Mi megállíthatatlanul mondjuk a magunkét a pártfinanszírozás átláthatatlanságának következményeiről, a politikus pedig hangosan bólogat, néha megölel, de ha kampány van, akkor megértően, de inkább megértést kérve elzárkózik, meg arról beszél, hogy voltak a gonoszok, most meg a jók, talán még hangzatos megoldásokat is bedob, mi meg továbbra is mondjuk, hogy azért ezt már rendbe kéne tenni, sőt, néha a külföld is mondja a magáét, de a politikus továbbra is mosolyog, és megsimogatja a buksinkat. (Értsd: szó szerint!)
De miért is akarná megoldani? Ahogy a kepmutatas.hu roadshownkon Hahn Endre is rámutatott, hogy amíg a választópolgárt nem érdekli a kérdés, addig a politikus se érdekelt annak megoldásában miközben hivatkozott a Transparency felkérésére készült közvéleménykutatásra. Az eredmény sokkoló. 80%-uk egyáltalán nem gondolkodott a problémán, 71%-uk szerint nem is kellene semmilyen közpénzt kapniuk a pártoknak. Így nem fogunk kikényszeríteni érdemi lépést. Érthetővé és megfoghatóvá kell tenni az egészet. Valami szívbe maró kellene! Itt van például a timföldgyártás. Én nem azt mondom, hogy az özönvíz egyenes következménye a hazai pártfinanszírozás problémájának, de azért nagy köze van hozzá, az biztos.
Az Index múlt héten megjelent cikke azt elemzi, hogy kik álltak a MAL Zrt. háttérében, hogyan történt a nem privatizáció és milyen politikai hátszéllel termelték a bauxitot. És ezzel kik jártak jól. Persze aztán az iszapömléshez az is kellett, hogy ne vegyék észre a hibát. Sőt, azért a Levegő Munkacsoport se szóljon bele. És azt se értem, hogyan halmozhatott fel a MAL Zrt. az elmúlt 5 évben milliárdos veszteségeket, úgy hogy a tulajdonosai meg benne vannak a százasban. Ez már az APEH-nak is sok. Szóval, rendben volt minden, az a lényeg és akkor jött a természet játéka és ömlött az iszap és fulladtak meg a választópolgárok és semmisültek meg a választók házai.
Ez is csak egy példa, tisztelt választópolgár, hogyha egy párt közvélemény-kutatásának részeként megkérdezik tőled, hogy szerinted szükség lenne-e a pártfinanszírozás átalakítására, akkor tudd, hogy mi a válasz!
A Transparency International Magyarország logó és plakát pályázatot hirdet „Merj tenni a korrupció ellen!” címmel. A legjobb alkotások pénzjutalomban részesülnek. A díjkiosztóra a II. Átláccó Fesztivál keretében az A38 Hajón kerül sor, 2010. december 9-én, a Korrupció Ellenes Világnapon.
A Transparency International Magyarország "Merj tenni!" munkacímmel jogsegélyszolgálatot indít a korrupció áldozatainak vagy szemtanúinak, mindazoknak, akik tenni akarnak a korrupció ellen.
A jogsegélyszolgálat központi eleme egy információs honlap (www.merjtenni.hu), itt tájékozódhatnak a panaszosok arról, hogy hová fordulhatnak, mi a teendő, ha korrupciót tapasztalnak.
A honlap mellett a szervezet jövő év elején beindítja személyes jogsegélyszolgálatát is, mely a korrupció elleni fellépéshez nyújt hatékony segítséget.
Mit várunk?
A pályázat keretében olyan logóterveket és reklámplakát-terveket várunk, amelyeket a 2010 végén és 2011 elején induló jogsegélyszolgálat népszerűsítésére hasznosítanánk.
A koncepciók pozitív, érthető és megnyerő módon ötvözzék az arculatot és az üzenetet, ne ragaszkodj a már meglévő TI arculathoz.
A fő üzenetek: 1. A Transparency International Magyarország jogsegélyszolgálatot indít a korrupció áldozatainak és szemtanúinak. A projekt központi eleme egy honlap, ennek címe: www.merjtenni.hu.
2. A korrupció ellen MINDENKI tehet. TE is!
3. Légy közérdekű bejelentő! Tárd fel a körülötted lévő korrupciót!
A beérkezett pályaművekből zsűri választja ki a legjobb alkotásokat:
Siri Ellen Sletner, a Norvég Királyság nagykövete
Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója
Gerendai Károly, a Sziget ügyvezető igazgatója
Matheidesz Réka, a WAMP ügyvezető igazgatója
Szigeti Péter, a Kreatív főszerkesztője
Díjazás
I. Díj 500.000 Ft II. Díj 200.000 Ft III. Díj 100.000 Ft
“No stop signs, speed limit Nobody's gonna slow me down Like a wheel, gonna spin it Nobody's gonna mess me round Hey Satan, payed my dues Playing in a rocking band Hey Momma, look at me I'm on my way to the promised land” AC/DC: Highway to Hell
Az AC/DC 2009-2010 évi turnéja a nyers, középtempós, kemény rock and roll örömünnepe volt a világon, akik látták őket Budapesten, igazolhatják. Az ausztrál bandát a turné során a rajongói honlapok szerint mindenhol a tenyerükön hordozták a vendéglátók, a koncertek kivétel nélkül teltházasan folytak. Az egykori garázsbanda igazi rock szupersztárként robogott körbe a világon.
A turné balkáni robogása azonban nem volt zökkenőmentes. Romániában történt, hogy a látványos, metálos folklórdíszekkel (ld. ördögszarv, lángnyelvek stb.) kidekorált turnékamionok és turnébuszok konvoját a helyi rendőrök egy csendes hajnali igazoltatás során 3000 euróra bírságolták meg zsebre, valamilyen sebtében kreált új úthasználati díj meg nem fizetése miatt. A sokat látott marcona koncert személyzet – a budapesti látvány alapján javarészt masszív rockerek – bűnbánóan fizette ki a kenőpénzt, sőt még örültek is neki, hogy milyen jól jártak. Az igaz történethez kapcsolódó városi legenda még arról is szól, hogy a bukaresti koncert után a turnékonvoj menedzsere büszkén mesélte a helyi koncertszervezőknek, hogy milyen ügyesen kijött ebből a dologból egy kis pénzzel, pedig hát egy komoly díj meg nem fizetése biztosan több bírságot jelentett volna a rengeteg járműnek. A botrány ott pattant ki, hogy kiderült, hogy nincsen ilyen extra díj, ami van, az pedig ki volt fizetve.
Az átveréses kenőpénz trükkje bűnügyileg nagyon fondorlatos dolog. A kenőpénzt fizető hálás lesz azért, mert elintéznek neki valamit, amit el sem kellene intézni, elsimítanak neki valamit, amit el sem követett. A korrumpált valójában csaló, a kenőpénz nyújtója balek. Az átvert háromszor érezheti rosszul magát, egyrészt a csalás kiderülése előtt, mert nem készült fel eléggé és szabályt sértett, másrészt mert korrupcióval jött ki az esetből, harmadrészt amikor rájön, hogy átvágták. Utóbbit súlyosbíthatja, ha még büszke is volt a sima ügyintézésre …
Tojás, aki ismert rocker és hatalmas melák volt szülővárosomban, úgy vesztette el minden vagánysági renoméját, hogy a vézna, de csavaros eszű Blöki elhitette magáról, hogy az apja a rendőrkapitány. Blöki előbb csak érinthetetlenséget kért, majd bizonyos szemtelenségi határokat túllépve némi pénzt is kiszedett a megszeppent jasszból. 1 évvel az átverés után Blöki még mindig rendszeresen markecolta Tojást, aki még boldog is volt a tudattól, hogy védettséget kap némi pénzért. Az igazság kiderülése mindenki meglepetésére nem a testi fölény azonnali kihasználásához vezetett, Tojás talán az átverés szégyenétől, talán babonából nem nyúlt Blökihez, viszont – talán megelégelve a törvénysértés kockázatait - jó útra tért: kamionsöfőr lett belőle. Remélhetően nem dolgozott az AC/DC turnén.
Ciudad Juarez csúnya, zsúfolt város Mexikóban, az amerikai határ mentén. Poros útjain hatalmas, dzsip-szerű rendőrautók járőröznek, a nyílt platón géppisztolyos rendőrök vigyázzák a rendet. Vagy vigyáznák. Úgy érzik ugyanis, hiába kockáztatják az életüket - az idén nem kevesebb mint húsz társukat temették el -, parancsnokaik tulajdonképpen álmunkát végeztetnek velük. Azt gondolják, hogy a főnökök demonstratívan - lássa csak az a köz, milyen elszántan harcolnak a kábítószer-kereskedelem ellen - veszélyes harcok sorozatába küldik őket. Miközben ők maguk vígan mutyiznak a várost kézben tartó maffiák vezéreivel.
Mexikó - akárcsak az USA vagy Németország - szövetségi állam. Az áldatlan helyzetet már nemcsak a városi rendőrök rühellték, hanem a szövetségieknél is betelt a pohár. Az a hír járta ugyanis, hogy a város rendőrfőkapitánya, Salomon Alarcon Olvera utasította hű embereit, rejtsenek el kábítószert néhány városi rendőr lakásán, így téve őket zsarolhatóvá. A több mint kétszáz állig fölfegyverkezett szövetségi rendőr augusztus 9-én körbevette azt a szállodát, ahol a rendőrfőkapitány lakott. Túszul ejtették, leváltását követelték. A kormány engedett, Olverát leváltották.
