és paternalizmus a magyar társadalom értékszerkezetében című munkája.

Az országok értéktérképének függőleges tengelyének felső részén a világias, racionális értékek a dominánsak a tradicionálisabb, gyakran valláson alapuló, tekintély-elvűbb, hierarchikus renden nyugvó értékekhez képest. A vízszintes tengely az egyéni értékválasztásban az önkifejező értékeket skálázza aszerint, hogy az egyéni primer túlélést megcélzó, zártabb, magába forduló kulturális modellt, vagy az egyének kooperációjára bizalmára jobban építő, toleránsabb, politikailag aktívabb,  hosszú távú értékeket jobban ápoló (környezetvédelem, öngondoskodás stb) nyitottabb modellt látunk.

Az ábrán jól látható az, amit a TÁRKI is megállapított: Magyarország zárt gondolkodású, bizalomhiányos, a civil társadalom szempontjából inaktív ország. Az abszolút pozícióhoz képest még érdekesebb az, hogy történelmünk, hagyományaink,  földrajzi elhelyezkedésünk szempontjából a számunkra referenciát jelentő nyugati világ milyen távol esik tőlünk, sőt értékhasonlóság szempontjából a visegrádi országok is. A volt-balkán és a szovjet utódállamok viszont igen közel.

Mindig vonzott az összehasonlítás a különböző országlisták között. A korrupció érzékelési indexet fogjuk fel egyfajta kulturális diszkomfort mutatószámként,  a nyitott-zárt társsadalmi modell szempontjából egyértelműnek tűnik a helyünk. Vagyis, zártabb, normazavaros, bizalomhiányos társadalmunknak korrupció-észlelése is ennek megfelelőnek kellene lennie. A helyzet azonban ennél bonyolultabb.

Ha a korrupció-érzékelési rangsort megnézzük – és maradjunk Európában -, az élenjáró országok (ld. pl. skandinávok, Finnország, Svájc, Hollandia, Írország) a térképen egyértelműen a nyitottabb társadalmak, az egyéni önkifejezés értékei erősen dominálnak, a bizalmi viszonyok erősek, a társadalmi kontroll igénye és hatékonysága magas. Ennek a skálának a közepén lévő európai országok szintén erősen korrelálnak a korrupciós index-rangsor helyekkel (ld. Spanyolország, Franciaország, Anglia, Ausztria). A pozíciók a volt keleti blokk területén és egy-két dél-európai országban mutatnak meglepetéseket. Görögország esetében a külön utasság itt is látványos, ahogy a korrupciós indexnél is, de Olaszország pozíciója sokkal kedvezőbb az értékrangsorban, mint a korrupció szerinti megítélésben. Az igazi elemzés szerinti kakukktojás azonban Magyarország. Korrupció szerinti rangsorunk sokkal jobb, mint a társadalom nyitottságát szemléltető pozíciónk.

Talán korrupció-érzékelésünk tompult el vészesen? Vagy csak arról van szó, amit egy Transparency International fogadáson megjelent sikeres osztrák üzletember mondott nekem? Vagyis: Magyarország a többi volt szocialista országhoz képest annyival van előrébb a korrupció kezelésében, hogy nálunk a korrupció kiszámíthatóbb, működése logikusabb. Mindig egyértelmű, kinek, hová, mennyit és hogyan kell adni ahhoz, hogy működjenek a dolgok – higgyem el neki, már ez is valami…

Írta: Harmati László

Első blogbejegyzésemhez kitűnő apropót szolgáltat a tegnapi Nemzetközi Anti-korrupciós Világnap (December 9). Fontos és szuper-mozgalmas nap volt ez a magyar TI életében, sajtótájékoztatóval, workshop-pal (egy norvég oknyomozó újságíróval), este az Átláccó filmfesztivállal egybekötött fogadással és jazz koncerttel a Gödörben.

Ha még nem írtunk volna a filmekről: 67 érkezett a felhívásunkra, amiben a korrupcióról készült rövid filmeket kerestünk. A három díjnyertes alkotás (nekem személy szerint a 3. helyezett „Walzer” tetszett a legjobban) és az összes többi kisfilm megnézhető itt: www.daazo.com/atlacco, és az alkotóknak csak gratulálni lehet. Az esti rendezvény is nagyszerűen sikerült, legalábbis minket, akik a TI-t saját gyermeküknek tekintik, jó érzéssel töltött el, hogy olyan sokan eljöttek – a miniszterelnök, az ÁSZ elnöke, nagykövetek és kevésbé illusztris de számunkra nem kevésbé fontos vendégek. Persze nem áltatjuk magunkat: tudjuk, hogy a támogatás nem annyira nekünk, mint az „Ügynek” szól, és ez így is van rendjén.

Sajnos az Anti- korrupciós Világnap önmagában egyelőre kevés ünneplésre ad okot. December 9-ét 2003-ban nyilvánította az ENSZ a korrupció ellenes küzdelem napjává, főleg azzal a céllal, hogy a világszervezet hasonló nevű egyezményét népszerűsítse és minél több államot az egyezmény aláírására bírjon. Tegnap az ENSZ főtitkára emlékeztetett, miért is kellene, hogy az ügy mindenki ügye legyen: "Amikor közpénzt vesz el valaki hogy önmagát gazdagítsa, kevesebb marad iskolák, kórházak, utak és közművek építésére” (www.unodc.org/unodc/en/press/releases/fight-corruption-save-development.html). Erról is szólt, mindenkinek lenne tennivalója, hogy ezt megakadályozza. "A korrupció nem valami hatalmas, személytelen erő, hanem személyes döntések eredmenye" – azoké akik fizetnek, és ezoké, akik fizetést kérnek valamiért, amit nem lenne joguk árulni.

