A TI csapat nőttön nő

 2010.04.09. 10:59


Hömpölygő önkéntes táborunk mellett az irodai csapat is bővül! A párhuzamosan futó projektek, TI események, kutatások, ad hoc ügyek egyre szaporodó száma gondoskodik a napi feszített tempóról, így elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy új segítséget hívjunk. A meghirdetett igazgatóhelyettesi pozícióra több, mint kétszáz pályázat érkezett. Hihetetlenül sok jó szakember van munka nélkül, vagy szeretne munkát váltani és valami érdemit tenni az országért - merthogy ez a motiváció sok pályázó szájából elhangzott.

Átrágva magunkat a tömérdek önéletrajzon és motivációs levélen arra a döntésre jutottunk, hogy huszonhat potenciális jelentkezőt hallgatunk meg személyesen az első körben. Nem először voltam interjún, de mindig meglepetéssel tölt el, milyen távol eshet egy önéletrajz alapján kialakított kép a valóságtól. Igen, fontos a személyes benyomás csakúgy, mint a megfelelő szakmai háttér, hiszen egy dinamikus, pörgős csapat keresi új kollégáját, egy rendkívül aktuális és fontos ügy pedig következő szakemberét.

Az interjúkkal töltött délutánok sora nem kis figyelmet és koncentrációt követelt, ám a jelentkezők sokszínűsége kárpótolt bennünket. Mert bizony van, amikor az első két perc világossá teszi, hogy nem az adott pályázót keressük és az is megesik, hogy egy jól indult beszélgetés néhány utolsó mondata készteti az embert arcizmai kordában tartására. A „nekem legalább nettó félmillió forint kell havonta ahhoz, hogy ne vágjam fel az ereimet” kijelentés másodpercek alatt újraírja az addig kialakult képet.  A másik kedvencem, a ’szerencsés vagyok, mert elváltam’ mondat persze inkább a vicces, de maradandó kategória. Meglepően sokan reagálnak nyitottan, abszolút bizalmasan az egyik rutin kérdésünkre, amely a munka és magánélet egyensúlyban tartására irányul. Kevés a betanult sablonos válasz, az emberek zöme nyilvánvalóan szereti, ha egy kicsit személyesebb hangvételű a beszélgetés.  Ám ez minket nem tántorít el attól, hogy a jó ember mellett a jó szakembert is keressük, aki majd Noémi mellett koordinálja a csapatot és az egyre szaporodó feladatokat.

Tegnap a kurátorokkal együtt a legjobb öt jelentkezőt hallgattuk meg ismét. Döntés még nem született, de amint sikerrel járunk, természetesen hírt adunk róla. Még néhány nap türelmet kérünk!!

 

Nemzeti érdektelenség

 2010.04.07. 18:44

Tíz éve a magyar jog része a külföldi hivatalos személyek megvesztegetése elleni küzdelemről szóló OECD egyezményNem büszkélkedhetünk azzal, hogy hatóságaink túl komolyan vennék az abban foglalt vállalásokat. Az egyezmény 5. cikke szerint „a külföldi hivatalos személy megvesztegetése esetében a nyomozás és a büntetőeljárás tekintetében mindegyik Félnek a vonatkozó belső jogszabályai és jogelvei alkalmazandók. Az eljárást nem befolyásolhatja nemzeti gazdasági érdek, egy másik állammal való kapcsolatokra történő lehetséges kihatás, vagy az ügyben érintett természetes vagy jogi személy kiléte”. Nagyon erősen próbáltam elképzelni, hogy ezt a rendelkezést a Daimler és a Gripen ügyekben a gyakorlatban hogyan alkalmazzák a hatóságok, hogyan nem befolyásolja döntéseiket a nemzeti gazdasági érdek (jelentsen az bármit is) vagy éppen vagy az ügyben érintett természetes vagy jogi személy kiléte – legyen szó bármilyen magas rangú érintett döntéshozóról. Nem sikerült, ám arra gondolni sem merek, hogy nemzetközi kötelezettségeinket semmibe vennék.


 „Nem nyomoznak és nem is nyomoztak Magyarországon a Gripen-üggyel kapcsolatban - mondta a Vasárnapi Híreknek Borbély Zoltán a Legfőbb Ügyészség (LÜ) szóvivője”.  Igaz, hogy azóta befutott egy újabb feljelentés , de nem látszik, hogy ennek bármi hatása lenne. A Daimler-ügy sem sokkal frissebb, mint a Gripen-ügy. 2006-ban már beszámolt a sajtó a vesztegetésekről  és most csak a cég és az amerikai hatóságok közti megállapodás kapcsán került újra elő a történet. „Sem az Országos Rendőr-Főkapitányság, sem a Nemzeti Nyomozó Iroda nem folytat eljárást a Daimler-botrányban felmerült "magyar szál" kapcsán” – olvashattuk a magyar nyomozóhatóságok újságírói kérdésre adott reakcióját.


Tudjuk, hogy a Gripen-ügyben a svéd ügyészség talált magyar vonatkozású bizonyítékokat is, de annak semmi nyoma nem látszik, hogy a magyar hatóságok együttműködnének velük. A Daimler-ügyben szintén nem látszik, hogy jogsegélyt kértek volna a magyar hatóságok vagy a segítségüket felajánlották volna az amerikaiak.


Az Európai Unió tagállamai (Svédország ilyen) közötti bűnügyi együttműködés egy igen jól szabályozott és a gyakorlatban is működő terület (lásd az európai elfogatóparancsok hatékony alkalmazását). Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok között szintén hatályban van egy a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló egyezmény.  Budapesten Nemzetközi Rendészeti Akadémia működik melynek az oktatóit az USA biztosítja és az Akadémia „lehetőséget biztosít arra is, hogy a hallgatók szoros munkakapcsolatot alakíthassanak ki, ezzel is elősegítve az országok közötti jövőbeni nemzetközi együttműködést”.