Vajon hogy zajlana mindez magyar környezetben? Lelki szemeim előtt önkormányzati ügyintézők tucatjai jelennek meg, hogy fél köteg nyomtatópapírt tömjenek a korrupt jegyzők és polgármesterek szájába; minisztériumi referensek revolvert szegeznek a főosztályvezetők halántékához, és ott tartják a csövet, amíg csak főnökük át nem adja nekik a sötét tenderek titkait rejtő páncél kulcsát. És győz az igazság.
Az országgyűlési választások előtti kampánymonitorozásunk során a www.kepmutatas.hu oldalon egy diagramon mindenki számára követhető volt, hogy milyen pénzek mennek el méréseink szerint a kampányra. Számos újságíró és nem újságíró azonban félreértette a jelenlegi kampányfinanszírozási rendszer problémáját, és sokan csak azon kattogtak hogy forintra pontosan mennyi folyt el óriásplakátokra, televíziós hirdetésekre stb.
Az, hogy a pártok a törvényben megszabott keretet átlépik és túlköltekezik magukat, nagy hiba – hiszen megszegik a törvényt és ezáltal már a Parlamentbe való bejutásuk során is etikai dilemma merülhet fel: vajon az a párt, aki törvényt sért, miért is képviseljen bármely állampolgárt? Illetve az a kérdés is fenn áll, hogy a politikusok miért hoznak olyan törvényeket, amelyeket még ők maguk is képtelenek betartani?
Nos, azért nem kell álszentnek lennünk, mindenki tisztában van azzal, hogy mibe kerül egy óriásplakát, milyen hatalmas költségei vannak egy tévéhirdetésnek, vagy netán egy banner kihelyezésének valamely népszerű hírportálon. Az, hogy egy-egy párt nem jön ki a 386 milliós költségből a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy nem tudni pontosan milyen forrásból teremtik elő ezeket a pénzeket, nem látni, hogy kik támogatják őket, nem tudni, hogy valójában milyen a párt pénzügyi háttere. A helyzet megoldásra szorul, olyan törvényt kell hozni, amelyet be lehet tartani és amely megfelelő szigorral szabályozza a pártok számviteli kötelezettségeit.
Az már kissé abszurd, hogy a problémát minden honatya látja, ám a helyzet áll, változás máig nem történt az ügyben.
A helyzet komolyságát megtartva, ámde kellő iróniával és humorral fűszerezve fotópályázatot hirdetünk a hamarosan megújuló www.kepmutatas.hu oldalon. A cél, hogy az állampolgárok is aktív részesei legyenek az akciónak. „Én és a kampány” címmel indul tehát a verseny hamarosan, addig lehet agyalni, hogy ki mit szeretne megalkotni (photoshoppal, vagy anélkül).
Lopózz bármely politikus mögé és kattinst! Pro Bono. Az idegen szavak szótára szerint e szókapcsolat jelentése: "a közjóért" - a "pro bono publico” rövidítése. De hogy nagyobb legyen a motiváció és ne csak a közjóért tedd mindezt, tedd azért, hogy élőben hallgathasd Bono-t Rómában. Két U2 koncertjegy ugyanis a legtöbb szavazatot kapott képet készítő jutalma.
„1801-ben a koppenhágai tengeri csatában Horatio Nelson belenézett távcsövébe, és azt látta, amit látni akart – vak szemével. Amikor felettese zászló-jellel megadta neki a jogot a visszavonulásra, nem élt a lehetőséggel és folytatta a támadást. Az elvárás vélhetően az volt, hogy vonuljon vissza, de ő vak szeméhez helyezve a távcsövet a maga módján „értelmezte” a parancsot.”
Létezik képlet arra, ami alapján el lehet dönteni, melyik finanszírozás előnyösebb a közszféra számára: tisztán állami beruházásban megvalósítani valamit, vagy köz-magán együttműködésben megvalósított beruházástól hosszú távon szolgáltatást vásárolni (PPP). A hosszú távon kedvezőbb ár-érték arány kialakítása ennek a mérőfoka. Mielőtt egy ilyen beruházás elindul három dolgot semmiképp sem érdemes figyelmen kívül hagyni: 1. szükség van-e a beruházásra (autópálya, kórház, börtön, kollégium stb.), 2. hosszú megtérülési idejű finanszírozásról van szó -olyan hosszú futamidejűről, hogy minden józan feltételezés szerint valamikor a beruházás futamideje alatt Magyarország hivatalos fizetőeszköze az euro lesz, erre tekintettel a szolgáltatás ellenértékének meghatározásakor jelentős mértékben euro alapon számolnak, 3. ideális esetben az fizessen aki a szolgáltatást közvetlenül igénybe veszi, így a megfelelő minőség jobban kikényszeríthető.
A mai kormányzat a PPP szerződésekkel kapcsolatban a következőkkel szembesül: 1. többnyire szükség van ezekre a beruházásokra, 2. sokkal többe kerülnek, mint amire számítottak a deviza alapú díjfizetési kötelezettségek miatt (ezen a ponton a forint gyengülése miatt osztoznak a devizaadós háztartások sorsával), 3. a szolgáltatások nagy részét a központi költségvetés fizeti.
A gazdaságpolitika átlátható döntésekkel biztosíthatná, hogy a beruházásokban résztvevők kiválasztásánál tisztán a verseny szempontjai érvényesüljenek, kiszámíthatósággal pedig a folyamat kevésbé lenne kockázatos, mely olcsóbbá tenné a beruházásokat a magánszektor alacsonyabb profitelvárása miatt. Az át-és előrelátás sajnos az elmúlt néhány hónapban sem látszott erős szempontként megjelenni, ami azért is nyugtalanító, mivel a kormány EU-s forrásokat kíván bevonni ebbe a folyamatba és ezzel töltené ki a saját maga által kreált űrt. De ez eddig így még sehol sem működött. A koppenhágai csata kimenetele tehát PPP ügyben (is) még kérdéses a magyar kormány számára.
Most nem szándékom sem az Index, sem más kereskedelmi média tulajdonosi körének politikai kötődését vizsgálni, inkább önmagában a cikk tartalmára és nem a miértjére kérdeznék rá. Mármint pontosan arra, hogy hogyan érjük el azt, hogy a korrupciót feljelenteni, számlát adni és kapni, a munkavállalót bejelenteni és közérdekű adatot igényelni menő legyen. És ne legyen menő ügyleteket lepapírozni, nokiásdobozokba beletörődni, (hitel)szerződéseket felrúgni. Mert hiába minden állásfoglalásunk és lobbi tevékenységünk, ha a közösség nem ismeri el a közösség érdekében tett magatartásokat. Nem heroikus tetteket akarok, hanem hogy a közösség olyan magatartási normákat fogadjon el és követeljen meg, ami a közösség érdekét szolgálja. Mert most még úgy teszünk, mintha nagyon nem lenne menő az, aki így gondolkodik, sőt igazából egyenesen hülye, aki nem csak a saját érdekét nézi.
Tehát nekünk is feladatunk lesz az elkövetkező években, hogy ezen valahogy változtassunk. Ezt a célt szolgálja már több kezdeményezésünk is: ma már több mint ezren vagyunk a facebookon és rengeteg önkéntes segíti a mindennapi munkánkat. Az önkormányzati választások monitoringozásához szintén önkénteseket keresünk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy jelenleg átláthatatlan a kampányok finanszírozása. Több rendezvényt, underground akciót is tervezünk, hogy ne az „ezekúgyislopnak” legyen a menő, hanem az, ha igenis megkérdezed, hogy mennyibe került az utcámban lévő óriásplakát és azt ki fizette. Hamarosan elindul jogsegélyszolgálatunk is, ami szintén az állampolgári bejelentéseket próbálja ösztönözni, ha már sokat elértünk a közérdekű bejelentők törvényi védelmében. Szóval idő kérdése, de az igazán menő az lesz, aki be is jelenti a korrupciót. De a TI már most is menő.
Aggódik az Economist a magyar demokrácia miatt. Riasztó (“alarming” - egy jelző amit nem gyakran használ a hűvös brit elemző) az új média törvény, mondják, pl. hogy a kilenc évre a miniszterelnök által kinevezett mediahatósági elnök ellenőrzése alá vonhatja a köztévé és rádió adókat. Támadások érik a központi bank elnökét. Az állami pénzek legális költésének legfőbb őre, az új ÁSZ elnök a neves hetilap szerint „parlamenti költségtérítési botránnyal érintett pártkatona” lett. Az Alkotmánybíróság - eddig a kormányzati hatalommal való visszaélés elleni legfontosabb garancia - tagjait a kormányzati többség választja majd (azaz rábíztuk a káposztát a kecskére; lásd Ádám korábbi blog bejegyzését). Az új köztársasági elnök is a kormánypárt táborából kerül majd ki bizonyosan.
Eddig a cikk felsorolása, de nyilván a hazai újságolvasó tudna még pár dolgot hozzáadni, legutoljára pl. az állami vállalatok pénzügyeinek átláthatóságát (tovább) gyengítő javaslatot, ami nyilván még jobban megkönnyítené a hűséges támogatók megjutalmazását, közpénzből. Nehéz lenne vitatni, hogy a lista minden egyes eleme önmagában is aggasztó, összességében pedig a korlátjait maga alá gyűrő központi kormányzati hatalomgyakorlás képét vetítik elénk. Márpedig az alkotmányosság fogalma egy és ugyanaz a korlátozott hatalom gyarkolásával, a demokrácia pedig nem egyszerűen a többség uralma, hanem a kisebbségek végelme is.
