Számos megfigyelés is alátámasztja, hogy az emberek a nem pénzbeli (pénz általi) megvesztegetést, vagy lopást lényegesen engedékenyebben ítélik meg. A „szivességek országában”, ahol masszív mennyiségű disznótorostól a külföldi utazásig, drága ajándékcsomagtól a levehető ajtajú turmixgépig mindenféle valutát használnak ellentételezésre hivatalokban és cégeknél szívességekért, tanulságos lehet, hogy az emberi elme milyen találékonyan menti fel magát, ha „csak” barterezésről van szó. Dan Airely 2009 évi bestsellerében (Predictably Irrational) számos érdekes megfigyeléssel (pl. kollégiumi hűtőszekrényből a karton kólát jóval hamarabb elviszik, mint az odatett papírpénzt) és kísérlettel világítja meg a fenti tényt.
Az egyik kísérletben az MIT-n (ismert egyetem az USA-ban) a menzáról igyekvő diákokat megállították hogy oldjanak meg 20 matematikai feladványt, a helyes megoldásokért egyenként 50 cent járt. 3 kísérleti csoportot képeztek. Az első csoportba tartozók szimplán leadták a kitöltött ívet a kísérlet vezetőjének, aki lepontozta és kifizette nekik a jó válaszokért járó összeget. A második csoportnál a kitöltés után azt kérték, hogy tépjék össze a lapokat, és csak mondják be a kísérletet vezetőnek az elért pontszámukat, amiért megkapják a fizetséget. A harmadik csoportnak ugyanezt az instrukciót adták (tépjék szét az ívet és mondják meg, hogy hány jó válaszuk volt), azonban ők nem pénzt kaptak, hanem minden jó válaszért 1 zsetont, amit utána az 5 méterre lévő következő asztalnál beválthatnak pénzre (egyenként 50 centért). A kísérlet sokszori elvégzése után az eredmények megdöbbentőek voltak: az első csoport átlagosan 3,5 kérdést válaszolt meg helyesen, a második csoport 6,2-t. Vagyis – joggal feltételezve, hogy nem voltak okosabbak az előzőeknél – a második csoport átlagosan 2,7 kérdés esetében csalt. A szemtelen csalás aranyérmét viszont a harmadik csoport vitte el. Átlagosan 9,4 kérdést válaszoltak meg állításuk szerint. Vagyis, ha nem közvetlenül a pénz a tárgya a csalásnak (hazugságnak), mind a következmények elkerülésének az esélyét, mind a csalás morális súlyát kisebbnek értékeli az ember, mintha közvetlenül pénzbeli fizetségről lenne szó.
Egyik barátom mesélte, hogy cégénél évekig nem csak elnézték, de egyenesen nem számított vesztegetésnek, ha bizonyos szállítóktól a vezetők elfogadtak drága külföldi utakat, melyek szakmai útnak voltak álcázva. Barátom, mint újonnan érkezett vezető, miután megszűntette ezt a kis „mellékest” váratlanul az érintett középvezetői körtől béremelési kérést kapott, mondván hiányzik a csomagból ez a kis kiegészítés… the rest is silence.
Írta: Harmati László
