Szerzők

 2009.10.08. 10:07

Alexa Noémi

2007 októbere óta vezetem a Transparency International magyarországi szervezetét. Előtte szabadúszóként dolgoztam különböző nemzetközi programokban, végeztem kutatásokat, szerveztem konferenciát és a Transparency International Magyarország Alapítvány egyik kurátoraként tevékenykedtem. Azt megelőzően pedig a közszférát erősítettem, a Sportminisztériumban foglalkoztam nemzetközi és uniós ügyekkel 2001 és 2004 között. Végzettségem szerint bölcsész és közgazdász vagyok, hosszadalmas és szerteágazó egyetemi tanulmányaimat a Corvinus Egyetem nemzetközi kapcsolatok doktori iskolájában fejeztem be. Laktam három évet Barcelonában és pár hónapot Dániában, szeretek utazni és nemzetközi környezetben mozogni. A klasszikus zenehallgatás, olvasás hobbik mellett régóta járok búvárkodni. A hétköznapokban vívok, jógázom és élvezem Budapest kulturális és társadalmi életét.

 

Bátory Ágnes

Az ELTE jogi karán diplomázott, majd a Cambridge-i Egyetemen szerzett Ph.D. (doktori) címet Nemzetközi Kapcsolatok szakon. Doktori tanulmányai idején különböző kutatási projectekben vett részt, a Közép-európai Egyetemet megelőzően pedig a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott. Érdeklődési területei az összehasonlító politikatudomány és a közpolitika, különös tekintettel az európai integráció, a transzparencia és a jó kormányzat (good governance) kérdésköreire. A CEU-n jelenleg posztgraduális kurzusokat tanít többek között korrupció kontroll és közpolitikai etika témákban, és különböző nemzetközi kezdeményezések keretében járul hozzá a korrupció elleni küzdelem oktatásához.

 

Bojár Gábor

Bojár Gábor, a Graphisoft társalapítója, az igazgatóság elnöke.1998-ben a Wall Street Journal Közép-Európa tíz legsikeresbb vállalkozója közé választotta és több alkalommal meghívást kapott a Davosi Világgazdasági Fórumra is. Sikeres vállalkozói tevékenységéért és a hazai szoftveripar nemzetközi rangjának emeléséért számos hazai kitüntetésben is részesült, ezek közül a legrangosabb a Magyar Köztársaság Széchenyi-díja és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal. Bojár Gábor a Transparency International Magyarország Tanácsadó testületének tagja.

 

Dietz-Blaskó Judit

1998-ban szerezte közgazdász diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (Corvinus), diploma után a Magyar Nemzeti Banknál helyezkedett el, ahol a pénz és devizapiaci műveletek főosztályán, később a General Electric magyarországi vállalatainál dolgozott, mint vezető pénzügyi elemző.  Miután 2005-ben megszerezte a jogi diplomáját (ELTE-ÁJK), pénzügyi- és bankjogra specializálódott ügyvédi irodáknál dolgozott. 2009 év végén megérett benne az elhatározás, hogy részt vegyen a magyarországi korrupció csökkentésében, hiszen eredetileg ez volt az a cél amiért a jogi egyetemre jelentkezett... Jelenleg a közbeszerzések átláthatóságával kapcsolatos projektek koordinátora, valamint szervezi az üzleti szféra aktivitását az átláthatóságért.

 

Földes Ádám

2003-ban szerzett jogi diplomát az ELTE-ÁJK-n és 2004-ben végzett szociológusként az ELTE-TÁTK-n. 2003 óta emberi jogi területen dolgozik, közérdekű érdekérvényesítést, jogfejlesztést, kutatásokat végez információszabadság és személyes adatok védelme területén. Mielőtt a Transparency International Magyarországhoz csatlakozott, 2008 szeptembere és 2009 áprilisa között a madridi székhelyű Access Info Europe-nál dolgozott, előtte majd öt évig Társaság a Szabadságjogokért adatvédelmi és információszabadság programvezetője volt.

 

Hortobágyi Emese

2006-ban a KRE-BTK-n szerztem magyar nyelv és irodalom szakos valamint kommunikáció szakos bölcsész diplomát. Az egyetem ideje alatt volt szerencsém részt venni egy mediátor tanfolyamon, valamint Erasmus Summer Course keretében Hollandiában ismerkedtem meg közelebbről a transzparencia és a tömegkommunikáció viszonyával. Mivel vonzott a média és az újságírás, a diplomám megszerzése után szerkesztőként dolgoztam, ám érdeklődésem új irányt vett. 2007-től a ZSKF nemzetközi tanulmányok szakán tanulok, a civil szféra és a Transparency International Magyarország 2009 márciusa óta része mindennapjaimnak.