Az ENSZ korrupció ellenes egyezményét sok állam, köztük Magyarország is aláírta. Sem világviszonlatban, sem kis hazánkban nem lehet azonban igazi előrelépésről beszámolni: semmi jele, hogy a korrupció visszaszorulóban lenne. Ez részben a kormányok hibája, de a cégeknek, és kicsiben az állampolgároknak is van felelőssége. Ahogy Ban Ki-moon mondja, az egyezmény akkor számít csak, ha van aki számon kéri az abban megfogalmazottakat. Reméljük jövőre többen lesznek, leszünk.

Amit a híradásokból tudunk: valaki még tavasszal jelentette a rendőrségnek, hogy a BKV és a Budapest Airport kitalált munkákért fizet hétszámra milliókat valamiféle ügyvédi irodáknak. A hivatalból szemérmes híradások, hiszen még csak gyanúról van szó, nem írnak nevet, csak azt említik, hogy a két vállalat jogi igazgatóját vitték el a rendőrök bilincsben. Egyikőjük elkapásáról még egy szép, regényes részletet is megtudhattuk: SZ. Gy.-t egy harmadik kerületi bevásárlóközpont parkolójáb an kapcsolták le, miután átvett 10 millió forintnyi kenőpénzt. 

A híradásokban nem szerepel, de három percnyi guglizás után bárki láthatja, a BKV honlapján még ma is ott virít Sziebert György jogi igazgató képe, (www.bkv.hu/bkvzrt/menedzsment.html), és a vázlatos életrajzból a két vállalat közti személyes kapocs is fölsejlik: Sziebert nem egészen négy esztendeje még a reptéri üzemanyag-ellátó kft. felügyelőbizottságában ücsörgött, aztán a ferihegyi minibuszokat üzemeltető cég feje lett. Ezekből az időkből ismerhette a másik letartóztatott jogi igazgatót, a kedves mosolyú Rényi-Vámos Krisztinát (www.bud.hu/rolunk/management), akivel nyilván a reptéri munkahely elhagyása után is kapcsolatban maradt. So far, so good, ahogy a művelt francia mondja. 

Nekem érdekesebb, amit (még?) nem tudunk: minek köszönhette Sziebert meredeken fölszálló karrierjét? Ki dobta föl őt és kedves társát? Vajon a két jogi igazgató saját szakállára dolgozott avagy főnökeik, a BKV-nál a magyar állami vállalatok menedzser-dzsolidzsókere, Kocsis István, az Airportnál a Düsseldorfból idekerült Jost Lammers is aláírták az ügyvédi irodáknak szóló álmegrendeléseket? És: melyek voltak ezek az ügyvédi irodák? Letartóztatták-e főnökeiket vagy legalább az ottani aláírókat? Kiknek jutott az imígyen elfolyatott pénzből? Mennyi folyt el egyáltalán? 

És nem tudjuk, hogy a magyar rendőrséget, amely tapasztalataim szerint nem nagyon szeret / nem nagyon képes nyomozni (főleg nem, ha bűnesetekről van szó), mi vitte rá arra, hogy ezúttal rendesen, több mint fél évet foglalkozzon ezzel az üggyel? Ki szólhatott rájuk és mit mondott? Örülni fogok, ha megtudom. Tényleg.  

Írhatnám át a közismert dalszöveget (lásd az eredetit: „I like to move it, move it”) a pályázati felhívásra beérkezett rengeteg kisfilm hatására. A Transparency International Magyarország eddig nem kifejezetten arról volt ismert, hogy filmpályázatot hirdet. Mindezidáig! Átláccó nevű kisfilmpályázatunk azonban igencsak megmozgatta a profi és hobbi filmkészítők fantáziáit.



Annyi féle/fajta kisfilm beérkezett, hogy öröm volt nézni. Aki azt mondja, hogy a mai fiatalság közönyös a társadalom problémái, dolgai iránt, nem foglalkozik olyasmivel  mint pl. a korrupció, nos az téved. Ékes bizonyítéka mindennek pedig az a sok elgondolkodtató két-három perces alkotás. A zsűrinek nehéz dolga van – közhely, de igaz. Van vígjáték, thriller, animáció, psycho…

Már nem kell sokat várni, és mindenki számára kiderül, mely filmek lettek a legjobbak!

Nem rá, a görög származású, Toledoban sokat alkotó Domenikus Theotokopoulos-ra gondolok elsősorban, hanem a Group of States against Corruption (GRECO) nevű grémiumra.

A GRECO-t 1999-ben hozta létre az Európa Tanács, jelenleg 46 tagja van és Strassbourgban található a székhelye. A GERCO célja, hogy tagjai antikorrupciós törekvédeit elősegítse, mégpedig úgy, hogy monitorozza, mennyire felelnek meg az országok az Európa Tanács antikorrupciós sztenderdjeinek. Ehhez kidolgoztak egy nem annyira egyszerű, ámde annál alaposabb értékelési mechanizmust, és időről időre felmérik az országok helyzetét.

A héten hazánkban tartózkodik a GRECO küldöttsége, hogy végignézze, hogyan állunk. Az előző időszakok jelentéseiből indulnak ki, elsősorban azt nézik, mennyire valósultak meg az abban megfogalmazott ajánlások. Ehhez dokumentumokat elemeznek, majd találkoznak kormányzati és nem kormányzati szereplőkkel, így velünk is.

Hazánkban az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a GRECO kapcsolattartó pontja, így ők szervezik a megbeszéléseket. Tegnap Ádám (Földes) vett részt rajtuk, ma én megyek, mert a pártfinanszírozásról lesz szó. Egyelőre még csak az értékelésnél tartunk, egy következő fázisban fogják megfogalmazni a GRECO ajánlásait. Meglepne, ha nem javasolnák a párt-és kampányfinanszírozás átláthatóbbá tételét.

Az eddigi értékeléseket végignézve azt látjuk, hogy hazsnos lett volna, ha már az előző értékelési körökben is erősebb a civil kontroll, mert több témához is lettek volna megjegyzéseink. Az első két értékelési kör eredményei és a TI hozzá kapcsolódó véleménye itt olvasható: http://www.transparency.hu/greco.