Mit tegyen ilyenkor a civil társadalom, mit tegyen egy TI-hoz hasonló szervezet? Van értelme minden egyes, a transzparencia kérdésköréhez kapcsoló törvényjavaslatra reagálni (abban a két napban, ami rendelkezésre áll)? Nehéz kérdés ez, főleg mert minden, a szabadságjogok és a liberális demokrácia minőségét érintő kérdés egyben az átláthatóságot is érinti - minek is kell az átláthatóság, ha nem az elszámoltathatóság előfeltételeként? Kell, hogy egy újságíró személyét vagy sajtóorgánumát érő retorziók miatti félelmektől mentesen fedhessen fel korrupciót vagy hatalommal való visszaélést.
Kell, hogy egy közérdekű adatigénylés eredménye nyilvánosságra kerülhessen, akkor is ha fontos embereknek kényelmetlen. Kell, hogy az ügyészség és a rendőrség objektívan nyomozza ki a helyzetet, és a bíróságok elítéljék a bűnöst, akkor is ha adott esetben kormányközeli vagy kormánypárti „védettséget” élvez. Vajon jobban fog ez menni a jövőben, mint eddig, vagy rosszabbul? Én személy szerint az Economist-tal értek egyet: a lista nem nőhet tovább.
Ki tudja, hátha megrezget ez a néhány sor valakiben valamit, és az a valaki talán éppen egy komoly bankár lesz vagy valaki a PSZÁF-tól , esetleg egy derék honatya/anya, aki megszereti ezt az ötletet és továbbgördíti a világmegváltás felé. Az ötlet pofonegyszerű. Arról van szó, hogy – ezt talán már a címből is kitalálta a nyájas és magas iq-val rendelkező olvasó – nyilvános bankszámlákat kellene csinálni. De hogy működne egy ilyen nyilvános bankszámla?
Annál a banknál, ahol a Transparency International Magyarország pénze van, az interneten bankolni óhajtó ügyfélnek adnak egy kütyüt. A kütyü egy pin-kódra indul be, generál egy véletlen számot, vagy nem teljesen véletlent, mindenesetre olyat, amiről a bank szervere tudja, hogy a kütyüt kézben tartó személy jogosult betekinteni az adott számlába, vagy arra is, hogy átutaljon valahová egy kis pénzt. Vagyis a kütyü azért van, hogy csak illetékes szemek láthassák s csak illetékes kezek mozgathassák a pénzt.
Természetes, hogy senki sem szeretné, ha a pénzét illetéktelenek vennék föl, utalgatnák apósuknak vagy melegebb égtájakon bejegyzett offshore cégüknek. Az is magától értetődő, hogy sem János bácsi, sem a Mol nem tartaná kívánatosnak, ha bárki bekukkanthatna a számláikba. De attól, hogy János bácsi vagy a Mol nem tenné közszemlére a bankolását, még akadhatnak olyan szervezetek, amelyek nyugodtan megtehetnék ezt. Sőt: azoknak a szervezeteknek, amelyek gazdálkodása szoros ellenőrzéséhez eminens közérdek fűződi, jószerivel meg is kellene ezt tenniük. Miért ne kutakodhatnánk mi, egyszerű polgárok az önkormányzatok, a minisztériumok, a pártok számláiban?
Az ötlet, ezt már írtam, pofonegyszerű. Ráadásul, bevallom, nem is új. Ausztráliában a közszféra nagy része nyilvános bankszámlákat használ, néhány észak-európai államban ugyancsak léteznek ilyen számlák. De egyáltalán nem kell ilyen messzire mennünk: tőlünk egy ugrásra, Prágában a Transparency International helyi szervezete egy ideje nyilvános számlákon intézi pénzügyeit.
Oké, oké, néhány dolgot meg kell oldani. Ha a zuglói önkormányzat átutalja portásának, János bácsinak a fizetését, vagy a Mol-nak a kedvezményesen vásárolt tüzelőolaj ellenértékét, a recipiensek már nem biztos, hogy rajonganának azért, hogy a helyhatóság bankjának netes oldalain ezeket az összegeket is akárki megismerheti. Ezek a problémák azonban egyrészt nem jelentenek áthághatatlan akadályt a nagyívű ötlet esetleges honi diadalmenetében, másrészt lehet, hogy egyre többen jönnek rá: tulajdonképpen nem bántja őket, ha mások is belelátnak a zsebükbe. Nemrégiben egy, a személyes adatok kezeléséről szóló konferencián egy holland bankár mondta: őt bizony nem zavarná, ha bárki utána járhatna, mennyit keres, mire, mennyit és hol költ.
Ha lehetővé válna Magyarországon is nyilvános bankszámlák nyitása, hamar megjelennének az első fecskék: az átláthatóságot nagyra tartó szervezetek, cégek személyek. Ha elég sok önkormányzat tenné nyilvánossá a számláit (igen, persze, az összeset, hiszen anélkül nincs értelme egynek vagy akár tizenötnek sem). Néhány év múlva már kifejezetten ciki volna nem nyilvános bankszámlát tartani. Elképzelhetetlen? Szerintem egyáltalán nem.
Hivatkozva a Kormány 1140/2010. (VII. 2.) Korm. határozatára a Transparency International Magyarország (TI) felhívja a központi államigazgatási szervek és területi helyi szervei, valamint a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezetei és a katonai igazgatás területi szervei vezetésének figyelmét a TI által kifüggesztésre javasolt nyilatkozatára, melynek kihelyezését a vonatkozó kormányhatározatban megjelölt Nemzeti Együttműködés Nyilatkozat mellé javasoljuk elhelyezni azonos méretben és kerettel.
Ugyanakkor a TI is - tiszteletben tartva az államhatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elvét – ezt a lehetőséget felajánlja a köztársasági elnöknek, az Országgyűlés elnökének, az Alkotmánybíróság elnökének, a Legfelsőbb Bíróság elnökének, az országgyűlési biztosoknak, az Állami Számvevőszék elnökének, a Magyar Nemzeti Bank elnökének, a helyi és kisebbségi önkormányzatok választott testületeinek vezetőinek, a bíróságok elnökeinek és az ügyészségek vezetőinek is. Átláthatósági Nyilatkozat
(A nyomtatott verzióban a betűtípusról, a betű színéről, de még sorközről is szabadon dönthet a középület vezetője. Háttérképhez a TI írásbeli jóváhagyása szükséges.)
A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után mi köztisztviselők és közalkalmazottak úgy döntöttünk, hogy kinyilvánítjuk elkötelezettségünket a demokratikus intézményrendszerek működése mellett. Szilárd meggyőződésünk, hogy az ország érdeke egy hatékonyan működő közigazgatási rendszer kialakítása és fenntartása. Mi, a közérdek szolgálatában állók működésünket az átláthatóság és az elszámoltathatóság elvének maradéktalan figyelembevételével kívánjuk folytatni. Munkánk során nyilvánosságra hozunk minden közérdekű információt, mert hiszünk abban, hogy a közpénzek hatékony felhasználása a nyilvánosság biztosításával erősíthető. Döntéseinknél kizárólag szakmai szempontokat kívánunk érvényesíteni, mert még mindig hiszünk a hatalmi ágak szétválasztásában. Meggyőződésünk, hogyha a munkánk során a társadalmi nyilvánosság biztosításával járunk el, mi magunk is képesek vagyunk hozzájárulni a korrupció visszaszorításához és ezáltal az ország gazdasági növekedéséhez. Mivel közfeladatot látunk el, az összeférhetetlenség ellenőrizhetősége miatt önként és örömmel teszünk eleget a munkakörömmel kapcsolatos nyilvánosságra hozatali kötelezettségeinknek.
Szilárd meggyőződésünk, hogy a közpénzek felhasználásának átláthatóságát kikényszerítő összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat. Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák saját céljaikat. Erre tesszük fel életünk most következő éveit.
Ha bármiben bizonytalanok lennénk, nyugodtan fordulhatunk a TI magyarországi szervezetéhez, illetve további információt találhatunk a www.transparency.org honlapon, amely az eltérő politikai környezetben - a fejlett demokráciáktól a különböző diktatúrákig - működő TI tagozatokat tömörítő nemzetközi szervezet honlapja.
Hétfőn késő este az Országgyűlés újra megszavazta a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött alkotmánymódosítást és az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosítását. Az újonnan megszavazott törvényeket a köztársasági elnöknek ezek után alá kell írnia és ki kell hirdetnie.
A módosítás következtében a mindenkori parlamenti többség anélkül dönthet új alkotmánybírák jelöléséről, majd azok megválasztásáról, hogy abba akár az ellenzéknek, akár bármely más hatalmi ágnak bármi beleszólása lehetne.
Az Alkotmánybíróság jelenti a legfontosabb gátját annak, hogy a jogalkotás ne szolgálhasson magánérdekeket, ezért kiemelten fontos, hogy az Alkotmánybíróság függetlenségét semmi ne kérdőjelezhesse meg. A jogalkotás azonban sajnos gyakran szolgál a közérdekkel szemben magánérdekeket. A korrupció legsúlyosabb formáját jelenti az, amikor egész önkormányzati képviselő-testületeket vásárolnak meg befektetők kilóra vagy országgyűlési képviselők saját vagy pártjuk anyagi hasznára vagy más ellenszolgáltatásért cserébe nyújtanak be és fogadtatnak el törvénymódosításokat. Az ilyen visszaélések egyedüli akadálya eddig az Alkotmánybíróság volt.
