Folytatom a finanszírozásunkról szóló témát, mégpedig egyesével végigveszem a potenciális adományozói kör lehetőségeit. Kezdem a nemzetközi szervezetekkel.
Hol vannak már azok a szép(?) idők, amikor minden nyugati állam és nemzetközi szervezet azt gondolta, hogy a közép-kelet európai országok demokratikus fejlődésére komoly összegeket szeretne fordítani? Az uniós csatlakozással úgy tűnik, kvalifikáltuk magunkat, elvileg a demokratikus intézményrendszerünk megfelelően működik, nincs nagyon szükség továbbbi támogatásra. A donorok nagy része (Soros, USAID) kivonult a régióból, és keletebbre fókuszál, akik pedig még jelen vannak (OSI, CEE Trust), azokról is tudjuk, hogy pár éven belül befejezik itteni tevékenységüket.
Pedig igazán jó donorok ők, látjuk a közép-ázsiai kollegáinkon, hogy ha az ember szakmailag felkészült, és jó menedzser, akkor jelentős összegekkel támogatják a munkáját. Nina és Tamuna a grúz TI-nál dolgoznak, még sofőrjük is van. Amalia kolleganőméknek pedig Jerevánban mindig van pénzük a szervezet működésére, bővítésére. Félreértés ne essék, nem sajnálom tőlük a nyugati donor pénzeket, hiszen borzasztó nehéz politikai és társadalmi feltételek mellett végzik munkájukat (Amaliát az utóbbi időben rendkívül sokszor fenyegetik például), az a minimum, hogy meg legyenek fizetve.
Magyarország helyzete valóban más, tényleg nem igénylünk már ilyen mértékű támogatást, annál stabilabbak a demokratikus intézményeink. Azt viszont sajnálom, hogy a hazai költségvetésben meghatározó szerepet betöltő uniós források nem igazán alkalmasak az átláthatóság elősegítését célzó projektek finanszírozására. Úgy tűnik, hogy amikor készült a magyar fejlesztési program (Új Magyarország Fejlesztési Terv), akkor a sok prioritás között nem kapott helyet az a cél, hogy az ország versenyképességének megőrzése érdekében érdemes lenne a köz- és az üzleti szférát átláthatóbbá tenni a civil társadalom segítségével.
Így aztán, ha nézegetjük az EUs pályázati felhívásokat, akkor mindig komolyan elgondolkodunk, hogy vajon a mi projektjeinket lehet-e a támogatandó célok között értelmezni? És ha valahogy sikerül is, akkor vajon megéri-e egy hónapnyi munkát pályázatkészítésbe fektetni, miközben egyértelmű, hogy a pályázati kiírás készítői nem rólunk álmodtak, mint potenciális nyertesektől?
Uniós forrásokat egyébként, mint nemzetközi szervezet, szoktunk mozgósítani. Van a TI-nak egy brüsszeli irodája, Jana vezeti, és amellett, hogy a TI álláspontjáról tárgyal az Unió vezetőivel, mindig értesít bennünket a pályázati lehetőségekről. Több olyan pályázatot adtunk már be, ahol a berlini titkárság volt a főpályázó, az egyes nemzeti tagszervezetek pedig a partnerek. Ilyen együttműködés keretében vizsgáltuk a strukturális alapok átláthatóságát a régióban, vagy indul egy projekt mostanság a közérdekű bejelentők védelméről.
Ennyit a nemzetközi szervezetekről, legközelebb az üzleti szféráról írok majd, de most éppen fundrasising stratégiát kell készítenem.