Természetesen, a GRECO csak javasol, nem tesz és tehet semmit kötelezővé. Inkább csak kínos, ha sok éven keresztül semmit nem tesz egy ország a korrupció ellen. A szándék az, hogy nyomást gyakoroljanak, és a döntéshozók maguk lássák be a változtatás szükségességét. Reméljük, sikerrel járnak!

Ma jelenik meg a korrupció érzékelési index, az a ranglista, amit évről évre kiad a TI, és 0-tól 10-ig pontozza az országokat. 10 órakor van a sajtótájékoztató, ami az idén virtuális lesz. Meglátjuk, hogy sikerül, nekem még vannak kétségeim, mert a technika néha nagyon ki tud szúrni az emberrel.

Mindenesetre sikerült a vasárnap délelőttömet azzal töltenem, hogy négyszer belemondtam egy kamerába a mondanivalómat. Előtte még egy órán át vitatkoztunk a filmesekkel, hogy jobb-e, ha belóg a virág a képbe vagy sem, végül nem lóg be. Így lakótelepes, szerintük, úgy meg művházas lett volna, szerintem. Remek opciók. Azt mondták, az irodánk nem egy studió, mondjuk ez tény.

Ez tehát a kísérletünk, a nem klassszikus sajtótájékoztató. Már láttam a felvételt, nem tűnt nagyon átütőnek, kicsit olyan, mintha egy on-line tanfolyamon adnék elő. Kíváncsian várjuk, milyen lesz a fogadtatása. Ha nem is ez lett a legjobban sikerült darabunk, a jövő ebben van, azt már látjuk!

Ma kiszálltunk (a Freedom és a TI) az egyeztetésekből a kampányfinanszírozás reformjáról, de azért reméljük, hogy egyszer elfogadja a parlament a javaslatainkat. Hiszen szakmai kritikát nem kaptunk, magyarul, ha lenne némi politikai konszenzus, elfogadható lenne a dokumentum.

Az egyeztetéseket áprilisban kezdtük, az október nagyon intenzív volt, de sajnos, nem sikerült kompromisszumra jutni. Így aztán marad az átláthatatlan, korrupt rendszer, 72 napon át plakátok, gyűlések, sokmilliós hirdetések, és aztán a szembe hazudás arról, hogy mindezt gyakorlatilag ingyen meg lehet úszni. De ez a kisebbik baj, hiszen a képmutatáshoz igazán hozzászokhattunk.

A nagy baj az, hogy ez a rendszer olyan struktúrákat tart fenn, amik akadályozzák a tiszta versenyt, a gazdasági növekedést és eltántorítják a külföldi befektetőket. Ezt nem csak én mondom, hanem a nagyobb befektető országok nagyköveteinek csoportja jelezte a ma délutáni megbeszélésünkön. Ha kevés a befektető, kevesebb lesz a pénz, és még kevesebb jut belőle a köznek. Ez ilyen egyszerű.

Szerencsére, az ügyet sikerült elég ismertté tenni, sokkal több ember tudja ma, hogy a választási kampány várhatóan törvénysértő módon fog zajlani, mint négy évvel ezelőtt. És innentől kezdve az állampolgárok döntése, hogy bizalmat szavaznak-e azoknak, akik ezt a rendszert létrehozták és fenntartják.

Rajtunk nem fog múlni, igyekszünk minden kampányköltést figyelni, és az esetleges törvénysétéseknek a lehető legnagyobb publicitást adni. Szóval, ha megkérdeznék, folytatjuk-e, biztos azt mondanám, amit Kalifornia kormányzója a lenti videón.

Hihetetlen, mi megy ezen a téren, és mindig újra és újra meg tudnak lepni. Mint ma is, a GKI sajtótájékoztatóján, amit abból az alkalomból tartottak, hogy végre nyilvánosságra hozzák a Közbeszerzések Tanácsa (KT) által 2007-ben megrendelt, a többször módosított szerződések szerint 2009 júliusára elvileg teljesülő, olyan 20 m Ft-ba kerülő, és kifejezetten a közbeszerzési korrupciót vizsgáló kutatásokat.

De nem hozták nyilvánosságra. És a megrendelő KT azt sem tudta megmondani, hogy mikor lesz az, amikor a köz megismerheti részletesen, mi is a baj a magyar közbeszerzésekkel. Most 4 oldalban értesülhetünk a főbb problémákról. A 20 m Ft-ba kerülő további információkra még várni kell.

Elgondolom, hogy november 17-én, amikor a korrupciós rangsort hozzuk nyilvánosságra összehívunk egy sajtótájékoztatót, ahol elmondjuk, Magyarország 10-ből 5 pontot pontot kapott, de arról majd egyszer máskor beszélek, hogy mi van a szám mögött. Ez lenne a magyar TI vége. Megjegyzem, jogosan.

A közbeszerzéseknek egy ilyen malőr, hogy épp a kutatást nem hozzák nyilvánosságra egy sajtótájékoztatón, meg se kottyan. Végtére is, ez a négy oldal is annak köszönhető, hogy megírta a zinternet, hogy van itt egy kutatás, ami sokba került, de nem tudni róla semmit. Mutyit sejt az állampolgár, nosza, adjunk neki 4 oldalt a 400-ból, és egy ideig nyugodtak lehetünk.

Mi ugyebár láttuk a sokszáz oldalas kutatást is, ezért rögtön hangsúlyozom: a mai 4 oldal jól összefoglalja a fő problémákat. A Közbeszerzések Tanácsa teljes nyugalommal elkezdhetné holnap a közbeszerzési rendszer reformját, annyira világosak a következtetések. Tehát nem az a bajom, hogy itt adatokat ferdítettek volna. Hanem az, hogy ha nem hozunk nyilvánosságra egy korrupcióról szóló kutatást az ebből az alkalomból összehívott sajtótájékoztatón, akkor abból automatikusan mutyit sejt az állampolgár. Ott is, ahol esetleg nincs.

mondta Vici barátnőm, hogy ezt írjam címnek. Vici német, és Berlinben lakik, ahol is a TI az éves közgyűlését tartotta a múlt hét végén. Ilyenkor összegyűlik mindenki, a kilencven ország TI tagozatai, a szervezet egyéni tagjai, a titkárság, és a Board.

A Board magyarul a kuratórium, azaz, a TI irányító, ellenőrző testülete. 12 tagból áll, akiket egyszerű szavazattöbséggel választanak a TI tagjai (tagszervezetek vagy egyéni tagok), három évre, egyszer lehet újraválasztani. Ha lejár valakinek a mandátuma, akkor az üres helyre pályázni lehet, így tette ezt az idén többek között Victor és Sergej is, román és litván kollegáim.

A pályázathoz tartozik egy két perces programismertetés és egy öt perces kérdés-válaszok blokk. Ha minden jelöltet meghallgattunk, akkor a szavazólapon ikszelünk, és akik a legtöbb szavazatot kapják, mennek a Boardba, három évre. Ezért a munkáért nem jár pénz, viszont sok elfoglaltsággal jár. Mert az ember rögtön bekerül minimum egy bizottságba, legyen az az akkreditációs vagy a pénzügyi. Az utóbbi azért felel, hogy a TI pénzügyi beszámolói hitelesek, hibátlanok és transzparensek legyenek. Az előbbi pedig azzal foglalkozik, hogy elbírálja a tagszervezetek akkreditációs kérelmeit, odafigyeljen arra, hogy háromévente minden tagszervezetet felülvizsgáljanak, és ha valahol nem működik jól a TI, akkor visszavonja az akkreditációt.

A magyar TI most lett teljes jogú tagja a szervezetnek, mert az akkreditációs folyamat hosszú, hiszen sokáig tart, míg talpra tud állni egy civil kezdeményezés és erdeményeket tud felmutatni. Így aztán, minket ünnepeltek, ugyanakkor a paraguayi TI-tól sajnos búcsút kellett vennünk, mert valahogy nem sikerült nekik elszámolniuk egy banktól kapott támogatással.

A kuratóriumi ülésen kívül volt még stratégiai tervezés, megbeszélés a közos projektekről, munkaebéd, munkavacsora, buli, szórakozás. Aztán átmentem Vicihez, aki megismertetett engem az Union nevű focicsapattal, és a nagy hideg, valamint az öngóllal elvesztett mérkőzés ellenére jót szórakoztam a nyáron felújított Union stadionban.

Íme az Union himnusza Nina Hagen nem túl profi előadásában:

Az mindig egy nagy kérdés, hogy meddig lehet együttműködni. Mert az nálunk alapelv, hogy a TI elsősorban együttműködéssel tesz a korrupció ellen: politikával, üzlettel, civilekkel, állampolgárokkal, kormánnyal, akivel csak lehet, együttműködünk. És amikor már nagyon nem haladnak a dolgok, hiába minden erőfeszítés, türelem, sokadszori egyeztetés, felszólítás, akkor a TI abbahagyja az együttműködést. Kívül kerül a problémán, amivel csak az a baj, hogy attól, hogy a problémán kívül vagyunk, az még általában nem oldódik meg.

Ilyen volt, amikor kiléptünk az Antikorrupciós Koordinációs Testületből. Fél éve ment a huzavona, hogy lesz ülés, de mégsem lesz, átírja a minisztérium önhatalmúlag a stratégiát, majd velünk visszaíratják, újabb egy hónap. A jövő hónapban tárgyalja a kormány, aztán mégsem, stb. Az ember, aki ebben az esetben én vagyok, már régi érzi, hogy vele szórakoznak. Közben az is ott van a fejében, hogy a szervezetnek, amit vezet, ez a feladata, minden eszközt bevessen, hogy egy asztal mellett vigyük előrébb a dolgokat. Aztán eljön egy pont, amikor már nem csak nekem rossz a sok képmutatás, hanem a TI sem adhatja hozzá a nevét. Ekkor léptünk ki.



Most a kampányfinanszírozásról szóló egyeztetés kicsit hasonló mederben zajlik. Nekem személy szerint nehezebb sokadszor is elmondani, hogy minden párt pont ugyanazt szeretné, amit mi: olcsóbb és átláthatóbb kampányt. Ne a költési limit tízszeresét költsék illegálisan, hanem csak az ötszörösét legálisan. De mégis, akármennyire fárasztó, az világos, hogy ha senki nem tesz semmit, akkor minden így marad. Mint az antikorrupciós stratégia, benne azóta is a kormány fiókjában. Márpedig a Transparency Internationalnak éppen az a feladata, hogy minden tőle telhetőt megtegyen azért, hogy 2010-ben ne törvénysértésekkel jussanak be a képviselők törvényt hozni.

amik a nyáron összecsaptak a fejem felett, kívülről nem voltak túl látványosak, de az irodában nagy küzdelmet jelentettek, legalábbis nekem. Viszont hasznos átalakuláson ment át a szervezet, most már csak arra van szükség, hogy betartsuk az új rendszert.

Kezdődött a kommunikációval, még májusban. Valentin (Tóth) már a TI megalakulásakor felajánlotta segítségét, de minden fontosabb volt, mint a legújabb kommunikációs technikák elsajátítása. Az interjúadásba belejöttünk, úgy gondoltuk, tudunk sajtóközleményt írni, és népszerű témánk miatt általában sokat voltunk a sajtóban. Fel sem merült bennem, hogy ezt lehetne máshogy is csinálni. Valentinban igen, és nem adta fel, sok egyeztetés után végtére is elkezdtünk együtt dolgozni.