Mi kellene még ahhoz, hogy nálunk is nyomozás induljon a külföldi bizonyítékok alapján a Daimler és a Gripen ügyekben?
 

Címkék: svédország gripen daimler oecd amerikai egyesült államok nemzetközi rendészeti akadémia bűnügyi együttműködés

Itt a számla, hol a számla

 2010.04.01. 19:12

Javában zajlik a kampánymonitorozás projektünk. Eközben kaptunk már hideget-meleget, valakinek tetszik a kezdeményezés, valakinek kevésbé.

Mindenesetre a módszerünk igen egyszerű, piaci árak alapján a különböző forrásokból (sajtó, önkéntesek, hirdetésköltést figyelő cég, közvéleménykutatás) kapott kampánytételeket szakértők véleménye alapján beárazzuk és felvisszük az adatbázisba. Becslések ezek, sosem mondtuk, hogy 100%-os pontosságú adatok, de megközelítőleg reális értékek. 100%-os pontosságú információkat egyébiránt csak a pártok számláit őrző fiókokban találhatnánk, és arra ugyebár nincs jogunk, hogy kihúzzuk ezeket a fiókokat…

Nem is akarjuk, a cél az volna, hogy a pártok maguktól tárják a választópolgárok elé azokat az összegeket, amelyeket kampányra költöttek. Nem fair ugyanis, hogy nem láthatjuk tisztán a támogatói rendszert, nem tudhatjuk, hogy milyen érdekek húzódnak meg mögöttük. Közpénzből működnek, ők hozzák a törvényeket, mindenkinek joga van ahhoz, hogy lássa ezeket az adatokat.

Átláthatatlan és betarthatatlan a jelenlegi rendszer. Átláthatatlan, mert nem derül fény a pontos összegekre, kedvezményekre, támogatásokra, és betarthatatlan, mert a jelenleg törvényben megszabott 386 milliós pártonkénti limit alacsony. Már 1994-ben is 500-700 milliós kampányköltésekről számoltak be a pártok. Gondoljuk csak végig, mennyibe került akkor egy gombóc fagyi és mennyi most… Ne kelljen már a parlamentbe való bejutáshoz is trükköket alkalmaznia a képviselőknek!

Bizonyára mindenre van megoldás, lehet azt mondani, hogy egy kampányrendezvényhez a termet ingyen kapta a párt, de miért? Kitől? Mikor? Ki az akit ez nem érdekel? Szerintem mindenkit!

Sávolyi áttörés

 2010.03.30. 10:06

Sávoly több szempontból áttörés. Az, hogy az MFB, a mindenkori kormányt híven kiszolgáló bank végül nem adott kölcsönt az ugyancsak gyanús MotoGP-pálya építésére, alighanem három dolognak köszönhető: a legfőbb dolog valószínűleg Bodoky Tamás nyomozó újságírói aktivitása.

Fenyegetések ide vagy oda, az Indexen sorra jelentek meg a kompromittáló anyagok. Szép volt. Állami kölcsön nélkül aligha valósul meg ez a hagymázas projekt, hiszen az ötletgazdák sokkal inkább az adófizetők pénzét szerették volna kockázatni, mint a sajátjukat - kereskedelmi bank nem izgult rá a tervre.

A másik a civil szervezetek - köztük a Transparency International Magyarország - föllépése (nem direktben a projekt ellen, hanem annak átláthatóságáért). A harmadik ok pedig valószínűleg az, hogy jönnek a választások és a pénzosztó helyeken egyre nagyobb a bizonytalanság. Nemigen akarnak már a hivatalnokok és udvari bankárok olyan papírokat aláírni, amiért bajuk eshetne majd az új rezsim alatt.

Bodoky blogján idézi a sávolyi beruházó Grupo Milton honlapján szereplő ábrát, amely a cégcsoport büszkeségeit vonultatja föl. Egy kis módosítással. A sávolyi projektet jelző oszlop már csak üszkös maradék, a pátyi golffalu éppen leég. So far, so good.

De lesz-e folytatás, lesz-e magyar mani pulite, olyasfajta tiszta kezek kampánya, amely, mint Olaszországban a kilencvenes években, lerántaná a leplet a magyar politikusok és a gazdasági bűnözés összefonodásáról? Hány politikus jut majd börtönbe? Vajon azok jutnak-e oda, akiknek valóban ott a helyük? Reménykedjünk.
 

Független és hatékony?

 2010.03.26. 10:37

Ez a bejegyzés egy konferencián íródott (meglehetősen udvariatlan a gépen pötyögni amíg valaki más előad, de ki nem csinált meg ilyesmit?). Lettországban az ottani TI rendezésében kb. félszáz ember gyűlt össze, hogy az európai korrupció ellenes hivatalok, ügynökségek teljesítményéről eszmét cseréljen – civilek, kutatók, EU-s es tagországbeli hivatalnokok, a többség a frontvonalról. A konferencia eddig nagyszerű; sok volt a színvonalas előadás es az érdekes anekdota a kávészünetekben. Megtudtuk például, hogy a portugál politikusok – kormány es ellenzék egyaránt -- találékonyan úgy próbáltak maguknak a meglevőnél kevesebb transzparenciát megszavazni a pártfinanszírozásban, hogy a költségvetési törvényjavaslat végéhez csatoltak egy erről szóló rendelkezést, abban bízva, hogy az mindenki figyelmet elkerüli majd. (Nem jött össze.)

Zavaróbb volt, ahogyan a konferencia fő témájáról, az antikorrupciós hivatalok eddigi teljesítményéről esett szó. A hivatalok felállítása már önmagában is nehéz – annak az elismerése ez ugyanis, hogy egy országban a korrupció komoly probléma, es a meglevő szervek nem alkalmasak a megfékezésére – egy üzenet, ami mellé kevés kormány teszi a nevét. Ha mégis feláll a hivatal, utána számos kihívást kell legyőzni, ami a megszólaló szakértők szerint kevésnek sikerül. Elhangzott például Dél-kelet Európa viszonylag új hivatalairól, hogy ‘próbálkoznak’, de ‘látható előrelépésről egyelőre nehéz lenne beszámolni’. A térség viszonylag elismertebb hivatalai, mint a lett vagy a szlovén is a függetlenség es a hatékonyság időnként ellentétes célkitűzései között egyensúlyoznak. Mindkét ügynökség rövid fennállása alatt megélt legalább egy epizódot, amikor az épp hivatalban levő kormány megpróbálta eltávolítani, es idővel el is távolította az ügynökség munkáját “túl jól” végző elnökét. Portugáliában az ottani ügynökséget néhány éve nemes egyszerűséggel megszüntettek.

Mégis, a jelenlevők elkötelezettek az antikorrupciós hivatalok mellett – leginkább ‘nincs jobb ötletünk’ alapon. Ezzel az érvvel nehéz vitába szállni. Milyen tanáccsal szolgálnak mégis a tapasztalt antikorrupciós ügynökség megfigyelők? Ha a (politikai) körülmények szerencsés összejátszása lehetővé teszi egy hivatal felállítását, a függetlenségi garanciák es a meglevő intézményi viszonyokba való illeszkedés abszolút kritikus feltételek. Ezek hiányában a hivatalok csak a ‘piti’ korrupciós ügyek után mennek, míg a nagy halak továbbra is büntetlenül folytathatják sötét ügyeiket. Tehát, ha kis hazánkban egyszer újra előkerül egy hivatal ötlete (a hamvába halt Közérdekvédelmi Hivatal helyett), emlékezzünk, hogy “the devil is in the details”.

Kólát a hűtőből

 2010.03.23. 16:19

Számos megfigyelés is alátámasztja, hogy az emberek a nem pénzbeli (pénz általi) megvesztegetést, vagy lopást lényegesen engedékenyebben ítélik meg. A „szivességek országában”, ahol masszív mennyiségű disznótorostól a külföldi utazásig, drága ajándékcsomagtól a levehető ajtajú turmixgépig mindenféle valutát használnak ellentételezésre hivatalokban és cégeknél szívességekért, tanulságos lehet, hogy az emberi elme milyen találékonyan menti fel magát, ha „csak” barterezésről van szó. Dan Airely 2009 évi bestsellerében (Predictably Irrational) számos érdekes megfigyeléssel (pl. kollégiumi hűtőszekrényből a karton kólát jóval hamarabb elviszik, mint az odatett papírpénzt) és kísérlettel világítja meg a fenti tényt.

Az egyik kísérletben  az MIT-n (ismert egyetem az  USA-ban) a menzáról igyekvő diákokat megállították hogy oldjanak meg 20 matematikai feladványt, a helyes megoldásokért egyenként 50 cent járt. 3 kísérleti csoportot képeztek. Az első csoportba tartozók szimplán leadták a kitöltött ívet a kísérlet vezetőjének, aki lepontozta és kifizette nekik a jó válaszokért járó összeget. A második csoportnál a kitöltés után azt kérték, hogy tépjék össze a lapokat, és csak mondják be a kísérletet vezetőnek az elért pontszámukat, amiért megkapják a fizetséget. A harmadik csoportnak ugyanezt az instrukciót adták (tépjék szét az ívet és mondják meg, hogy hány jó válaszuk volt), azonban ők nem pénzt kaptak, hanem minden jó válaszért 1 zsetont, amit utána az 5 méterre lévő következő asztalnál beválthatnak pénzre (egyenként 50 centért). A kísérlet sokszori elvégzése után az eredmények megdöbbentőek voltak: az első csoport átlagosan 3,5 kérdést válaszolt meg helyesen, a második csoport 6,2-t. Vagyis – joggal feltételezve, hogy nem voltak okosabbak az előzőeknél – a második csoport átlagosan 2,7 kérdés esetében csalt. A szemtelen csalás aranyérmét viszont a harmadik csoport vitte el. Átlagosan 9,4 kérdést válaszoltak meg állításuk szerint. Vagyis, ha nem közvetlenül a pénz a tárgya a csalásnak (hazugságnak), mind a következmények elkerülésének az esélyét, mind a csalás morális súlyát kisebbnek értékeli az ember, mintha közvetlenül pénzbeli fizetségről lenne szó.

Egyik barátom mesélte, hogy cégénél évekig nem csak elnézték, de egyenesen nem számított vesztegetésnek, ha bizonyos szállítóktól a vezetők elfogadtak drága külföldi utakat, melyek szakmai útnak voltak álcázva. Barátom, mint újonnan érkezett vezető, miután megszűntette ezt a kis „mellékest” váratlanul az érintett középvezetői körtől béremelési kérést kapott, mondván hiányzik a csomagból ez a kis kiegészítés… the rest is silence.
 

Írta: Harmati László

Névjavaslatok!

 2010.03.22. 14:25

Korrupcióellenes jogsegély honlapot indít a Transparency International. Önjelölt keresztapák és keresztanyák, kíváncsiak vagyunk az ötletekre! 

Eddigi javaslatok:

www.kontrollcsoport.hu
www.atlat-HATOSAG.hu
www.leleplezlek.hu
www.korrupcioSTOP.hu

Kommentben várjuk a további névjavaslatokat!

A válsztások közeledtével több civil szervezet, így a TI is rámutatott az üzleti élet és a politika összefonódásából adódó veszélyekre, különös tekintettel a kampányfinanszírozásra. Elsőrendű fontosságú lenne, hogy a pártok hivatalosan is megfelelő nagyságú (a mainak a többszöröse) összegekkel rendelkezzenek politikai kampányuk finanszírozására, ne pedig rejtett módon tegyék ezt, hiszen a nem átlátható, nyilvánosan nem regisztrált forrásból szerzett hitelek finanszírozója inkább előbb, mint utóbb „benyújtja a számlát”, amely adott esetben sokszorosa lehet az eredeti támogatásnak.

Mindezt csak azért jegyzem meg, mert az Egyesült Államokban, ahol jelenleg tartózkodom, sajnos ez ügyben rossz irányt vettek a dolgok:

Mindez ideáig az volt a szabály, hogy cégek, egyéb korporatív szervezetek nem finanszírozhatnak politikai kampányhirdetéseket a sajtóban. Most viszont a szólásszabadság (First Amendment-ben megfogalmazott) alapvető jogára hivatkozva az itteni alkotmánybíróság, a Supreme Court, egy beadvány alapján úgy döntött, hogy szabad utat enged ennek a törekvésnek. A bíróság azonosnak ítélte az egyének és a szervezetek jogát arra, hogy nyilvánosan hangot adjanak véleményüknek a különböző médiumokban. Semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy kik engedhetik meg maguknak, hogy az ABC vagy az NBC csatorna sok ezer dollárba kerülő perceit reklámcélra megvásárolják….

Obama elnök és a parlamenti képviselők egy jelentős része most olyan jogszabály megalkotásán dolgozik, amely korlátot szabna az üzleti lobbi érdekek eme térnyerésének.

Csak remélni lehet, hogy a mi kontinensünkön, és főleg hazánkban, az üzleti érdek ennyire pőre megjelenésére a politikai életben nem kerül sor. A demokratikus jogrendszer őrzése, mint állampolgárok a mi feladatunk!

Napok óta megy a találgatás, hogy vajon végül a kormány bevállalja-e, hogy egy olyan fejlesztésre költi az adófizetők pénzét, amire a fenti három jellemző egyszerre igaz.

Jogszerűtlen

A Pénzügyminisztérium szakértői szerint a konstrukció nem csak a magyar jogba ütközik több ponton, hanem nagy valószínűséggel az Európai Unió előtt sem állja meg a helyét. Például: „További ütközést jelent az államháztartási törvénnyel, hogy a hitel visszafizetése egyéb állami többlettámogatás nélkül kell, hogy biztosított legyen. Az előterjesztésből ezzel szemben az derül ki, hogy az üzleti terv megvalósulásának alapvető feltétele a Moto GP futamok megrendezése, amelyre azonban a jogdíjat az állam biztosítja.”

Ésszerűtlen

A Pénzügyminisztérium, valamint a civil szervezetek által felkért elemzők egyértelműen állítják, a hitelbe kódolva van az átütemezés, és további állami források bevonása. A befektetés megtérülésére a KPMG még ad némi esélyt: “a megcélzott üzleti és pénzügyi teljesítmény elérése kihívást jelent a menedzsment számára, de néhány meghatározó feltételezés teljesülése esetén elérhető”. A Pénzügyminisztérium nem ilyen diplomatikus: „Kockázatos a bevételek alakulása, s ennek következtében a hitel törlesztését nem látjuk biztosítottnak.”

 Nekem, mint adófizető állampolgárnak ez nem túl megnyugtató, és akkor sem lenne az, ha sávolyi motorversenyzőnek születtem volna. Nem világos, ki fog szállodákat építeni, mitől garantált, hogy hirtelen nem emelkedik duplájára 5 év után az állam által fizetendő licenszdíj, és az sem, hogy ha véletlenül csődbe megy az üzlet, mi a Moto GP pálya jövedelmező alternatív hasznosítási lehetősége.

Átláthatatlan

A pénzügyminiszter nem tartja jó beruházásnak, viszont a kormány igen. Fogalmunk nincs, hogy az ország kormánya az adófizetők pénzéről milyen indokok alapján döntött, a vonatkozó dokumentumok titkosak. Csak óvatosan találgat az ember, hogy az a tény, hogy bal és jobb oldalon egyaránt hallgatnak a pártok és a médiumok az ügyről, összefüggésben állhat az átláthatatlansággal. Azt viszont sok kutatás bizonyítja, hogy az átláthatóság hiánya a számonkérhetőség hiányát eredményezi, mindez együttvéve pedig remek táptalaja a korrupciónak.

 

 
Magyarország márpedig nem Amerika. Ezt ma publicisztikák imamalomként hajtogatják (szólásszabadság, demokrácia ügyében). Pedig van, amiben Amerika vagyunk –és még több minden amiben meg sajnos nem. Ilyen ügy a kampányfinanszírozás és a Parlamentünkbe vetett hit folyamatos elvesztés.
Február 22-én a magyar Országgyűlés végleg elvetette a Transparency International és a Freedom House kampányfinanszírozási javaslatát –ohne 2/3. Annak tartalmáról, meg e történet prológjáról most inkább elég legyen annyi, hogy a civil szféra (TI, FH és Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, Nézőpont Intézet) az elmúlt négy évben minden lehetőséget megpróbált kihasználni, lobbizni,–pogácsát nem kímélve- asztalhoz ültetni, kompromisszumot keresni. A sok elszalasztott alkalom okán jelenleg tökmindegy, hogy a végén kinek a lelkén szárad a kudarc. A helyzet ez: ma egy képviselő-jelölt 1 millió forintot –értsd: egy db 6 éves használt Suzuki ára- költhet a 27-67 ezer fős választókerületének teljes meggyőzésére. Ha két (fent jelzett) autóval 6 héten keresztül járja a körzetét fel-alá, 6 ember (minimálbérért) plusz mondjuk 10 aktivista (akiknek sál, nagykabát, tea, zászló dukál), akkor még valahol a jogszerűség határán belül lesz. Így persze nem beszéltünk még reklám-, nyomda-, marketing-, közvetlen telefonhívás- etc. költségéről (Kampányfinaszírozás.). Ebbe a –durván leegyszerűsített- képletbe még nem is szóltunk a pártok működésével járó egyéb költségekről: az időnkénti politikai marketing ráncfelvarrásról, a párt működtetéséről. (Pártfinanszírozás.)
 
Amerikában e közben soha nem látott mélységekbe zuhant a Kongresszus, mint intézménybe vetett hit (az emberek mindössze 20-30%-a szerint végez megfelelő munkát!). Ennek egyik kézenfekvő magyarázata, hogy az amerikaiak nagy része szerint a döntéseket alapvetően a lobbi érdekek(=pénz) motiválják. Egy másik –talán nyomósabb érv-, hogy ott is képtelenek megoldani hatalmas problémákat: egészségügy, klíma törvény, deficit. Antikorrupciós, reform mozgalmak alakultak azzal a céllal, hogy az ún. intézményi korrupciónak (institutional corruption) véget vessenek. (Ez alatt a pénz káros befolyásoló szerepét értik a közügyek eldöntésében.) A zászlóvivője e mozgalomnak Lawrence Lessig amerikai jogász, a Harvard vezető professzora, a creativ commons és egyéb digitális szabadságharcok elindítója, akit 2003-ban a Scientific American az ötven legjelentősebb újító közé sorolta. Előző héten deklarálta egy dörgedező publicisztikában (www.thenation.com/doc/20100222/lessig), hogy az általa is nagyra tartott Obama elnök megbukni látszik – a saját hibájából. Nevezetesen azért, mert nem ment neki az intézményi korrupció status quo-jának: „a pénz veszi a döntést” logikának. Ennek tudható be –többek között- az elhúzódó és megakadt egészségügyi reform. Lessig és a hozzá hasonló változásokat (change!) követelő szervezetek szerint a lobbik által túszul ejtett közérdeket egyszerűen nem képes érvényre juttatni a nép legfőbb demokratikus képviselő szerve. A lobbizás mítoszának bukását támasztja alá, a Maplight.org civil szervezet, akik interneten követhetővé teszik az egyes képviselők által kapott kampány-hozzájárulásokat és a szavazataik közti összefüggést: a képviselők rendszeresen azon érdekek mentén szavaznak, akiktől később vagy előbb támogatást kapnak kampányaikhoz. A (felpántlikázott) közpénz magán- vagy partikuláris érdek szolgálatba állítása (earmarks) nem csak jól ismert, de teljesen legális jelenség odaát! Az amerikai politikai kultúrában a sok magánérdek harcából kialakuló közérdekbe nagyon is belefér, hogy ágazati (biztosítók), szakmai (jogászok) vagy területi lobbiérdekek harcoljanak. Lessig szerint sem ezzel van baj, hanem ennek mértékével. Egy apróságot talán elfelejtettünk hangsúlyozni: odaát az e fajta kampányfinaszírozás legális! Nincs abban semmi jogellenes, hogy az Omannal kötött szabad kereskedelmi megállapodást támogató szervezetek kétszer annyi pénzt fizettek, mint az azt ellenzők a kongresszusi képviselőknek kampányfinanszírozás címén –a törvényt elfogadták. De itt álljunk is meg, mert ugye Magyarország nem Amerika.
 
Annak a kérdésnek végiggondolása, hogy a magánpénznek/érdeknek milyen szerepet kell adni a közügyek eldöntésében egy nagy vita –ezt a vitát kezdeményezik a fenti szerveztek odaát. Nem gondolom, hogy Magyarországról ebben a vitában álláspontot kellene formálnom. Ami viszont minket érint az az, hogy egyszer ezt a vitát nekünk is le kell folytatnunk - ha erre képesek leszünk. Február 22-e óta ettől egy kicsit még távolabb kerültünk. Nem tudjuk, hogy hazánk pártjai mennyit is költenek egy-egy kampányban, és azt sem, hogy kitől kapják ezt az összeget. Azt viszont tudjuk, hogy polgártársaink bizalma töretlenül zuhan az ország intézményeiben, mert –és akkor íme a várva várt közös pontok az USA-val-: ad1 azért mert azt sejtjük, itt is a pénz vesz döntést, ad2 a politikusaink döntései –finoman szólva- sem szolgálják mindig közös ügyeink hatékony vitelét. A magyar törvényhozás elmúlt éveink információszabadság termékei jók, maradandó hatásúak –pláne ha betartják. Ugyanakkor a kampányfinaszírozás és a lobbizás terén meghozott döntések (vagy azok hiánya) továbbra is a nulladik lépésénél tart minket: „a magán pénz és érdek szerepe közügyeinkben” c. nagy nemzeti eszmecserének elkezdésében. Ráadásul megkockáztatható, hogy ez a vita jóval nagyobb szellemi kihívás, mint a párt- és kampányfinaszírozás „szimpla” átláthatóvá tétele. Mi ma nem tudjuk megmondani, hogy a bankszektor, a jogász vagy orvos korporáció vagy épp a dohány-, autópálya, vagy Székesfehérvár lobbi milyen (netalán jó?) útra vitte a közérdek kezét –maximum sejthetjük befolyását. A legfőbb baj, hogy nem tudjuk miért 20-25%-al drágábbak a közbeszerzések, nem tudjuk, hogy pártjaink mennyit (és honnan) is költenek kampányainkon. Közpénzeink útjai kifürkészhetetlenek.
 
Lessig szerint az amerikai Kongresszus népszerűsége ma valószínű alacsonyabb, mint a brit koronáé volt a Függetlenségi Háború idején. Ugyanakkor bármennyire is akadozik ez az amerikai demokrácia gépezete, nagy pénzösszeget tennénk rá, hogy nem fog összeomlani. Ekkora összeget nem tennénk a magyar demokráciára, amely képtelen rendezni a nulladik lépést, immár több mint tíz éve. Erre nincs még tíz év.

 

 

 

A TI Magyarország, a Freedom House Europe és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet közös sajtótájékoztatón mutatta be a kepmutatas.hu weboldalon nyomon követhető kampányköltéseket.
 