Harmati László

Harmati László az FHB Jelzálogbank Nyrt. vezérigazgató helyettese, az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. vezérigazgatója. A BKE pénzügy szakán diplomázott, a Nemzetközi Bankárképző Központban kezdett dolgozni, mint témavezető és tanácsadó. A Pénzügyminisztériumban és majd a Nemzeti Bankban főosztályvezetőként dolgozott a pénz- és tőkepiaci, banki szabályozás területén. 2002 óta dolgozik az FHB Jelzálogbankban, 2003-tól az Európai Jelzálogszövetség alelnöke, közgazdasági bizottságának tagja. Szakmai publikációi és szakfordításai jelentek meg a pénzügyi szabályozás kérdéskörében.

 

Lőke András

Korábban a HVG Interjú rovatát szerkesztette, illetve nemzetközi politikai és gazdasági cikkeket írt, elsősorban a Közel-Keletről, valamint európai témákról. 2001 óta a tényfeltáró újságírást támogató Gőbölyös Soma Alapítvány kuratóriumának elnöke. 1994-ben a German Marshall Fund of the United States ösztöndíjasa volt az Egyesült Államokban, ahol többek közt alulról szerveződő mozgalmakkal foglalkozott. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol-orientalisztika szakán végezte.
 

Papp Krisztina

Közgazdász, 20 évig dolgozott finanszírozóként és pénzügyi tanácsadóként különböző pénzügyi intézményeknél. Karrierjét befektetési bankoknál kezdte, mint elemző és vállalatfinanszírozó. Több évet töltött az Egyesült Államokban a Prudential Investment Corporation-nél, majd 12 évig a Budapest Bank munkatársa volt, ahol az utóbbi években a projektfinanszírozási területet vezette. A Transparency International Magyarországnál a szervezet teljes körű pénzügyi-, személyi- és folyamat menedzsmentjéért, a szakmai projektek koordinációjáért felel.

 

Sebestyén Diána

2000-ben diplomázott a Debreceni Egyetem angol szakán, majd 5 évig élvezte a tanítás minden pillanatát. Kedvenc időszakának osztályfőnöki éveit tekinti, amikor 22 diák életének lehetett részese. Tanári pályáját egy másik szenvedély követte, a szállodaipar: a Budapesti Gazdasági Főiskola idegenforgalmi és szállodaipari közgazdász szakának elvégzésével egy időben élhette meg a hotel szakma varázsát és számos kihívását. Marketing és vendégkapcsolatok terén szerzett tapasztalatai a mindennapi élet apró harcaiban ma is segítségére vannak. A civil szféra és a Transparency International Magyarország az új, nagy utazást jelentik számára. Irodavezetőként segíti a szervezet napi működését, saját projektjei pedig további tanulásra, még tudatosabb tervezésre és odafigyelésre ösztönzik.  Szabadidejében a futás és a lovaglás kapcsolja ki igazán. 

 

 Szombati Zsuzsa

Szombati Zsuzsa az ELTE történelem-francia szakának elvégzése után hosszabb időt töltött külföldön Vietnamban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban és az USA-ban. Hazatérte után több területen is kipróbálta magát, így dolgozott az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén csakúgy, mint az első magyar outplacement (karrier-tanácsadó) cég munkatársaként. 2006-ban saját céget alapított Positive Presence néven, amely imázs-tanácsadással foglalkozik, de önkéntesként bekapcsolódott a Transparency International Magyarország munkájába röviddel annak megalakulása után. Jelenleg a TI Tanácsadó Testületének tagja.
 
 

Tausz Péter

Jogi diplomáját a Szegedi Tudományegyetemen szerezte 2008-ban, majd az Ohio állambeli University of Toledo és a Szegedi Tudományegyetem közös képzésének keretében amerikai szakjogász képesítést is szerzett. 2007-től az Amerikai Kereskedelmi Kamara munkatársa volt, ahol jogi szakértőként állásfoglalások előkészítésével, szakmai programok szervezésével a szervezet érdekképviseleti feladataival foglalkozott. A kamara Felelős Társaságirányítás és Üzleti Integritás Bizottságának, az Átláthatósági Tanácsának, a Hamisítás Elleni Bizottságának és a Politikai és Jogalkotási Bizottságának volt a koordinátora. Fontos szerepe volt többek között a közbeszerzési módosítások, a korrupció elleni és a munkajogi törvénymódosítások előkészítésében és kezdeményezője volt a számos kamarát és munkáltatói érdekképviseletet tömörítő Foglalkoztatói Munkajogi Fórumnak is. A Transparency International magyarországi irodájához 2010-ben csatlakozott, ahol az üzleti szektorral kapcsolatos projekteket irányítja.


A bejegyzés trackback címe:

https://atlacco.blog.hu/api/trackback/id/tr11435911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása