Hétfő ünnep volt, a Presidents Day, vagyis, az elnök napja. George Washington, aki az USA első elnöke volt, február 22-én született, Abraham Lincoln, aki a polgárháborús idők elnöke volt, február 12-én. A két szülinap összevonása február harmadik hétfőjében testesül meg, ez…
Nyitottság
2009.02.19. 13:51Az amerikai társadalom hagyományosan nyitott, ez a szemlélet átszövi a köz- és a magánszférát is. Az emberek büszkék az életükre, szívesen osztják meg másokkal azt, hogy mit tesznek. Épp ezért lepődtem meg, amikor az Állami Számvevőszék előadója azt állította, hogy a…
Etikai tanácsadás
2009.02.19. 13:20Ez Magyarországon még nem létezik, bár az Európa Tanács GRECO nevű csoportja sok éve kritizál minket érte. A lényege az lenne, hogy egyes, a közszolgálati léttel összefüggő etikai kérdésekben van kihez fordulni, ha dilemma merülne fel azzal kapcsolatban, hogy mi a helyes…
Aösszeszedett pénzHolnap is szabadnap lesz, President's Day, azaz, az elnök napja. Washington születésnapjára esik, merthogy ő volt az első amerikai elnök. Az elnök feladata nálunk a miniszterelnökének felel meg, ő kormányoz, irányítja a központi minisztériumokat. Barack Obama…
Kampányfinanszírozás
2009.02.15. 17:51Pénteken a Federal Elections Commission nevű szervezetnél voltunk, ők felügyelik az elnökválasztások tisztaságát. A kampányok finanszírozása másképp zajlik, mint nálunk, cégek nem adhatnak pénzt, csak magánemberek, és minden hozzájárulásnak van egy felső határa. Mindemellett…
DC-NYC
2009.02.15. 17:06A hétvégénk szabad, tegnap washingtoni múzeumokban voltunk, este színház, ma pedig páran úgy döntöttünk, New Yorkba utazunk. Jó hosszú út, de van a buszon wifi, onnan írom most ezt a bejegyzést.A csapatunk hat főből áll, Maggy, a lengyel vámhivatal szóvivője, Alena, a cseh…
Civil-izáció
2009.02.15. 16:38Tegnap voltunk színházban, ez is a program része. Abraham Lincoln életéről szólt a darab, abban a Ford Színházban játszották, ahol lelőtték őt. A színházban a jegyszedők "Volunteer" azaz önkéntes kitűzőt viseltek. Tehát, ők olyan emberek, jellemzően idősebbek, akik szeretik…
Kit is képvisel a politikus?
2009.02.12. 03:36Itt a választási rendszer egészen más, mint nálunk, viszont elég bonyolult.Az amerikai "parlament" (Congress) kétkamarás, a felsőbb szint a Szenátus, az alsó a Képviselők Háza. 100 szenátor és 435 képviselő jut 300 millió emberre azaz, minden ötvenhatezredik lakosra jut egy…
Amerika
2009.02.12. 02:54Tegnap újabb kaland indult, ezúttal az Egyesült Államok szervezésében. Az International Visitors Leadership nevű programot arra találták ki, hogy a világ minden tájáról érkező szakembereknek bemutassák az adott szakterület amerikai gyakorlatait. Jót, rosszat egyaránt, és amit…
Kaland nélkül nincs kirándulás
2009.02.05. 23:43Aki be szeretne segíteni a TI munkájába, általában úgy képzeli, hogy majd kutat, gondolkodik, okosakat ír és mond. Mivel egy think-tank (is) vagyunk, természetesen nem irreálisak ezek az elvárások, de azt azért tudni kell, hogy még a legeslegzsenibb emberek és szervezetek esetében…
Interjúk
2009.02.03. 11:49Ma reggel interjút adtam a HírTV-nek, és gondoltam, ennek kapcsán leírom, milyen is a sajtóval dolgozni. Mielőtt elkezdtem volna ezt a munkát, csak elméleti szintű ismereteim voltak, és főleg egy dologra emlékeztem: mindig legyen fő üzenete a mondanivalónak.A médiával rengeteg…
Pártok, kampányok
2009.01.17. 17:54Ilyenek lennének a választási plakátok, ha a pártok betartanák az aktuális törvényt:Ez az év húzós lesz, ez már egészen biztos. Kezdődött a ferencvárosi választásokkal, ahol 25% volt az első fordulón a részvételi arány, és nem kevés korrupciógyanús ügy övezte. Jómagam…
Címkék: párt- és kampányfinanszírozás
USA a korrupció ellen
2009.01.17. 17:31A korrupció ugyebár, rejtett jelenség. mérni és feltárni igen nehéz, mindezt rengetegszer halljuk.A héten a Marshall Center szervezésében itt volt sok szakértő az Egyesült Államokból, és arról beszélgettek, hogy vajon az USA hogyan tud különböző országokban korrupcióellenes…
Állampolgári adományok
2009.01.17. 10:41Az idén először jogosultak vagyunk a személyi jövedelemadó 1%-ának fogadására, ami egy speciális, és fontos módja az állampolgári adományok gyűjtésének.Péter (Nizák) sokat tud a civil szektorról, és ő mondja, hogy nem könnyű betörni az egy százalékos piacra. Kutatások…
Címkék: 1% adomány
Informatika és a korrupció elleni küzdelem
2009.01.11. 15:22Elsőre nem gondolná az ember, mennyi közös metszet van az informatika és a korrupció elleni küzdelem terén, aztán, ahogy egyre többet foglalkozik az üggyel, rájön, hogy minden mindennel összefügg. Voltam decemberben egy konferencián Prágában, ahol nagyon profi üzletemberek,…
Címkék: it informatika közbeszerzés
2009-re
2009.01.04. 11:39B.Ú.ÉK!!!Állítólag 2008 a Szaturnusz éve volt, ez meg most a Marsé lesz, ami küzdelmes, ámde sokkal tisztességesebb. Hát úgy legyen, ahogy mondják ezt az ezoterikusok:)Én nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, mert minek frusztráljam magam, ha nem sikerül betartani, de mint TI…
Kilépés az AKT-ból
2009.01.04. 11:35December elején az Antikorrupciós Koordinációs Testület (AKT) négy civil szakértője, köztük jómagam is, kiléptünk a testületből. Azóta sokan gratuláltak ehhez a lépéshez, bár én azt a magam részéről nem tartom forradalminak, inkább sajnálom, hogy nem maradt más eszközünk…