A törvénymódosítások nyomán többé senki nem bízhat abban, hogy az Alkotmánybíróság pártatlan maradhat. Még ha a legtisztább szakmai érvelés alapján is hoznak határozatokat, mindig ott lebeg majd annak az árnya, hogy egyes határozataikkal mi módon kedveznek a testület tagjairól egyedül döntő pártszövetség képviselőinek, polgármestereinek, üzletfeleinek.
Az Alkotmánybíróságról szóló törvényben szerepel egy olyan rendelkezés, mely szerint „az Alkotmánybíróság tagjai függetlenek, döntéseiket kizárólag az Alkotmány és törvények alapján hozzák meg”. Mostantól ha ez igaz is lesz, azt csak maguk az alkotmánybírák fogják tudni, másnak sok alapja nem lesz, hogy ezt feltételezze róluk. Személyes véleményem, hogy ebben a helyzetben csak egy megoldás kínálkozik számukra: az egész testületnek le kellene mondania.
Valamikor június közepén, volt egy hét nyár, amikor Budapest utcáin forrt az aszfalt, és mindenki, aki légkondi nélkül ragadt egy szobában, vagy egy buszon, nagyon sajnálta magát. Vártuk a nyarat már nagyon, már május eleje óta, de mindig csak esett-esett, és mikor beköszöntött a 38 fok mindenki nyűgös volt. Én is elég nyűgösen jöttem fel a metró mozgólépcsőjén, amikor még a szokásos „kérem készítsék elő jegyeiket bérleteiket, mert a kijáratnál ellenőrzik azokat” még dühítőbbnek tűnt, mint általában. Bár induláskor is ellenőrizték, és tudtam, hogy nálam van a bérletem, persze ilyenkor a női táskámban minden eltűnik. Találtam kisversenyautót, elültetendő virágmagot, fél liter vizet, pár áfás számlát, de bérletet sehol. Addigra már fel is értem, és persze megállítottak a kijáratnál. Mondtam, hogy nem találom, félre kell állnom, mindjárt megkeresem. Az ellenőr nagyon készséges volt, rögtön felajánlotta, hogy ha a büfében veszek neki két db hideg Cappy narancslét, akkor nem is kell előkeresnem a bérletet. Tessék? Hirtelen nem is értettem. Persze meleg van, szomjas, de hogy én vegyek neki hűs narancslét, és akkor nincs gond, ha nincs bérletem? A bérletem persze meglett, az ellenőr meg gondolom vagy vett magának Cappy-t, vagy más vett neki.
Én meg azon filóztam a liftben az irodába felfelé menet, hogy kérték-e már tőlem ennyire explicit a lefizetést. Aztán rá kellett jönnöm, hogy igen, és arra is, hogy Magyarországon a korrupció annyira elfogadott, hogy aki kéri vagy felhívja a lehetőségre a figyelmet, annak már fel sem tűnik, hogy tulajdonképpen, mi is az amit csinál.
Tavaly felújítottuk a házunkat, és építési engedély kérelmet adtunk be az Önkormányzathoz. Gyerekkori haverom az építész, Ő tervezte meg a házat, aláírtuk az összes beadandó példányt, szignóztuk az össze példány összes oldalát, és nagyon büszke voltam magamra, hogy a bürokrácia útvesztőjében mennyire jól tájékozódom. És bevittem a „kis” csomagot az Önkormányzatra. Kedves Hölgy fogadott, nagyon segítőkész volt, végigpörgette az építési engedély kérelmünket és döbbenten visszaadta: „de hát ezt nem az Önkormányzat tervezőirodája készítette!!!!”- Mondtam, hogy tudom, de hát sok tervezőiroda van, és én a gyerekkori barátomét választottam. Gondolom nem baj, hiszen szabad a piac. A Hölgy tördelte a kezét, és aggódva kérdezte, hogy „akkor biztos itt az építési osztályon is van barátja a hölgynek?” Ezt a kérdést már nem igazán értettem, mondtam, hogy nem tudok arról, hogy barátom dolgozna az osztályon, de hát miért is kérdés ez? A Hölgy addigra már nagyon aggódott, és teljesen elkeseredett szemekkel nézett rám: „De hát akkor, hogy gondolták, hogy megkapják az engedélyt?”
Nem is tudom, hogy hogy gondoltam, talán úgy, hogy betartva az összes előírást, szabályzatot, rendezési tervet, jogszabályt stb. úgy terveztük meg a házunkat, hogy MINDENNEK megfeleljen! Ez miért kevés? Miért kell a hatalommal ennyire nyíltan visszaélni? Persze amikor ezeket ismerősöknek meséltem, senki nem döbbent meg. Többen csak azt nem értették az egész ügyintézés folyamatában, hogy miért nem vittem magammal két üveg Tokajit vagy Baileys-t, az ügyintéző hölgynek. (??????????????) Cappy, Baileys, Tokaji!!! És ezek csak kis párezer forintos dolgok. És persze ennél nagyobb eseteknél sem tűnik ki mindig, hogy mikor van szó korrupcióról. Nehéz eset.
Mert, ha elolvasunk Jókai regénytengeréből egy két regényt, rájövünk, hogy nem a 21. századi magyar mentalitással van a baj. Ez egy régebbi világból ragadt ránk. A magyar nemes már régen is büszke volt arra, hogy adót nem fizet, hitelből él, más nem is fontos, csak a fekete vagy fehér toll a kalapba tűzve.
A gond csak az, hogy ez a mentalitás már nem működik a nagyvilágban. Magyarország, elvesztette a relevanciáját. Az Economist fanyar humorral ír a régi és új kormányunkról. Egy multinacionális regionális cég vezetője panaszkodott, hogy most már nem tud Magyarországon bevezetett jól működő rendszerekkel példálózni a regionális politika készítésekor, mert senkit nem érdekel. „Magyarországon működik?. Hmmmm, vezessétek be a rendszert Szlovákiában, Csehországban, és ha ott működik akkor az már releváns. Magyarország súlytalan…”
Most kezdtük tervezni a jövő stratégiáját a Transparency-nél. Mindegyik témakörünk megy tovább. Mindegyik területen van még hova jutni, sőt két újabb korrupció által nem kímélt terület is a radarunkra került. Az egészségügy és a környezetvédelem. Sztorikat mindenki tud mesélni. Reform mindenhol kell, bár az is szomorú, hogy az egészségügyi reform elsődleges szlogenje, a csalások és visszaélések kiszűrése és csak a második és harmadik, a gyógyítás színvonala és a betegtapasztalatok javítása. (Én is megnéztem TB szám alapján, hogy visszaéltek-e az én biztosításommal. Döbbenten tapasztaltam, hogy egy vidéki városban kivették a vakbelem… Ügyesen csinálhatták, mert 1. nem emlékszem rá, 2. vágás sincs rajtam!)
Mottó: „Rendőr tanítja a negatív számokra a fiát: - „No, figyelj! Ha ketten utaznak a buszon és hárman leszállnak, akkor már csak egynek kell ahhoz felszállni, hogy ne legyen senki a buszon”
Vagyis minél koncentráltabb egy termék vagy szolgáltatás kínálata, minél nagyobb a kínálatot kontrollálók, szabályozók diszkrecionális ereje és minél kisebb a számonkérhetőség lehetősége az adott környezetben, annál nagyobb a korrupció valahol. Már a képletből is látszik, hogy a korrupció valószínűsége a kormányzatban, vagy a kormányzat által kontrollált szervezeteknél jóval nagyobb, mint a versenypiacon. Ezen – írja Robert E. Klitgaard a képlet alkotója, a Controlling Corruption című munkájában – többek között az segíthet, hogy ahol lehet, rendes piaci benchmarkok mérik a kormányzati keretek közötti munkát, a nem alakulnak ki kedvenc beszállítói körök (Me csökken) illetve folyamatosan ellenőrizhető és számon kérhető minden, ami a kormányzatban működik (Sz nő).
Itt van például a BKV-ügy. Monopol szolgáltató, egyáltalán nem természetes monopólium, mert a városi tömegközlekedésnek olyan hatékony piaci modelljei működnek, hogy egy külön blogot is megérne, vagyis a működése simán összehasonlító az iparágon belüli hatékony vállalatokkal. Jelenleg a kontrolálló szervezetek bármit és bármikor eldönthetnek a céggel kapcsolatban, szabályokon túl is, az inkriminált szerződések pimaszsága azt engedi sugallni, hogy évekig még veszélyérzete sem volt az irányítóknak, a számonkérhetőséget minimálisnak értékelték, 2-3 évente az állami szanálás menti meg a céget következmények nélkül.
Nézzük a modellben mely tényezőket lehet változtatni a közjó érdekében. A példák azt mutatják, hogy a képlet első eleme (Mo) korlátozottan csökkenthető az állami szféra esetén, a természetes monopóliumok miatt. A szervezetek működésének szabályszerűségét, konzekvens működését, összehasonlíthatóságát (ld. Me) lehet lényegesen növelni, akár egyszerű eszközökkel is. Például érdemes lenne valamennyi állami-önkormányzati hivatal esetében nyilvánosságra hozni, hogy egy hiánypótlás nélküli (vagy egy hiánypótolt) beadványra adott szakhatósági engedély kibocsátása milyen terminuson belül történik és a vezetőket és a dolgozókat eszerint javadalmazni. Ugyanis – az irodalom és tapasztalataink szerint egyaránt – az ügyintézési idők nyúlása a kereslet és a kapacitások változatlansága mellett a kenőpénzre való ösztönzés egyértelmű jele.