A sajtó kíváncsisága kiszámíthatatlan, de most jöttek, sokan. Fotózták az elnöki asztalra borított brossúrákat, kiadványokat és a sarokban ülő kicsit megszeppent, ugyanakkor eltökélt önkénteseinket.  Nem kis büszkeséggel tölt el bennünket a hallgatók aktivitása, tisztánlátása és jövőképe. Rengeteg megkeresés érkezik az ország minden részéről. Diákok, akiknek elegük van a mostani kibogozhatatlan, átláthatatlan helyzetből, sorra ajánlják fel segítségüket. Fontos tudni, hogy a kepmutatas.hu-n megjelenő adatok az ő munkájuk nélkül nem lennének elérhetők. A hét régió csapatának vezetői vállalták, hogy a segítőik által hetente összegyűjtött adatokat – kampányeseményeket, média megjelenéseket, stb. – összegyűjtik és elküldik kollégáinknak így biztosítva azok frissességét.
 
Klassz ötlet volt meghívni őket a sajtótájékoztatóra, mert így talán egyértelműbb az egyik legfőbb üzenetünk: a pártok kezeljenek bennünket felnőtt emberként.
 
Remélem, hogy a felnövekvő generáció – mostani önkénteseinkkel egyetemben – résztvevői lehetnek egy méltóbb közéletnek.
 

 

 
 

Tiszti becsületkódex

 2010.03.02. 00:02

Az utóbbi néhány hónapban hihetetlen mennyiségű olyan ügyben indult nyomozás, ahol felmerül valamilyen korrupciós bűncselekmény gyanúja. Bizonyos esetekben oknyomozó újságírók hívják fel az ilyen esetekre a hatóságok figyelmét (pl. Eclipse-ügy, Hunvald-ügy), más ügyekben valamilyen furcsa véletlen folytán pont a választások előtt néhány héttel derül ki, hogy nyomozások folynak. Az oknyomozók munkáját az állami szerveknél és a gazdasági életben meginduló átrendeződés idején beszédesebbé váló források segítik, a nyomozóhatóságok látványos akcióit (pl. a ZMNE rektorának őrizetbe vételét) pedig nem tudjuk minek köszönhetjük, illetve miért pont most értek be ezek az ügyek.

Ilyen forró légkörben fogadta el az Országgyűlés a Kormány által beterjesztett korrupcióellenes-csomag részeként a 105/2009. (XII. 21.) OGY határozatot a közszféra alapvető etikai követelményeiről. Az országgyűlési határozat nem jogszabály, nincsen semmiféle jogi kötőereje, de mégis egy irányt kijelöl, sőt ez a példány még feladatokat is szab. A feladatokra szerencsére még egy határidőt is találunk benne: „az Országgyűlés felkéri az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökét, az Állami Számvevőszék elnökét, a legfőbb ügyészt, a Kormányt és a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy az e határozatban foglalt alapelvek figyelembevételével 2010. február 28-ig alakítsák ki vagy módosítsák az általuk irányított, igazgatott vagy alárendelt szervezetek etikai normáknak megfelelő működéshez szükséges etikai kódexeket”.

A bíróságok ezt megtették még 2005-ben, és két évet adtak maguknak, hogy felülvizsgálják a kódexüket, de arról nem informál a www.birosag.hu, hogy ez újfent megtörtént volna.  Az ÁSZ honlapján roppant izgalmas nemzetközi szakmai anyagok vannak az etikai kódexekről részben saját munkájuk , részben a közszféra ellenőrei számára, de az nem derül ki az oldalukról, hogy saját munkatársaikra nézve pontosan mit tekintenek kötelezőnek, és arra nem is érdemes most több szót vesztegetni, hogy az ÁSZ-nak jelenleg nincsen elnöke, aki a felkérésnek eleget tudna tenni.

A Legfőbb Ügyészség honlapján semmi jel nem utal arra, hogy lenne az ügyészeknek etikai kódexük, holott talán náluk sem lenne haszontalan ilyet elfogadni vagy legalább közzétenni. A Magyar Nemzeti Bank pedig még 2006-ban fogadott el etikai kódexet, de a módosítókról az www.mnb.hu nem ad hírt.  A Kormány pedig körülbelül egy évtizede próbálkozik egy etikai kódex bevezetésével az államigazgatásban és február 28-ig szemmel láthatóan semmivel nem jutott előbbre ezen a téren.

De most térjünk vissza kicsit a csatajelenethez. A sajtóban komolyabb csörtéknek, támadásoknak és viszonttámadásoknak lehetünk tanúi és bizony-bizony egyesek elhullanak e harcokban. Korrupciós ügyekben ez itthon sajnos nagyon ritkán látszik, de ha mégis, akkor annál népszerűbbek azok a jelenetek, amikor egyesek odavesznek a nemes küzdelemben. És ezen a ponton válik érdekessé, hogy mit kíván az etikai kódex, a tiszti becsület.

A sajtó december elején széltében-hosszában tárgyalta, hogy lemondott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese, miután a hosszú harcok folyamán, hivatallal való visszaélés miatt egy év hat hónap – három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte első fokon, nem jogerősen a Heves Megyei Bíróság.  Más esetben, amivel az újságok alig foglalkoztak, viszont fel sem merült, hogy talán nem kellene a szintén állami tulajdonú Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó élén maradnia annak a vezérigazgatónak, akit a Kulcsár-ügy mentén jogerősen adócsalásért a Fővárosi Bíróság elítélt.

A csatazaj erősödik, a közönség néha morajlással, néha elhűlve szemléli a véres jeleneteket. Úgy tűnik, még nem teríti be annyi politikai hulla a színpadot, hogy végre valamilyen átgondolt formában – legyen az például egy etikai kódex – kezdjék el lehúzni őket a színről, ha egyszer már valamiért odakeveredtek.

Címkék: etikai kódex magyar nemzeti vagyonkezelő közlönykiadó


Elkezdődött a választási kampány Magyarországon. Erre persze sokan unottan legyintenek: ugyan már, kit érdekel. Úgy tűnik, egyesek kifejezetten büszkék rá, hogy nem foglalkoznak a politikával, utálják az egész hajcihőt.