Hetente egyszer jön hozzánk, végigbeszéljük, hogy milyen programok várhatók a következő hétre, ő pedig ontja a kommunikációs ötleteket, profibbá és közérthetőbbé teszi az anyagainkat. A cél az, hogy mindez belső rutinná váljon, és a munkatársak mindegyike tudja, hogy melyik ügyet, projektet, hogyan lehet a leghatékonyabban kommunikálni.

Mert ügyből és projektből egyre több van, mint ahogy munkatársból is. Már négyen vagyunk, igaz, ebból ketten félállásban. A négy ember kicsit kevés a projektek számához képest, de a gyakornokok segítségével nem lehetetlen jól szervezni a folyamatokat. Ehhez összehangolt, okos tervezés, és folyamatos nyomonkövetés szükséges. Én nem vagyok az a precíz típus, úgyhogy igazán jól jött Juli (Czifra) segítsége. Julival először kettesben beszéltük végig az összes projektet, aztán az egész csapattal együtt.

Juli és Valentin segítségével tehát kezdünk igazi szervezetté válni. Mindez rengeteg energia befektetésével járt, így a szakmai munka mellett a szervezetfejlesztés kötötte le minden időnket a nyáron. Néha úgy éreztem, lehetetlen mindezt megvalósítani, de mostanra kezd összeállni a kép. Alakulnak az eddiginél jóval hatékonyabb belső eljárásrendek, beszámolási struktúrák. És én is kezdek lassan megnyugodni, hogy nem lesz teljesen menedzselhetetlen a többek között a kampányfinanszírozás reformjáról szóló második félévünk.

Megszavazták a képviselők költségtérítésének reformját, amivel sikerült egy átláthatatlan rendszerből egy másik átláthatatlan rendszerbe lépnünk. Nem ez az egyetlen olyan jogszabályunk, amelyik nem is kis-, hanem jó nagy kapukat rejt, ráadásul a megújulás, a helyzet tisztázása jegyében született. Mindannyiunk kedvence a sokszor módosított közbeszerzési törvény, amit mindig azért változtatunk, hogy bezárjuk a kiskapukat. Párat sikerül is, de rögtön nyitunk újakat.

A közbeszerzés már első ránézésre bonyolult dolog, a képviselők költségtérítése csak akkor, ha a mélyére nézünk.

A felszín

Kap az ember fizetést, és a munkájával kapcsolatban felmerülő költségeket megtérítik. Mit tekintünk a munkavégzéssel kapcsolatos költségnek? Biztos vannak határesetek, de a költségnemek nagy része minden bizonnyal jól meghatározható, hiszen ez még a hasonló botrányáról elhíresült Egyesült Királyságban is sikerült. Biztos menne nekünk is, ha akarnánk. Ha megvan, hogy mi az, ami elszámolható, akkor arról a költésről hozzon számlát a képviselő. Csak úgy, ahogy a sok millióba kerülő, társadalmat tudatosító TV reklámokban ezt tőlünk, állampolgároktól kérik. Ezeket levetíthetnék a Parlamentben, ha ilyen típusú szabályozás lépne életbe (de nem ilyen az új szabály). Ha pedig hozzák a számlát, egy bizottság megnézi, jogos-e a kifizetés, és ha igen, utalják a pénzt. Angliában a probléma az volt, hogy nem nagyon nézték, mire utaltak. Most, hogy nyilvános lett az összes számla, az állampolgár keresgélhet közöttük, és látja, hogy fizetett az adójából kerti csaptól kezdve pornókazettáig mindenre.

A mély

A mi parlamenti képviselőink képviselőségükért kevés fizetést kapnak, egy ilyen felelős beosztású posztért jóval több pénz járna. Nehéz viszont a választópolgárokkal megértetni, hogy 386 embernek hirtelen emeljük duplájára-triplájára a fizetését, ezért a magyar politikusok azt a megoldást választották, hogy bújtatott módon emelnek, az extra pénzeket költségtérítésnek nevezik, de nem kell tételesen elszámolni velük. A reform lényege az lett volna, hogy ezeket a bújtatott kifizetéseket egyértelművé és átláthatóvá tegyük. Csakhogy, akkor nagyon kevés pénz marad a képviselők zsebében, tehát inkább átkeresztelték a dolgokat, térítés szót ki sem ejtjük a szánkon mostantól, helyette jön a javadalmazás, így nem kell elszámolni. A probléma továbbra is fennáll: hivatalosan keveset keresnek, mégis sokba kerülnek. Ugyanennyi pénzből akkor lehetne jól megfizetni a képviselőket, ha kevesebben lennének. Mondjuk fele ennyien, akkor mindenkinek kétszer ennyi jutna, plusz a jogos költségek (számlával elszámolva). Csakhogy akkor változnia kellene az egész választási rendszernek. Esetleg, az önkormányzati rendszernek is. Ezek régóta húzódó, meg nem valósított reformok, amelyek végrehajtása után egyértelmű lehet a képviselői költségtérítési rendszer átláthatóvá tétele.

Az már csak hab a tortán, hogy az új, szintén átláthatatlan rendszer még növeli is egyes képviselők juttatásait.

Egyáltalán nem megnyugtató tendencia, hogy 386 képviselőből 340 a fenti rendszer mellett tette le a voksát.

Azt rövidre fognám, hogy két hónapig miért nem írtam blogot, egyszerűen nem fért bele az időmbe, rengeteg programunk volt. Most nyáron aktívabb leszek.

Az aktuális téma az adótörvény módosítása, aminek következtében minden valószínűség szerint jelentősen csökken a magánadományok utáni adókedvezmények mértéke. Értem én, hogy kellenek a megszorítások, és a mi tapasztalatunk is azt mutatja, hogy nem az adókedvezmény miatt ad nekünk pénzt, aki ad, bár nyilván még szívesebben adna, ha kedvezmény is társulna hozzá. A Hírszerzőn megjelent cikk, valamint pár régióbeli kollegámmal folytatott beszélgetés gondolkodtatott el kicsit.