Hogyan jön ide a mottó? Hát úgy, hogy sajnos az utolsó tényező (Sz), a számonkérhetőség mérhető - jogszabályokkal történő - növelése is megoldás, de egy szinten túl ez a rendszer hatékonysága ellen hathat paradox módon. Például a hazai, igen robosztus, közbeszerzésről szóló törvény jó példa arra, hogy egy kikerülése elleni rendelkezésekkel felduzzasztott jogszabály hogyan válik nehézkessé, és hogyan termeli ki magasabb szinten azt, ami ellen szabályozott.
A civil kontroll tűnik az egyetlen olyan erőnek, melynek nincsenek káros externáliái. Hajrá TI!
Első vállalati üdülésünk tökéletesre sikeredett! Már a terv jól hangzott: kétnapos balatoni vitorlázás a Tramontana fedélzetén. És az időjárás is kegyes volt hozzánk! Az idei nyár első két kánikulai napját egy legendás vitorláson tölthettük. Bár nagy hajós múlttal egyikőnk sem rendelkezik, igyekeztünk gyorsan felnőni a feladathoz: ha nem is fehér, de legalább sárga talpú cipőben léptünk a fedélzetre, akció esetén a kormánytól távol tartottuk magunkat, mert egy gyors mozdulat állítólag akár lábat is törhet és persze kellő áhítattal figyeltük kapitányunk, Jegenye minden szavát. A Tramontana és kapitánya rég összenőtt páros: ők ketten már mindent láttak és ennek tudatában, kellő nyugalommal, tapasztalattal és bölcsességgel figyelik a világot.
Mi viszont izgalommal és rengeteg naptejjel vágtunk neki Badacsonynak. A spinakker, a csörlők, a mindenféle kötelek és vezényszavak közepette Ádám kollégánk lenyűgöző gyorsasággal ténykedett a fedélzeten, néhányan pedig a kormányrudat igyekeztünk uralni több-kevesebb sikerrel. A vitorlák mozgásával együtt az árnyék is folyton vándorolt, így legfőbb dolgunk a napos helyek felkutatása volt; az állandó helyváltoztatás során viszont újabb és újabb csodás réz alkatrészre, csavarni- és tekernivalóra bukkantunk. A hétfői csönd és nyugalom remek alkalmat adott arra, hogy beszélgessünk és kicsit kiszakadva a mindennapokból jobban megismerjük egymást. Nem rohantunk, nem volt e-mail, csak néhány kósza telefon, így szinte zavartalanul bámészkodhattunk és élvezhettük a napot. Egyetlen aggályunk a zöld vödör volt, amit Jegenye mosdónak aposztrofált, de a módszer végül egészen jól bevált.
A badacsonyi vacsorát és pihenést követő reggelen kiruccanásunk egyetlen kulturális programpontja következett: Egry József festőművész képeiben gyönyörködhettünk. Történetünk érdekessége, hogy ideiglenes sofőrünk, aki érkezésünkkor a kikötőből fel-, majd a kedden a szállásról lefuvarozott bennünket, Egry feleségének leszármazottja. Vezetési stílusa, rozzant dzsipje mindenesetre feldobta a hangulatot.
A visszaút pompás keretbe foglalta a kirándulást. Ádámot felváltva most Péter kollégánk ügyködött a hajón, ahol már mindannyian egész otthonosan mozogtunk. Na, jó, este azért semmi kifogásunk nem volt a kocsi puha ülése és a légkondicionáló áldásos működése ellen, abban pedig egyetértettünk: isteni két nap volt a miénk.
Wieszt János, a XI. kerület szocialista frakciójának vezetője nem emlékezett, aztán szánalmas magyarázatokat adott arra, mi is volt az a jelenet, amikor egy kérelmező egy vastag borítékkal megkínálja, megnevezi az összeget, ő pedig titokzatosan mosolyog és bólogat. Ha ez nem korrupciós tettenérés, akkor olyan nincs is. Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke időt adott, hogy Wieszt tisztázza magát, azt mondta, hogy ha nincs "egy életszerű és hihető története, ami cáfolja azt, ami a videóból elég könnyen interpretálható", akkor nem illeti meg semmilyen védelem, és nincs helye a szocialisták között. Hogy mit mondott erre Wieszt? „Saját pártom hozott nehéz helyzetbe, miközben a becsületemet védem egy aljas és nemtelen támadással szemben". És maradt a posztjain.
David Laws brit pénzügyminiszter-helyettes ügye nem tűnik ennyire durvának: ő 2006 és 2009 között összesen több mint 40 ezer fontot vett fel költségtérítésként arra a lakásra, amelyet James Lundintől bérelt. Lundin egyben a szeretője is volt. Laws egyből lemondott, s úgy tűnt, nagy kő esik le a szívéről, hogy szexuális orientációját már nem kell titkolnia. A politikába aligha fog visszatértni. Főnöke, Nick Klegg azt mondta, biztos benne, hogy Laws tisztázni fogja magát – de egyetértett az eltűnésben.
Miért nem lehet nálunk is a lemondással kezdeni? Aztán, ha sikerül a tisztázás, gyerünk tovább. Ha nem, Kistarcsán vagy a szegedi Csillagban is van ágyikó és meleg kaja.
A www.kepmutatas.hu oldalon egy virtuális kampányszámlálót nyitott a Transparency International, amely megmutatja, hogy az idei választási kampányban mire hány forintot költöttek a pártok. A becsült adatokat megnézve, láthatjuk, hogy a törvényben megszabott 386 milliós limitet a két nagy párt átlépte. Sőt! Meg is triplázta a költhető összeget.
A kampánymonitorban részletesen szerepelnek a kampányelem tételek is, egyértelműen látszik, hogy a köztéri reklámok és hirdetések vitték el a legnagyobb részét a kampánykiadásoknak. A kihelyezett plakátokat egyébként a választási eljárásról szóló törvény szerint, május 25-ig kell ill. kellett volna eltávolítani. Ha ezt nem teszi a párt, újabb költségekre számíthat, ugyanis az önkormányzat leszedtheti a plakátokat, és az eljárás költségét kiszámlázhatja nekik.
A törvény szerint, szintén a választásokat követő 30 napban kell elkészíteni a pártnak azt a beszámolót is, melyben leírja a választásra fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások forrását és felhasználását. Ezekben a beszámolókban derül fény arra is - elméletileg - , hogy a pártok betartották-e a törvényben meghatározott jelöltenkénti 1 milliós limitet. A monitorozás szerint nem...
Mottó: „Te hallottad, hogy Magyarország előrébb került egy hellyel a korrupciós listán.” ” Hát igen, nem volt olcsó, de megérte …” (Részlet a 2010. áprilisi Rádiókabaréból)
Moisés Naím a venezuelai születésű, vezető amerikai lapokban közölt írásairól ismert publicista, a nemzetközi gazdaság és politika szakértője a ’90-es évek elején alkotta meg a “corruption eruption” kifejezést. A neves szerző úgy látta, hogy az embereknek, politikacsinálóknak és az üzleti szférának kezd elege lenni a korrupció növekedéséből. A demokratikus világrend terjedése, a transzparencia növekedése az állami szférában azt eredményezheti, hogy a korrupció-elleni harc az üzleti életben sem pusztán etikai szólam lesz, hanem nagyon fontos üzleti érdek is. A közvéleméyn nyomására a politika felismeri a korrupció elleni lépések fontosságát és nemzetközi együttműködéseket hoz létre. Csakhogy Naím tanulmánya 15 éve született. Kialudt volna a vulán?
2001-ben az USA-ban az Igazságügy Minisztérium nyolc korrupciós esetben járt el, tavaly ez 150-re nőtt. Az OECD antikorrupciós egyezményét aláíró 38 országban az egyezmény tartalmának végrehajtását a TI 2009 évi jelentése a csatlakozó országok több mint felében (köztünk hazánkban is) korlátozottnak/elégtelennek értékelte. (Az „aktív végrehajtás” minősítést megkapó 4 ország között Németország és az USA szerepe kiemelt és látható is, pl. az aktív nemzetközi együttműködést igénylő Daimler vesztegetési botrányban).
A Siemens vagy a Daimler botrányai és a következmények olyan hangzatos üzleti szólamokat is megdöntöttek, hogy „ a kenőpénz hatékonyan segít átjutni a bürokrácián, vagy felgyorsítja a piacra-jutást bizonyos országokban”. Az (anti- )korrupciós vulkán egyáltalán nem aludt ki. Az Economist a cégek növekvő tudatosságáról ír, s arról, hogy számos cég nyíltan deklarálja (pl. Google), hogy nem vesz részt semmilyen vesztegetésben semmilyen érdekből, sőt az IKEA egyenesen megfenyegette az orosz döntéshozókat, hogy amennyiben továbbra is felkínálják nekik azt, hogy a dolgok előmozdítása érdekében „adakozzanak”, ők továbbra sem teszik meg, sőt ki fognak vonulni az országból.
Az (anti-)korrupciós vulkán ereje talán a fentiekből is nyilvánvaló. Moisés Naím 1995-ös tanulmányában azt írta: … (a korrupció elleni lépések) „.. addig nem történnek meg, míg a politikusok nem kapnak egyértelmű jelzést a szavazóktól. A megoldás így nagyban függ a közvélemény erejétől és a médiától. A korrupció virágzik a közösségi apátia idején. (…) a közvélemény szükséges nyomásával és ösztönzésével a korrupció észlelésének világszerte tapasztalható kitörése lehet az a katarzis, melyre a politikának szüksége lehet.”
Hétfőn sajtótájékoztatót tartottunk, melynek két apropója volt: Peter Eigen, TI alapító magyarországi látogatása és a kormánynak készített javaslatcsomag bemutatása. A két ügy közös célja pedig az volt, hogy próbáljunk nyomást gyakorolni az új kormányra, már most. Javaslatokat tettünk a felállni készülő kormány asztalára, azzal a naivitást nem mellőző szándékkal, hogy a kormányprogram eltérve a Nemzeti Ügyek Politikájától a korrupció-elleni küzdelmet prioritásként kezelje.
A nyomásgyakorlásban a sajtó partnerünk is volt, mert jelentős publicitást kapott az „ügy.” Azonban az ügy mögött mindenhol az a kérdés húzódott meg, hogy milyen lesz a TI (vagy más jelentős társadalmi szervezetek) és a kormány kapcsolata vagy, hogy milyen szerepet játszhatunk a jogalkotási folyamatban, mi is lesz a civil kontroll feladata? A TI nemzetközi vezetésének részvétele ezt a kérdést egy európai (pontosabban német) kontextusba is helyezte, azaz egy demokratikus jogállamban hogyan és miből működtethetőek hatékonyan az NGO-k?
Peter Eigennel a sajtótájékoztató napján jelent meg a Népszabadság Arcok rovatában egy egész oldalas portré, ami egy 72 éves hős személyes motivációjáról, sikereiről, csalódásairól szól. (Egyébként igen vászonképesnek tűnő életút.) Nemcsak ebben az interjúban, de előadásaiban Peter Eigen a TI befolyásos szerepének eléréséhez a partneri szerepet jelölte meg. A TI partnere az üzleti szférának (mint tanácsadó) és a politikai döntéshozóknak is (mint civil kontroll). „Sok országban a civil szervezeteknek sokkal nagyobb a respektje, mint a pártoknak, így ha az emberek azt látják, a hatalom partnerként tekint ezekre, az elitnek is előnyös.”- mondja az interjúban. Ez a partneri szerepvállalás persze a függetlenség és a finanszírozás problémakörét is felveti, de erről majd legközelebb. Szintén „együttműködésről” beszélt a Világgazdaságnak adott interjújában: „Peter Eigen az antikorrupciós fellépés egyik legfontosabb eszközét a kormányzat, a civilek és a magánszféra – óhatatlanul ellentétekkel terhes, de annál célravezetőbb – párbeszédében, együttműködésében látja.” Az MTI közlemény már közös jogalkotásrólbeszél. Persze a közös jogalkotást kizárólag a társadalmi érdekegyeztetés keretein belül képzelhetjük el minden politikai felelősség megosztása nélkül. Egyébként ezt tettük a párt-és kampányfinanszírozás rendezésére tett kísérletünk során is, ahol már egykonkrét normaszöveget dolgoztunk ki a Parlamentnek. Azaz a TI a korrupció-elleni küzdelemhez tartózó jogalkotási folyamatok kezdeményezője/kontrollja kíván lenni. Ezt a szerepet pontosítja a Világgazdaság is, amikor azt mondja, hogy a TI „kritikus, konstruktív együttműködést kínál a mielőbbi eredményesség érdekében.” Azaz ezek szerint az együttműködés nem lehet cél, hanem az eredményesség érdekében meghatározott eszköz. Az NGO szerepre egy másik választ ad Marschall Miklós, amikor az MTI közleményben azt mondja, hogy „a változtatáshoz a három feltétel: a politikai akarat, a strukturális szerkezetátalakítási igény és a civil társadalom nyomása.” Peter Eigennel készült hírszerzős interjú címe (Hogyan ellenőrizzünk egy kétharmados kormánypártot) is az NGO watchdog szerepét emeli középpontba. A Magyar Nemzet „civil javaslatról” beszél, bár ami a cikkben igazán érdekes, hogy – talán megérezve közvetítői szerepüket- ők meg is kérdezték a címzettet a javaslatunkról. Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke a következőket mondja: „az új kormány az első pillanattól kezdve nyilvánvalóvá teszi, hogy munkájával, minden döntésével a nemzeti együttműködést szolgálja. (…) az új kormány ennek jegyében könyörtelenül leszámol a korrupció minden formájával beleértve a politikai és gazdasági korrupciót is.” (ezt most még nem igazán értem) Összességében az üzenet egyértelmű volt: ebben a fázisban egy konstruktív együttműködésre tettünk lépéseket javaslatcsomagunk elküldésével. De hangsúlyozzuk, hogy a TI proaktív szerepe mellett akkor látja el jól feladatát, ha a civil kontroll eszközeivel folyamatosan ellenőrzi a közhatalom gyakorlását. Ezt fogjuk tenni. Ezért is elengedhetetlen szervezetünk pénzügyi függetlenségének biztosítása, hogy minden döntésünket, javaslatunkat kizárólag szakmai szempontok és a TI alapelvei alapján tudjuk meghozni, illetve a célként kitűzött kritikus és konstruktív szerepkörünket fenn tudjuk tartani.
Tegnap igen röviden és tömören öt pontba szedve hívtuk fel az új kormány és a parlamenti többség figyelmét arra, hogy mit tehetne a korrupció ellen. Az öt pontban nincsen semmi új, részletesen leírtuk, itt és itt évekkel ezelőtt. Több mint száz oldalon az Antikorrupciós Koordinációs Testület korrupcióellenes stratégiát készített és néhány hónapja a Bölcsek Tanácsa is számos javaslattal állt elő a GRECO pedig hamarosan már a harmadik körben teszi meg ajánlásait.
Javaslatokban, stratégiákban eddig sem volt hiány, mégis a korrupcióellenes stratégiát sosem fogadták el formálisan, sem kormány, sem országgyűlési szinten és így arról sem beszélhetünk, hogy a benne foglaltakat bárki tervszerűen végrehajtaná. Másképp pedig nem megy, ad hoc korrupció ellenes intézkedések, ötletszerűen felállított új intézmények semmit sem érnek. Egy stratégia elfogadása nem puszta formalitás, mivel az határozza meg az állami szervek tevékenységének irányát, elméleti keretei és megvalósítás anyagi korlátait. A Társadalmi Bűnmegelőzés Nemzeti Stratégiáját például 2003-ban országgyűlési határozatként hirdették meg, jelezve, hogy nem csak a kormányzatnak, hanem mindenkinek szerepet szánnak a megvalósításában és ennek megfelelően rendeltek hozzá pénzt, paripát, fegyvert, éves cselekvési programokat, felelősöket, határidőket.
A TI által meghirdetett öt terület (melyek egyenként azért több részletintézkedést tartalmaznak) csak a szükséges, de nem elégséges minimumot jelentik a korrupcióellenes fellépésben. Valamennyi parlamenti párt választási kampányában kiemelt helyen szerepelt a korrupcióellenes harc, a győztes politikai erők elszántságához nem férhet kétség, ötleteket van honnan meríteni, a korrupcióellenes intézkedések végrehajtásához minden feltétel adott, ezen a területen mind a parlamenti többség, mind a szavazók többségének egyértelmű támogatását élvezi majd az új kormány. Kíváncsian várjuk, hogy milyen súllyal fog mindez megjelenni a kormány programjában és első intézkedései között.
Ez volt a nagyon találó címe az Európai kulturális napok programsorozatnak, amelynek keretében egytudományos szimpóziumon vettem részt Karlsruhéban, a munka ünnepén. Az európai kulturális napok (vagyis inkább hetek) Karsruhéban Magyarországról szóltak, kivonult az A38, fellépett a Műszaki Egyetem kórusa, bemutatták Lorca Vérnászát és vásárt is rendeztek, lehetett kapni gulyást és kürtős kalácsot.
A sok kulturális program közé ékelte a Karlsruhei Műszaki Egyetem a hazánkról szóló tudományos konferenciát. Ez a rendezvény önmagában is nagyon színes volt, hiszen a köztéri művészettől a rasszizmuson át az 1989-es határnyitásig minden belefért, még a korrupció is. A szervezők tehát igyekeztek átfogó képet adni Magyarországról. Ilyenkor az ember nem is tudja, jó jel-e ha egy korrupcióellenes szervezetet meghívnak előadni. Ennyire hozzátartozna az ország gazdasági és társadalmi helyzetéhez a korrupció már a külföldiek szemében is?
Hogy a külföldiek mit gondolnak, nem derült ki, de azt a hazai kutatásokból tudjuk, hogy sajnos valóban meghatározó tényezővé vált a korrupció az ország gazdasági fejlődésében és versenyképességének alakulásában. Bár nem könnyű dolog fellépni a korrupció ellen, azért nem is atomtudomány, ha a politikai elit elhatározná magát, néhány határozott és jól végrehajtott intézkedés, ha csodát nem is, de jelentős javulást előidézhetne. Most, hogy a kormánypárt kétharmados többséggel fog rendelkezni a parlamentben, minden esély megvan a határozott, és szerkezeti változásokat eredményező intézkedések meghozatalára.