Rosszul teszik. A négyévenkénti választások mindenkinek lehetőséget adnak arra, hogy befolyásolja környezete életét. Még ha az eredmények esetleg borítékolhatóak is. Ilyenkor pártprogramok készülnek, amelyekben a pártok azokat a témákat igyekeznek összegyűjteni, a zászlajukra emelni, ami az állampolgárokat érdekli, amivel szavazatokat nyernek. A közbeszéd súlya most sokszorosára emelkedik: ami ma téma, az programokba kerül, arról még többet beszélnek. Ez egyfajta önbeteljesítő jóslattá válhat. Márpedig a beszédnek súlya van. Igen, az ígéreteket sokszor nem teljesítik, igen, ahogy egy majdnem-pénzügyminiszter egyszer fogalmazott: „Egy dolog a választási program, más dolog a kormányprogram”. De azért ezek az üzenetek beépülnek a közgondolkodásba, befolyásolnak döntéseket. Ha csak a látszat miatt, ám legyen. Nagy ügyekben akár kis lépések is számítanak.

Úgy tűnik, a korrupció elleni harc ügye, legalább is párt szlogenek szintjén, jól áll. Ezen a hétvégén minden szórólap, amivel foglalkoztunk, kiemelt témaként kezelte az átláthatóságot, a korrupció megfékezését. Gyakran csak nagy általánosságokban. De mégis, ott van minden oldalon, bármely színű papíron. A korrupció: téma. Mindenkinek fáj. És prominens szerepe a választási kampányban jó hír. Érdemes minden fórumon, újra, és újra felhozni. Növekedés nélkül az ország nem tud kitörni a költségvetés és a szociális nyomás kettős csapdájából. Korrupció megfékezése nélkül pedig nincs növekedés. Beszéljünk csak róla sokat a kampány idején. Használjuk ki ezt a lehetőséget arra, hogy kimondassunk, leírassunk dolgokat, befolyásoljuk a jövőt. Kerüljenek be vállalások, konkrét akciók a korrupció ellenes harcra vonatkozóan azokba a programokba.

És azután reménykedjünk közösen, hogy ebből tettek is lesznek. Igenis, rajtunk is múlik. 

 
 

Lopunk-e ősfákat vagy sem?

 2010.02.24. 09:24

A korrupció-elleni küzdelem elvileg könnyen kommunikálható, értékalapon – gondolhatnánk. Ez azonban nincsen így. Nézve az „Átláccó” videópályázat nyerteseit, fel sem merül bennünk, hogy némelyikük a viselkedéskutatók szerint éppen a korrupt viselkedéssel való azonosulást erősíti. Álljon itt egy esettanulmány ennek igazolására.

Arizona államban a helyi Nemzeti Park érdekessége, hogy év milliók alatt megkövesedett fákat tartalmaz. A nagy látogatottságú park legnagyobb problémája, hogy a látogatók apró kis fadarabokat vittek magukkal a megkövesedett matuzsálemekből. A park vezetősége erre kihelyezett egy táblát: „Az Önök természeti örökségét nap, mint nap rombolják le azzal, hogy a megkövesedett fát tulajdonítanak el, évente 14 tonnát, kicsiny darabokban.” A tábla tökéletesen haszontalan volt. Sőt, az esetet leíró tanulmány szerint azzal, hogy a rombolás gyakoriságára és megállíthatatlanságára hívta fel a figyelmet, még nőtt is a lopások száma. (Az eset leírását lásd a nagy sikerű és ezúton is melegen ajánlott: Goldstein-Martin-Cialdini: Yes! 50 secrets of persuasion, 2009, Profile Books)  A kutatók azt látták igazolva ezzel, hogy a negatív társadalmi visszaigazolásra/bizonyítékra (negative social proof)  való figyelemfelhívás nagyon gyenge visszatartó erő, sőt kontraproduktív is lehet.  Két típusú táblát helyeztek el ennek tesztelésére. Az egyiken az volt, hogy „A múltban sok látogatónk vitt már el megkövesedett fadarabokat a parkból megváltoztatva ezzel a Megkövesedett Erdő természetes állapotát.” A tábla alatt pedig fénykép volt, melyen több látogató éppen fákat vesz el. A másik táblán nem volt a cselekvés társadalmi visszaigazolására vonatkozó információ, egyszerűen csak az ősfa lopás helytelenségére, elfogadhatatlanságára utalt. „Kérjünk ne vigyen el megkövesedett fát a parkból annak érdekében, hogy megőrizzük a Megkövesedett Erdőt természetes állapotában”. A tábla alatti fotón csak egy szem, fát elvivő látogató volt, az egyezményes tiltó jelben, az áthúzott piros körben. Az eredmények a hipotézist igazolták. A tábla, mely a negatív példa nagyszámúságát mutatta több emberrel illusztrálva csaknem megháromszorozta a lopások számát. A másik tábla viszont megfelezte azt, pedig csak egyszerűen a cselekvés helytelenségére és az önmegtartóztatás pozitív következményére hívta fel a figyelmet. Vagyis az a tény, hogy az emberek mások viselkedésére hivatkozva (társadalmi bizonyíték) hoznak döntéseket könnyen visszaüthet a kommunikációban, melyben az nyer hangsúlyt, hogy mások gyakran és nagy számban ezt vagy azt a helytelen dolgot csinálják.

A kifogásolt – kétségkívül szellemes - videók általában azt mutatják be, hogy a korrupt cselekvésminták kis hazánkban széles körben elterjedtek csaknem mindenféle interakcióban, korra, helyre való tekintet nélkül. A fenti példa szerint ez bizony inkább azonosulásra nevel és nem elutasításra.  Megnyugtatásul: a versenyben a legjobb helyen végzett munkák ebből a szempontból (is) jók.

Írta: Harmati László

 

Mi az a politikai felelősség?

