Ciudad Juarez csúnya, zsúfolt város Mexikóban, az amerikai határ mentén. Poros útjain hatalmas, dzsip-szerű rendőrautók járőröznek, a nyílt platón géppisztolyos rendőrök vigyázzák a rendet. Vagy vigyáznák. Úgy érzik ugyanis, hiába kockáztatják az életüket - az idén nem kevesebb mint húsz társukat temették el -, parancsnokaik tulajdonképpen álmunkát végeztetnek velük. Azt gondolják, hogy a főnökök demonstratívan - lássa csak az a köz,  milyen elszántan harcolnak a kábítószer-kereskedelem ellen - veszélyes harcok sorozatába küldik őket. Miközben ők maguk vígan mutyiznak a várost kézben tartó maffiák vezéreivel.

Mexikó - akárcsak az USA vagy Németország - szövetségi állam. Az áldatlan helyzetet már nemcsak a városi rendőrök rühellték, hanem a szövetségieknél is betelt a pohár. Az a hír járta ugyanis, hogy a város rendőrfőkapitánya, Salomon Alarcon Olvera utasította hű embereit, rejtsenek el kábítószert néhány városi rendőr lakásán, így téve őket zsarolhatóvá. A több mint kétszáz állig fölfegyverkezett szövetségi rendőr augusztus 9-én körbevette azt a szállodát, ahol a rendőrfőkapitány lakott. Túszul ejtették, leváltását követelték. A kormány engedett, Olverát leváltották.

Vajon hogy zajlana mindez magyar környezetben? Lelki szemeim előtt önkormányzati ügyintézők tucatjai jelennek meg, hogy fél köteg nyomtatópapírt tömjenek a korrupt jegyzők és polgármesterek szájába; minisztériumi referensek revolvert szegeznek a főosztályvezetők halántékához, és ott tartják a csövet, amíg csak főnökük át nem adja nekik a sötét tenderek titkait rejtő páncél kulcsát. És győz az igazság.