Hogy így lesz-e, nem tudjuk. Egyelőre itt vagyunk, a korszakok és világok között, akárcsak a konferencián ezerszer felidézett 89-es határnyitáskor. De mindenki nagyon bízik abban, hogy egyszer csak megérkezünk valahova és vége lesz a köztes állapotnak.
Így a választások után sok mindenről kell egy TI-hoz hasonló civilszervezetnek elgondolkodnia. Például: adott egy nagy parlamenti többséggel rendelkező párt, amely ennek birtokában erős kormányt alakít majd, és rengeteg, az ország számára szükséges változtatást végbevihet. Ebben sok lehetőség rejlik, és sok veszély. A lehetőségek a helyzet javítására eléggé nyilvánvalóak: itt van – sok más mellett - a közbeszerzési rendszer le- és kitisztítása, a korrupciót feltáró szervek pártok befolyásától megóvott, szakszerű működésének erősítése, az átláthatóság fokozása nem csak a törvény betűjének betartása szintjén (bár időnként az is előrelépés lenne), hanem szellemében is. És itt van a párt és kampányfinanszírozás. Valószínűleg nincs ennél fontosabb probléma a korrupció területén ma Magyarországon: fejétől bűzlik a hal, tartja az angol közmondás.
Számításaink szerint a pártok 1822,569 milló forintot költöttek a mostani kampányban (és ebben még nincs minden benne, pár hét múlva lesz végleges adatunk a www.kepmutatas.hu-n), ami a törvényes határt máris toronymagasan túllépi. Kell tehát a reform, ami sokadik alkalommal, legutoljára a Fidesz különvéleményén bukott meg bizonyos technikai, de fontos kérdés tekintetében. De fontos lenne, hogy az új törvény ne egyszerűen „többségi elven” szülessen meg, hanem konszenzussal. Ez lenne igazi biztosítéka annak, hogy az új rendszer is két évtizedig legalább kitartson, és nem azért, mert senki nem tudja megváltoztatni, hanem mert a politikusok (balról és jobbról) és az állampolgárok is együtt tudnak vele élni – utóbbiak főleg azért, mert tudják, tisztességes, ellenőrizhető forrásból és nem mutyizásból vagy egyenesen az adófizetők kijátszásából származik a pénz, amellyel a pártok egymással versengenek. E nélkül a választások mindig rossz szájízt hagynak majd maguk után, és a pártok maradnak az állampolgárok bizalmi listájának legalján. Ami miatt a szavazók elfordulnak a nagy, mérsékelt pártoktól – és a sok pénzt mind hiába költjük.
Állítólag ötszázan voltunk ezen a svájciasan gördülékenyen és hatékonyan szervezett konferencián. A nagy-nagy díszvendég nevét sokáig titokban tartották, nem csak azért, hogy fúrja az oldalakat a kíváncsiság, hanem azért, mert hét testőr vigyázza, így is bujdokolva, lakhelyét váltogatva él. Roberto Saviano beépült a legnagyobb délolasz maffiába, a Camorrába tapasztalatairól megírta a Gomorra c. könyvet, ami aztán 5 millió példányban kelt el. Érdekes, hogy ez a Mondadori kiadónál (Berlusconi tulajdona) jelent, meg, az olasz kormányfő mégis elég ellenségesen nyilatkozott róla. A Gomorrát és jó pár más könyvet árusították a lobbyban, megvettem, ha valaki majd elolvasná egy nagyeskü kíséretében, hogy visszaadja, szívesen kölcsönadom. Saviano egyébként egy gmailes címen elérhető: robertosaviano@gmail.com A záró előadást az az iraki újságíró tartotta, aki két éve Bush-hoz vágta a cipőjét. Elhivatott, független gondolkodású fiúnak tűnt, aki a saját hazájában egyik jelentős politikai erőt sem szereti. Muntazer az Zaidi a neve. Sokat járt volt az országában vidéken, megdöbbentő sztorikat mesélt, a legtöbbnek olyasmi áll a középpontjában, hogy amerikai katonák megerőszakolnak iraki nőket, fölgyújtják iraki családok otthonát, ő erről forgatni akar és interjúban bemutatni az áldozatokat, de azok félnek és / vagy pénzt kapnak az amerikai hadseregtől kárpótlásként, hogy ne dumáljanak. Egy kérdésre, hogy most jobb-e Irakban vagy Szaddám alatt, annyit mondott, hogy jobb egy sírban lakni mint egy elfoglalt várban, szóval nem egy nagy USA fan, de ezt gondolhattuk. Beszéltem vele, újságíróként már nem dolgozik, részben azért, mert a cipődobálás után nyitott egy saját alapítványt, amibe rengeteg pénzt tettek be az aktussal szimpatizáló arabok, de európaiak is, annyit, hogy még iskolák és árvaházak építésére is futja neki.
A nevek legnagyobbika mégis alighanem Seymour Hersh volt, aki a vietnami háborúból tudósított a Mi Lai mészárlásról, azóta meg sok minden disznóságról. A régi sztorijain kívül nem sokat mondott, szimpatikus volt és szkeptikus a nyomozó újságírással kapcsolatban.
Nem mindenki szkeptikus. Majd elájultam, amikor egy Stephen Engelberg nevű muki előadásából megtudtam, hogy a Pro Publica nevű alapítvány évi 10 millió dollárt költ nyomozó újságírásra. De nem is arra a legbüszkébbek, hogy mennyi pénzük van, hanem hogy nagyon hatékonyan költik. Saját bevallásuk szerint a pénz több mint négyötöde az újságíróknál köt ki, szemben a hagyományos kiadók 8 százalékos arányával. Kedves magyarok, ne tápláljatok vérmes reményeket a Pro Publicával kapcsolatban, ezt a pénzt főleg alkalmazott újságírók fizetésére költik, adnak ugyan néha freelancereknek is, de ezt inkább kivételnek tekintik és nem szeretik. Arra biztatnak viszont mindenkit, hogy tessék lopni a weboldalukról, egyelőre minden ingyenes és bárhol fölhasználható. www.propublica.org A nyomozó újságírókat összefogó szervezetek egyébként gombamód szaporodnak. Az egyik ilyen nagy amerikai szervezet a Center for Public Integrity (http://www.publicintegrity.org/), amely valamiféle nemzetközi együttműködésbe fog több tucat, nyomozó újságírással foglalatoskodó nemzetközi szervezetet. Ennek a projektnek a neve: The International Consortium for Investigative Journalists, röviden ICIJ.
Magyarország még nincs náluk bezászlózva, lehet, hogy hasznos volna a Soma Alapítványnak csatlakozni.
Az ICIJ adja ki a világ talán legfontosabb, nyomozó újságíróknak járó díját, a Daniel Pearl Awardot. A névadó Pearl újságírót nyolc éve ölték meg Pakisztánban. A díjjal 5 ezer dollár jár, annyi, mint a Soma-díjjal. Most két norvég csaj, a norvég tévének dolgozó Kjersti Knudsson and Synnove Bakke, volt a sztár, akik fantasztikus munkát
végeztek: holland, norvég, észt, togói kikötői forgalmi adatokból, GPS-koordinátákból, vámosok tanúvallomásából rekonstruálták, hogy a világ harmadik legnagyobb olajkereskedő cége milyen bűnös üzelmeket
folytat: a gazdag északi országokban vásárolt szemétolajat olcsón megveszi, kiviszi a nyílt tengerre, ahol a tankhajókon telinyomja oktánemelő adalékanyaggal, aztán üzemanyagként eladja szegény országoknak, pl. Togónak.
A másik Daniel Pearl fődíj az idén az amerikai Aram Roston markát ütötte, aki azt a furcsa üzletet dolgozta föl, hogy az amerikai csapatok Afganisztánban lefizetik a Talibánt, hogy a szállítmányaiknak biztonságos átjutást vásároljanak a területükön.
A konferencia saját díja a Global Shining Light Award. Ez némileg kisebb díj, 2 ezer svájci frankkal jár, "nehéz körülmények között dolgozó" újságírók kaphatják meg. A mostanit egy moldovai csapat - Dumitru Lazur, Vitalie Calugareanu and Irina Codrean - kapta, akik exelnökük korrupt üzleteiről szereztek be rejtett kamerás bizonyítékot.
Tettem egy javaslatot egy európai nyomozó újságírási díjra, aminek kedvező visszhangja volt, nem lehetetlen, hogy lesz a dologból valami.
Ez minden más díjnál nagyobb összegű lehetne, úgy kalkuláltam ugyanis, hogy ha legalább 10 szervezet beadna az ügybe ezer eurót, a győztes 10 ezret vihetne haza. Az már valami. Hogy miként lehetne ennek infrastruktúrát és logisztikát teremteni, arról most kezdünk levelezni.
Néhány műhelybeszélgetés azzal foglalkozott, hogy most, hogy a nyomozó újságírás majdhogynem kiszorul a hagyományos szerkesztőségekből, mégis miként lehet megélni. A tutit egyelőre senki sem tudja, az észt egyelőre jóval többen többen osztják, mint a pénzt.
Az egyik modell nagyon érdekes. Patrice Schneider, a Media Development Loan Fund nevezetű, egyes források szerint svájci, mások szerint New York-i szervezet feje elmondta, hogy független sajtótermékeket keresnek, olyan országokban, ahol korábban nemigen volt sajtószabadság, Ezeknek aztán 7 éves kölcsönöket nyújtanak, és még üzletileg is jól járnak. Egy gazdag private bank, a zürichi Vontobel adja a tőkét, az etikai tanácsokat egy ResponsAbility nevű NGO szállítja, az MDLF pedig befektet, megkeresi az embereket, nézi a könyveket, nyomatja a hatékonyságot. Csodák csodája, a dolog üzleti alapon működik, azaz a befektetők egész jó kis nyereséghez jutnak. A siker nyilván ott biztosabb, ahol a sajtó még nem commodity, az emberek ki vannak éhezve rá - ilyen helyeken még manapság is gyorsan lehet terjeszkedni. És ne tessék azt hinni, hogy a térkép elhanyagolható fehér foltjairól van szó. A Föld lakosságának négyötöde még ma sem fér szabad sajtóhoz. Magyarország viszont már rég nem az a piac, ami érdekes volna Patrice-ék számára. Itt kezdték viszont az üzletet, ide nyomták ki az első kölcsönt. Az MDLF volt ugyanis a Magyar Narancs befektetője a mostani válság előtti válságos időkben.
Patrice nagyon bízott Bojtárban, a főszerkesztőben és most elégedett.
Április 20-a nagybetűkkel és szuper színessel volt megjelölve a naptárunkban, ugyanis arra a napra szerveztünk egy nagyobb konferenciát a Közbeszerzések átláthatóságáról és hatékonyságáról. Eredetileg a konferencia azoknak a köztisztviselőknek szólt, akik részt vesznek az EU által támogatott projektek megvalósításának közbeszereztetésében, de később kiderült, hogy nagyon sok üzleti szektorban tevékenykedőt is érdekel a téma, így a konferencia nőtt és nőtt. Eredetileg az EU Bizottság Európai Csalás Elleni Hivatala (OLAF) egy 40 fős konferenciát támogatott, hogy próbáljuk meg tudatosítani, hogy az Unió pénzügyi érdekeit igenis úgy tudjuk hatékonyan védeni, hogy azok az eljárások melyek a különböző projektek megvalósításakor életbe lépnek, azok nem csak a törvény betűjének felelnek meg, hanem ténylegesen megfelelnek azoknak a racionális gazdasági és jogi elvárásoknak, melyeket bárki bármilyen magánbefektetéskor szem előtt tart. NE LEGYEN DRÁGA, NE LEGYEN FELESLEGES, A PÉNZEMÉRT ÉRTÉKET KAPJAK.
Amikor láttuk, hogy mekkora az érdeklődés akkor jeleztük az OLAF felé, hogy a konferencia nagyobb lesz (ekkor már 70 fő jelentkezett), de sajnos Ők nem tudták a támogatást növelni. Így segítséget kértünk támogatóinktól (legyen elég dosszié, és papír) valamint nagy örömünkre Greg Dorey a magyarországi brit nagykövet felajánlotta a nagykövetség épületét a konferencia helyszínének! Gyönyörű épület! Egy régi bank! Csodaszép! A konferencia előtti héten a jelentkezők száma 100 fölé nőtt és már nem azon aggódtunk, hogy senki nem jön el (ahogy ellendrukkereink jósolták) hanem azon, hogy legyen elég szék, és mindenkinek jusson ebéd.
A konferenciára megpróbáltuk úgy összeválogatni az előadókat, hogy többféle szemlélet képviseltesse magát. Nagyon érdekes volt hallani kutatások eredményeit. Számomra a legérdekesebb az üzleti szektor előadásai voltak. Miért van az, hogy egy profitorientált cég teljesen racionálisan, gazdasági alapokon működő beszerzési stratégiával átváltozik egy törvényvégrehajtó, „csak a büntetetést elkerülendő” adminisztratív gépezetté, feledve az árakat, feledve a projekt pénzügyi ésszerűségét, ha a törvény előírásai alapján leányvállalatuk valamilyen okból közbeszerzésre kényszerül. Miért lesz az mindig sokkal drágább? Hiszen nem ez a cél?
Nagyon sok kérdés felmerült. Kritikák megemlítették a túlszabályozást, ugyanakkor vannak gyakorlati kérdések amikre nem vonatkozik a szabályozás. Miért akadályoz meg a közbeszerzési törvény racionális gazdasági lépéseket? Hol a határ az átláthatóság, és az üzleti titok védelme között. Az átláthatóság segíti a kartellt? Merre mennyünk? Valamilyen irányba lépni kellene. Nem túlzok amikor azt írom, hogy MINDENKINEK ez a véleménye. Csak konstruktívan nehéz megoldásokat találni. Hiszem azt, hogy számunkra a tét hatalmas. A közbeszerzések tisztasága és hatékonysága meghatározhatják a következő évek gazdasági fejlődését Magyarországon. Az elmúlt években nyilvánvalóvá vált, hogy a közbeszerzésnek nem szabad pusztán jogi és adminisztratív technikai folyamattá válni, hanem egy teljeskörű, társadalmilag beágyazott, gazdaságilag racionális, transzparenciát és üzleti racionalitást jól ötvöző megoldásra van szükség. Ezt a megoldást csak egy minden érdekelt bevonásával létrehozott folyamat hozhatja meg. Ez a megoldás nem csak egy jogszabály, hanem egy teljes működési modell, személyes felelősséggel, valamint fékek és egyensúlyok intézményrendszerének létrehozásával. ÉS EZ SZEMLÉLETVÁLTÁSSAL JÁR.
Még egy elgondolkodtató gondolat: Greg Dorey magyarország brit nagykövete elmondta: „Magyarországnak szüksége van lelkes külföldi befektetőkre a gazdasági egyensúly megteremtéséhez, a befektetőknek pedig hatékony közbeszerzési rendszerre. Miért ne válhatna a hatékony közbeszerzési rendszer Magyarország fő vonzerejévé a következő években?” Hát miért? A külföldi résztvevőink elmondták, hogy teljesen kizárva érzik magukat. Nincs lefordítva rendesen a törvény és a kiegészítő jogszabályok megismerése is nehézkes számukra. Mikor segítséget kérnek hatóságoktól, elvész a kérdés a bürokráciában. Ez katasztrofális. Nagyon sok nagykövetség küldött résztvevőket a konferenciára (Svájc, Belgium, Kanada, Norvégia, Franciaország, Egyesült Királyság) és ők voltak a legaktívabb kérdezők! A tolmácsok leizzadtak a kérdések és válaszok során. EZ EGY RED FLAG! Egy piros zászló! Egy jel, hogy erre oda kell figyelnünk.
Noha a parlamenti választások második fordulója még nem zajlott le, nagy pontossággal megállapítható, mely párt alakít kormányt, illetve mely pártok, mekkora frakcióval kerülnek a parlamentbe.
A Transparency International új politikai környezetben, légkörben kell, hogy folytassa küzdelmét a korrupció ellen. Több kérdés is felmerül ezzel kapcsolatban: a nagy parlamenti többséggel megalakuló kormány mennyire lesz hajlandó meghallgatni a civilek javaslatait, illetve hajlandó lesz-e konzultálni velük, kész lesz-e a kritikai észrevételek elfogadására, megvitatására? Hajlandó lesz-e a párt- és kampányfinanszírozásról az összes érdekelt fél szempontjainak figyelembevételével tárgyalni vagy erőből viszi át javaslatait? Mi történik majd a közbeszerzések frontján… és így tovább.
Ha az új kormány vizet prédikál és bort iszik, hasonló sorsa juthat, mint elődje. Bízunk abban, hogy a megalakuló parlament tagjai tanultak elődeik hibáiból és Magyarország elindul a megtisztulás útján.
Április 11-i első forduló előtt és után is pörög a Transparencyvel karöltve a Freedom House és az Eötvös Károly Intézet által vezetett kepmutatas.hu számlálója.
A számok a Fidesz esetén 485, az MSZP-nél 653 -ti. millió forint. A tövényes határt a két párt már JÓVAL az első forduló előtt átlápte. Ebben a versenybenaz MSZP tépte először át a célszallagot, a Fidesz csak második lett.
Sajnos azonban az adatokkal kapcsolatban volt egy közkeletű félreértés -holott mi megtettünk minden tőlünk telhetőt az átlátszóságért (ld. a kezdőlap grafikonja alatti kis megjegyzés az adatok feltöltésének üteméről). Az a téves látszat is keletkezhetett, hogy április 11-e előtt csak egy törvénysértő pát van. Ez azonban nem így volt. A Fidesz már rég túllépte ezt a határt a győzelmi kűrtök megszólalása előtt.
De mi ennek az oka?
Nem más, mint az, hogy tényleg hangya módjára kell összegerebjézni (képzavar, de értitek) a pártok költéseit -jellemzően utólag tudunk róla és az is biztos, hogy nem az összes kiadás jut el hozzánk. Speciel a legdrágább tétel, a médiafelületek vásárlása egy hónap késéssel tudjuk feltölteni. Tehát az április 11-i napon abban még nem szerepeltek a márciusi (!) legnagyobb kiadásitételek sem. A végleges adatok pedig hozzávetőleg egy hónappal a második forduló után lesznek meg csak! Magyarán: senkit ne tévesszen meg, hogy most hol állnak a számok: a növekedés üteme egyértelmű. Még az sem kizárt, hogy a számláló kiakad.
