Kicsit régi már a téma, de annyi helyről hallok róla még mindig, hogy talán érdemes róla írni.
Tavaly decemberben kilenc nagykövet nyílt levelet küldött a miniszterelnöknek, amelyben kifogásolták a hazai közbeszerzési gyakorlatot, konkrétan meg is neveztek pár tendert, ezek közül a legismertebb a frekvenciatender volt. Tudják, aminek következtében az ORTT elnöke lemondott tisztségéről.
Magam is meglepődtem, hogy milyen negatív visszhangot váltott ki a levél, holott nem sok újat állítottak szerzői. A Közbeszerzések Tanácsa által megrendelt, a közbeszerzések korrupciós kockázatait kutató tanulmány is arra a következtetésre jutott, hogy a beszerzések 65-75%-a korrupcióval fertőzött. Miért port a külföldiek érdekeltségi körébe tartozó beszerzések esnének abba a tiszta 25-35%-ba?
Többféle kritika érte a nagyköveteket, az egyik legjelentősebb, mai napig visszatérő, az volt, hogy túllépték hatáskörüket, és beavatkoztak az ország belügyeibe. Az ilyen jellegű problémákat más, ”diplomáciaibb” csatornákon keresztül szokás elintézni. Ez így igaz. Csak mi van akkor, ha már a hagyományos diplomáciai csatornák kimerültek, és mégsem érzik a befektetők a nagykövetek tevékenységének jótékony hatását?
A kritikusok nagy része az ominózus levél kapcsán hallott először a nagykövetek ún. Transparency Working Groupjáról, pedig már majdnem három éve léteznek. És eddig sem a lábukat lógatták, csak igyekeztek pozitív hozzáállással, diplomatikusan segíteni az átláthatóság ügyét. A 2007 májusában alakult grémium hónapról hónapra kormányzati és ellenzéki vezetőket látott vendégül annak érdekében, hogy meghallgassák, kinek milyen terve van a korrupció visszaszorítására, és felajánlják segítségüket. Több külföldi szakértőt utaztattak Magyararországra azzal a céllal, hogy megosszák velünk tapasztalataikat. Az amerikaiaknak köszönhetjük a közérdekű bejelentők védelmét, a franciáknak pártfinanaszírozási szakértőt, a kanadaiak a TI elnökének látogatását, a hollandoknak az Állami Számvevőszék korrupcióellenes projektjét, a briteknek több üzleti konferenciát.
Tudom, a nagykövetek is szoktak lobbizni cégeikért, ami nem helyes. Azt is tudom, hogy valamennyire hazabeszélek, mert a mi munkánkat is segítették, például nélkülük nem hiszem, hogy az antikorrupciós stratégiát író Antikorrupciós Koordinációs Testület valaha elolvasta volna a TI kutatásainak eredményeit. Vagy hallottak volna róluk parlamenti bizottságok. De nehéz lenne azt állítani, hogy a fenti, sajtóvisszhangot nem igen kapott, ámde annál több energiabefektetést igénylő tevékenységeket a Transparency Internationalért vagy saját cégeik tisztességtelen üzlethez juttatásáért tették volna. A Transparency Working Group tevékenysége elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a korrupció csökkenésével javuljon Magyarország versenyképessége és minél több befektetőt tudjanak hazánkba vonzani.
Ebben a megvilágításban különösen érdekes az a kritika, hogy a nagykövetek kijelentései rontják az ország megítélését, és a parlamenten kívüli pártok malmára hajtják a leendő szavazók vizét. Ha egy darab nyílt levélnek ekkora hatása van, akkor rég rossz az ország megítélése és a parlamenti pártok helyzete. Nem is hiszem, hogy így lenne. Sokkal inkább gondolom, hogy ami a parlamentben évek óta zajlik (a párt- és kampányfinanszírozás és a közbeszerzések átláthatatlan rendszerének tudatos megtartása), vonja magával a szavazatvesztést és a kedvezőtlen országimidzset. Így tehát, a kialakult helyzetért a kilenc Budapestre akkreditált nagykövetnél a 386 magyar parlamenti képviselőt jóval nagyobb felelősség terheli.