A cikkben idézett felmérések szerint a hazai civil szektor főképpen az államból él, illetve az adományozási kedvet nem az adókedvezmények határozzák meg, tehát arra a téves következtetésre lehet jutni, hogy akkor végtére is nem olyan lényeges ez az adókedvezmény.

Pedig igenis lényeges.

Egyszerűsítve: egy zöld szervezet nem azért dolgozik, hogy neki jó legyen, hanem azért, hogy az állami pénzeket úgy költsék el, hogy az adott beruházás után 50 évvel is legyen tiszta levegő a környéken. Ez a társadalom érdeke, államé, állampolgáré, kormányé, üzleté, együtt. Igaz, hosszú távú, de közös érdek. Tehát a civil társadalom egyik feladata, hogy fékeket és biztosítékokat állítson az esetlegesen túlnövekvő hatalom intézkedései ellen. Ha a civil szféra az államból él, akkor erre nem képes, sérül a függetlensége, és ez - megint hosszú távon -, nem érdeke egyikünknek sem.

hogy milyen tempóban alakulnak a dolgok, és azon aggódom, hogy mennyire sikerül jól kommunikálni az álláspontunkat. Mert egyszerre rengeteg üzenetet kell átadni, és félő, hogy ha ez nem sikerül, akkor valami politikai bandának néznek minket.

Pedig neeeeem, neeem, neeeem, én biztos, hogy oda nem szeretnék keveredni!!!

Először jelölnek egy gazdasági minisztert, aki kartellezett. Ez szerintünk nem túl jó üzenet, szóvá tesszük, és láss csodát, a miniszter-jelölt visszalép. Most pedig mindannyiunk legnagyobb meglepetésére azt a Varga Istvánt jelölik gazdasági miniszternek, akivel tegnap este a brit követség új kereskedelmi attaséját bemutató fogadáson lánya közelgő névnapjáról beszélgettem. Titkot tartani, úgy tűnik, tud:)

István Tanácsadó Testületünk tagja, stratégiai döntéseket segít meghozni - ingyen. Ha miniszter lesz belőle, értelemszerűen meg kell válnunk tőle. Jelölésével jön a sokpontos összeesküvés-elméleti kérdés: vajon nem azért szólalt-e fel a TI az előző jelölt ellen, mert a saját emberét akarta benyomni a kormányba?

Megtisztelő feltételezés, hogy ekkora hatalmunk lenne, de nincs. Az előző jelölt nem a TI, hanem az általa vezetett céghez kapcsolódó kartellügyletek miatt mondott le. Azt pedig azért csak nem gondolja senki, hogy öt éve azért kartellezett, hogy most István lehessen a miniszter. Persze, az igazán okosak, erre is biztos találnak magyarázatot:)

Ha már így előtérbe kerültek, írok egy kicsit a kartellekről, mert nem mindenkinek teljesen egyértelmű, miért is korrupciós problémáról van szó.

A kartellek olyan megállapodások, amelyeket cégek kötnek egymással, általában arról szólnak, hogy ki mit mennyiért kinek fog eladni. Kicsiben a következőképpen nézhet ki. A Nagycsarnokban megegyeznek az árusok, hogy az alma kilóját minimum 200 Ft-ért adják. Ezzel végül is mindenki jól jár, hiszen többet keres vele. Persze, ha valaki 180-ért adná az almát, lehet, hogy tőle többet vennének, és akkor a többiek nem keresnének annyit. De úgy gondolják, inkább jusson mindenkinek egyenlően a vevők pénzéből, így senki nem megy csődbe, és senki nem szedi meg magát túlságosan. Ez csak nekünk fogyasztóknak rossz, mert esélyünk nincs 180 Ft-ért almát venni, pedig ha az árusok versenyeznének, akkor nyilván jobban ügyelnének a minőségre és az árra is.

Ha mindez állami megrendelések során az adófizetők zsebére megy, akkor nincs mese, korrupcióról beszélünk. Ha tehát kiírnak egy közbeszerzési tendert egy építési beruházásra, és a cégek ahelyett, hogy versenyeznének, megállapodnak egymás között, hogy ki mennyiért ad ajánlatot, és majd a nyertes majd kinek milyen részfeladatot oszt ki, akkor ott nem az állam, hanem a cég érdekei kerülnek előtérbe. Az adófizetői forintokat pedig pazaroljuk, hiszen olcsóbban is hozzájuthatnánk ugyanahhoz az úthoz vagy épülethez.

A kartellek ellen a Gazdasági Versenyhivatalnak kell fellépnie. Nem könnyű a dolguk, mert igen kifinomultak ma már az ilyen jellegű üzleti tárgyalások. A kisebb ügyletek nehezen is kerülnek a látókörükbe, és a nagyok közül sem lehet mindet bizonyítani. Mégis, évente 8-10 nagy kartellügyletet lelepleznek, és komoly, visszatartó erejű bírságokkal sújtják a cégeket. De úgy tűnik, hogy a sokszázmillió forintos bírság sem elég nagy kockázat, ezért lenne jó, ha a károsult állami intézmény (akik a tendert kiírták) később élne a kártérítési jogával, és pert indítana a kartlellező cégek ellen.

Tavaly szeptember óta pedig már a cégvezetők sem érzehetik magukat biztonságban. Ha a cég kartellezett, annak vezetőjét büntetőjogi felelősség terheli, azaz büntetőeljárás indulhat ellene.

Summa summarum: a kartellezés nem egy misztikus valami. Cégek összejátszásáról van szó, aminek eredményeként sérül a piaci verseny és drágábbak az állami beszerzések. A http://gvh.transparency.hu/ aloldalunkon lehet versenytörvényt be nem tartó cégeket nézegetni:)

A Transparency-nél töltött életem legnehezebb két napján vagyok túl. Nem tudom megítélni, kívülről mi látszott, mindenesetre azt le tudom írni, belül mennyi dilemma kísér egy ilyen szintű megmozdulást.

