Jó ideje foglalkozunk a témával. Szerencsére, nem az a gondunk, mint egy-egy afrikai országban, ahol az a mondás járja, hogy minek fizessen az ember az ügyvédének, ha a bírórnak is lehet (kell). Inkább a bíróságok hatékonyságával és megítélésével van gond Magyarországon. Kívülállóként főleg azt tapasztaljuk, hogy nagyon hosszadalmasak az eljárások, és hogy a korrupciós ügyek vádlottjai minimális büntetéssel jönnek ki a perekről. Ha kicsit kutatunk üzletemberek között, akkor az is kiderül, hogy előfordul, a bírák felkészületlenek, nincsenek naprakész információik a vállalati folyamatokról. És még azt is megtudjuk, hogy ellentmondásos a joggyakorlat. Közben, akinek van bíró ismerőse, látja azt is, hogy rengeteget dolgoznak, sokszor elképzelhetetlenül rossz körülmények között. És nagyon rosszul esik nekik, hogy erőfeszítéseik ellenére az igazságszolgáltatási rendszer megítélése nem túl jó, sőt egyre rosszabb.

Mi lehet tehát a probléma gyökere? Ennek kiderítéséhez nagyon sokat kell kutatni, ahogy tette Navratil Szonja, Hack Péter és Fleck Zoltán, akik a bíróságok szervezeti kérdéseit boncolgatták. És úgy tűnik, a gond a szervezettel van, leginkább annak átláthatatlanságával. Az hagyján, hogy mi, állampolgárok, keveset tudunk arról, hogy miért pont az adott jelentkezőből lett bíró, vagy miért épp az adott tantervet oktatják a a Bíróképző Akadémián, vagy kit miért léptettek elő. A nagyobbik baj, hogy maguknak a bíráknak sem teljesen egyértelmű mi hogyan történik. Ha ma egy bíró elkezdi a karrierjét, nincs egy objektív, kiszámítható és átlátható rendszer, ami alapján meg tudná határozni, mit kell tennie ahhoz, hogy ő szakmai elismerésben részesüljön, előrelépjen a ranglétrán.

A másik nagyobb problémahalmaz a számonkérhetőség hiánya. Ki ellenőrzi a független igazságszolgáltatás rendszerét? Mert hogy függetlennek kell lennie, azt tudjuk, de közpénzből működik, tehát, valamilyen módon ellenőrizhetővé kell tenni. Az átláthatatlanság miatt az állampolgároknak erre kevés esélyük van, marad tehát az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, mint főellenőr. Itt az a nehézség áll fenn, hogy az ellenőzöttek és ellenőrök köre szoros átfedést mutat, ami ellehetetleníti a hatékony számonkérést. Ha pedig nincs számonkérés, nehéz a működési hiányosságokat szankcionálni, és ezáltal növelni a hatékonyságot. Az ördögi kör bezárult.

A fentiekben jelentősen egyszerűsítve mutattam be a bíróságok problematikáját, ennél jóval kifinomultabbak voltak azok a rendezvényeink, amelyeket a Győri, Debreceni és Fővárosi Ítélőtába közreműködésével szerveztünk. A bíráktól sok jó ötletet kaptunk, lelkes és aktív közönséget alkottak. Már aki eljött. Mert sokan nem jöttek el, vagy nem is szerették volna, ha mi megyünk hozzájuk. Ők a jelenlegi zárt struktúra fenntartása mellett vannak, vagy egyéni érdekek, vagy nem túl nyitott gondolkodásuk miatt.

Pedig a bírákon rengeteg múlik! A saját szervezetüket csak az ő közeműködésükkel lehet megreformálni, hatékonyabbá tenni, és ezáltal visszaadni a szakma presztízsét, javítani az igazságszolgáltatási rendszer megítélésén. Ez mindannyiunk érdeke, bíráké, pereskedő és adófizető állampolgároké. Ha már ekkora az érdekegyezés előbb-utóbb megérik a reform, biztos vagyok benne. Addig is, állunk mindenki rendelkezésére a bírósággal kapcsolatos kérdések minél nyitottabb körű megvitatásában!