A tények egyszerűek: adott egy miniszter-jelölt, aki olyan céget vezetett, amelyik kartellezett. Ezt a Versenytanács és a bíróság is megállapította, feketén-fehéren. A TI szerint pedig közfeladatot olyan ember lásson el, aki feddhetetlen.

Mindemellett adott a magyar valóság, ami nagyban árnyalja az ügyet. Először is, mit jelent itthon az, hogy feddhetetlen? Hogy nincs nem bejelentett takarítónője, mint Svédországban? Vagy hogy minden adóját mindig pontosan befizette, mint Amerikában? Magyarországon nem ilyen magasak a társadalom etikai elvárásai, ami nem jó, de hasznos ezzel szembenézni. Így nálunk alacsonyabb a léc: ne legyen a személy, vagy az irányítása alatt álló cég mögött jogerős elmarasztaló ítélet.

Vajon hány politikus ül a parlamentben és önkormányzati képviselőtestületekben, akiket nem marasztalt el a bíróság, de nem azért mert olyan etikusak lennének, hanem azért, mert nem jók a jogszabályaink és nem elég hatékonyak a bűnüldöző szerveink? Ha a pártfinanszírozási szabályok betarthatatlanságát nézem, akkor rengeteg. A Versenyhivatal viszont hatékony, így, aki kartellezik, nagyobb eséllyel bukik le, mint aki elintézi, hogy a pártközeli cég nyerje a közbeszerzést. Demokratikus intézményrendszerünk működési hiányosságainak következményeként tehát könnyen lehet, hogy olyan személy ellen lépünk fel, aki remekül végezné a munkáját, mások ellen pedig nem tudunk fellépni.

Másik dilemma, hogy beleszóljon-e a TI a napi politikai ügyekbe? Hiszen nem ez a feladatunk. A német TI aztán soha nem szólal fel egyedi esetekben, de amikor Schröder a kormányfői székből rögtön ahhoz a Gazpromhoz szerződött, amellyel előzőleg állami megrendelésekről tárgyalt, ők sem tudtak csöndben maradni. Most mi is valahogy így éreztünk: a köz érdekében nem mehetünk el szó nélkül a fenti konfliktus mellett.

A fenti dilemmák számbavétele után úgy döntöttünk: megszólalunk. Levelet írtunk a minsizterelnöknek, és másnap a minsizter-jelölt visszalépett. Komoly kétségeim vannak afelől, hogy ha a minsizterelnök vagy a miniszter-jelölt valamelyik párt elkötelezettje, akkor is megtörtént volna-e a visszalépés. Attól tartok, nem.

Éppen ezért rendkívül előremutató magatartásnak tartom mindkettőjük részéről, hogy az ország érdekében igyekeznek magasra tenni a vezető tisztségviselőkre vonatkozó elvárások mércéjét.

Ez a játék a Legyen Ön is milliomos angol megfelelőjéból származik. 2004-ben hallottam róla először, amikor Timi barátnőm Londonban dolgozott a BBC-nél, és Medgyessy távozása után a BBC magyar adása ezen törte a fejét, rendületlenül, egy csapatként. Akkor a versenyt viszonylag rövid idő alatt Gyurcsány nyerte. A mostani küzdelem kicsit komplikáltabbnak és hosszabbnak tűnik, minden egyes nappal elősegítve a mindenféle típusú válság, úgymint pénzügyi, gazdasági és társadalmi mélyülését.
Takács János régi együttműködő partnerünk, a Svéd Kereskedelmi Kamara elnökeként a héten épp a vendégei voltunk. A többi jelölt korrupció elleni elkötelezettségéről nem sok információnk van.
Akárki is vállalja majd ezt a nemes feladatot, egy biztos: strukturális reformok nélkül nem lehet megúszni. Amennyiben pedig a strukturális reformok a kormányzati költések faragását célozzák meg, az akár automatikusan csökkentheti a korrupció mértékét, ezt Ádám (Bujdosó, Oriens elemzője) számításai is bizonyítják.
Vegyük a CPI-t, azaz, a Korrupció érzékelési indexet. Ez az a ranglista, amit évente megjelentet a TI, és Magyarország helye nem bír a hibahatáron túl mozdulni az utóbbi nyolc évben. A környező országok közben javulnak. A CPI egy összetett index, az alapján kapják az országok 0-tól 10-ig a pontokat, hogy a különböző, demokrácia-fejlettséget, gazdasági élet szabadságát, valamint korrupció mértékét mérő nemzetközi rangsorokat összesítik, és kiegészítik befektetők és országelemzők véleményével. Ádám egy regresszió analízist készített, azaz, megnézte, hogy a sok adat közül, amiből a CPI összeáll, melyek a legfontosabb tényezők, és hármat azonosított: az ország jövedelme, az üzletvitel egyszerűsége és a kormányzat hatékonysága.
Mindezek után megnézte, hogy mekkora lenne a korrupciós indexünk ha csak az egyes fenti fontos tényezőket vennénk figyelembe. Arra jutott, hogy ha csak az ország jövedelme és az üzletvitel egyszerűsége alapján számolnák a CPI-t, akkor ugyanúgy 5.1 pont körül lenne, mint 2008-ban. Viszont, ha megnézzük, hogy mennyit költünk a kormányra, akkor sokkal kisebbnek kellene lennie a korrupciónak, akár 7,1 pontot is elérhetnénk ennyi ráfordítással (10 a legtisztább országoknak jár).
Tehát, a kormányra költött adóforintokat nem hatékonyan használjuk fel. Ilyenkor két út lehetséges: csökkenteni a kormányzati kiadásokat, vagy megtartani ezt a szintet, de sokkal hatékonyabbá varázsolni. Mindkét megoldás csakis szerkezeti átalakításokkal valósítható meg, amihez 2/3-os törvények kellenek. Namármost egy olyan parlamentben, ahol az államfő és a pártok közötti diplomáciai konfliktus abban nyilvánul meg, hogy nem választanak főbírót, teljes káoszt okozva az amúgy is hatalmas reformokra szoruló igazságszolgáltatásban, nehéz elképzelni, hogy majd éppen a sok szavazóvesztéssel járó változások ügyében jutna politikusaink eszébe, hogy egy országot vezetnek, és nem napi politikai csatákra szavazták be őket a parlamentbe.
Akármelyik párt is kerüljön hatalomra, egy biztos: ha a válságot el akarja kerülni, gyors és jelentős reformokra van szükség. Csak bízni tudok abban, hogy megértik: az átláthatóság és a korrupciómentes közélet ezen reformok elengedhetetlen tartozéka.
Ha szükséges, szívesen elmagyarázzuk részletesen is.

abban csúcsosodik ki, hogy nem

Az utat San Franciscoban zártuk, ahol újra összegyűlt az egész csapat. Jártunk Sacramentoban, onnan irányítja Arnold Schwarzenegger Kalifornia államot, sajnos épp Németországban volt akkoriban. Az utolsó napon megérkeztek a programszervezők Washingtonból, és kikérdeztek minket a tapasztalatainkról. A beszélgetés legérdekesebb része számomra az volt, hogy kit mi lepett meg az út során.

Engem, és sokan másokat is a társadalmi részvétel magas szintje. Az iskolástól a nyugdíjasig rengeteg ember önkénteskedik, aktívan vesz részt abban hogy jobbá, élhetőbbé tegye a környezetét. Nem a pénz az elsődleges szempont, hanem az, hogy tudják: rajtunk, állampolgárokon is múlik, milyen államban élünk.

Másokat az lepett meg, hogy minden olyan nagy. Általános csodálkozást keltett a mínusz fokokban is rengeteg jéggel szervírozott és állandóan utántöltött víz, ehhez nehezen tudtunk hozzászokni. Volt, akit a média hatalma lepett meg, az ő országában elképzelhetetlen lett volna, hogy egy frissen beiktatott elnököt az elejétől kezdve folyamatosan kritizáljon a média.

A meglepetéseken túl, a legnagyobb élmény mindannyiunk számára az volt, hogy így tizennyolcan remekül kijöttünk egymással. Mindezek után itthon kicsit nehezen megy a beilleszkedés a mindennapokba, de mivel a TI-ban mindig történik valami, unatkozni legalább nem unatkozom.

Ez az a város, amiről senki nem hallott még, vagy aki igen, az is azt mondta, ott bizony semmi nincs. Én pedig az egész út elejétől fogva tudtam, hogy egyszer csak eljön a pillanat, amikor Omahaba repülök.

A program úgy épül fel, hogy egy adott ponton háromfelé oszlik a csapat, és mindenki az érdeklődésének megfelelő helyre megy. Minket nem nagyon kérdeztek, de azt hiszem, egyikünk sem Omahat választotta volna, miközben a többiek Salt Lake City-ben és Seattle-ben vannak. Mulatott is ötünkön mindenki, mi voltunk a csapat szerencsétlenei, akik mennek a nagyon hideg Nebraska államba, ahol ugyebár semmi nincs.

Azt kell mondjam, kellemes csalódás ez a hely. Nagynak nem nagy, 400 000 lakosa van, és tényleg nagggyyyyon hideg van. Viszont rengeteg nemzetközi vállalatnak itt van a székhelye, a kereskedelmi kamara szerint azért, mert híresen etikus üzleti környezetről van szó. Ide valósi, és itt is lakik Warren Buffet, aki a világ leggazdagabb embere. Normális, szolid ház, semmi hivalkodás. A szerénység egyébként az egész városra jellemző, mindenki, akinek sok pénze van, igyekszik valahogy befektetni a közösségbe, hogy minél kellemessebb hely legyen a város. Ennek megfelelően tele vannak művészeti központokkal, sportlétesítményekkel, éttermekkel, zenekarokkal. Az egész mentalitás meglehetősen furcsa számunkra.

Kaneko japán kerámiaművész, Omahában él

Itt van a Gallup Organization is, folyóra néző kiváló irodaházzal. Ők az örök optimisták, a pozitív pszichológia tanait alkalmazva az ember erősségeire koncentrálva adnak szervezetfejlesztési tanácsokat és persze, készítik az egész világra kiterjedő közvéleménykutatásokat. Finanszírozási alapelveik nagyon hasonlítanak a mienkhez: ha valakinek érdeke fűződik egy kutatáshoz, nem támogathatja, mert veszélyben az eredmények objektivitása.

Sok tartalmas megbeszélésünk volt üzletemberekkel, kutatókkal, egyetemi tanárokkal üzleti etikáról, illetve hogy annak hiánya milyen veszélyekkel járhat. Mindezt a bőrünkön is tapasztaljuk, a pénzügyi és gazdasági válság óta. Omahát a válság nem annyira érinti, a Gallup most vesz majd fel 200 embert, a kereskedelmi kamara sem retteg, hogy a tagjai csődbe mennének. Szerencséjüket nem isteni kegynek, hanem az üzleti közösség magas etikai sztenderdjeinek tudják be.

A programnak az is része, hogy egy adott este egy amerikai család vendégül lát minket, ezt hívják úgy: "home hospitality". A családot érdeklik a külföldiek (lesz miből meríteniük, Bassirou Szenegálból, Stacy Barbados-ról, Srdjan Boszniából, Rafat Palesztinából és én), ezért szívesen látnak minket holnap este vacsorára. Ma pedig nagyon hideg volt, nem volt kedvünk kimozdulni, viszont a szállás apartmanos, így nálam volt a home hospitality, borsóleves és a Berna-féle almás pulyka kíséretében.

Holnap szombat, ami szabadnap. A fő attrakció valószínűleg az lesz, hogy Bassirout elvisszük szánkózni, mert ma látott életében először havat:)