 2010.02.17. 14:49

„Annak, hogy lemondok, van egy nagyon súlyos üzenete: ez felelősségvállalást jelent” – mondta a Demszky Gábor a minap egy tévéinterjúban, aztán azt ecsetelgette, hogy egy ilyen lépéssel kellemetlen helyzetbe hozna ártatlanokat. „Ezért nem fogok visszalépni” – igyekezett egyértelműsíteni a helyzetet. 

A nézők nyilván a nyakukat tekergették és családtagjaikat kérdezgették, jól hallották-e, és ha igen, hogy is van ez. Talán azt akarta mondani, hogy a lemondással elismerné a felelősségét, nem? Az interjú más helyén viszont Demszky meg is tette ezt, legalábbis a „politikai felelősséget” tekintve. De mi is a különbség az egyszerű és a ”politikai” felelősség között?

A hétköznapi felelősség annyit tesz, hogy vállalom a hibáim, bűneim büntetését. A politikai felelősség viszont éppen arról szól, hogy ha nem is hősünk cselekedte meg a bűnt, felelősséget vállal azért, ami a rá bízott birtokon történik. Aki politikai felelősséget vállal, éppenhogy lemond, ha kiderül: képtelen volt megakadályozni, hogy a rá bízott birodalomban disznóságok történjenek. Ha tudott róluk, azért mond le. Ha nem, akkor pedig azért.

Korrupció és Versenyképesség

 2010.02.17. 14:14

A korrupcióellenes törvény beterjesztése kapcsán egy rádióinterjúban megdöbbenve hallottam a miniszterelnöktől, hogy becslések szerint korrupció miatt a közbeszerzések átlagosan 30%-al kerülnek többe a reális árnál. Nem a szám nagyságán döbbentem meg, hanem azon, hogy a miniszeterelnök ennyire alábecsüli a korrupció okozta gazdasági kárt. Igaz, ehhez még hozzátette, hogy számolni kell további károkkal is, hiszen az elvégzett munkával szembeni „minőségi kifogások nehezebben érvényesíthetők”, majd ezzel a fordulattal fejezte be a kárfelmérést: „Nem is beszélve az okozott morális károkról!” Ez utóbbi két tényezőnek a számszerűsítésére azonban már nem vállalkozott. Kár, mert így csak egyetlen szám hangzott el, a +30%, ami nagyságrendekkel eltörpül a másik két említett tényező okozta károkhoz képest.

Kiséreljük meg először a „morális károkat” megbecsülni, mely egészében nyilván felmérhetetlen, de ennek is van olyan része ami nagyon is számszerűsíthető. Tudjuk például, hogy gazdaságunk egyik nagy versenyhátránya a munkaerő túladóztatása. Azt is tudjuk, hogy annál magasabbak az adók, minél rosszabb az adómorál, hiszen emiatt kell keveseknek sok adót fizetni. De hogyan lehet elvárni az adófizetőtől jobb morált, mint azoktól akikre rábizza a befizetett adóját? Miért fizessen, ha tudja, úgyis ellopják? Az eltitkolt jövedelmek után be nem fizetett adók éves mennyiségét ezer milliárdokra becsülik, ami nagyságrenddel haladja meg a közbeszerzések értékének 30%-át.

A „minőségi kifogások nehezebb érvényesítése” terminológia pedig erős eufémizmus. Itt ugyanis arról van szó, hogy egy útfelújítást például, ahelyett, hogy tisztességesen megcsinálnának és legalább tíz évig nem kellene hozzányúlni, úgy végeznek el, hogy két év múlva kezdhetik az egészet elölről, így pedig a már említett +30% helyett ötszörös a költség. Ez a becslés építőiparban járatos kollégáim szerint teljesen reális. És ez még mindig csak a direkt kár, az indirekt, össztársadalmi kár, az ismétlődő kátyúkban sérülő járművek, a felesleges forgalomelterelések és dugók miatti munkaidő kiesés, a soha meg nem szűnő útfelbontásokból és építkezésekből áradó por okozta rombolás és egészségkárosodás, stb., stb., számszerűsíthető értéke ennek is többszöröse lehet.

Sajnos azonban még ez a nagyságrendi többletköltség sem a teljes kár. A korrupció a legnagyobb veszteséget a magyar gazdaság egészének versenyképességében okozza. A fenti példában a kivitelező lehet, hogy rövid távon jól jár és rendszeresen új közbeszerzési megbízáshoz jut, de eközben cége lezüllik, hiszen belül mindenki tudja, hogyan jutott megbízáshoz, és mindenki lecsípi a maga részét. Ezzel a céggel, ezzel a tudással valódi versenyben, valódi piacon sohasem boldogul. Versenyképes termékhez ugyanis legalább annyira kell az igényes vevő, mint az igényes gyártó, szolgáltató vagy kivitelező. A vevő az, akitől a pénzt kapjuk, az ő igényeit tanuljuk meg kiszolgálni. Ha a vevőt korrumpálni lehet, akkor ennek módját fogjuk megtanulni, mert ezen múlik a siker. Ez is egy know-how, tudni kell kit érdemes, mikor, mennyivel korrumpálni, és aki ezt jobban tudja, az a nyertes. Csak ebből nem lesz versenyképes termék. Azt hiszem, hogy a magyar gazdaság versenyképességének legnagyobb akadálya nem a tőkehiány, nem is a magas adók, hanem a minőségre igényes vevők hiánya. A vesztes tehát nemcsak az adófizető, akinek a közbeszerzők ellopják a pénzét, hanem a vállakozó is, aki elkényelmesedik, mert nincs aki kikényszerítse belőle a valódi minőséget.

Panaszkodhatunk, hogy a köztulajdon szolgái milyen korruptak és várhatjuk, hogy szentek legyenek. Nem lesznek azok, mi sem vagyunk azok. Meg lehet próbálni csökkenteni a korrupciót drákói törvényekkel, lehet a feljelentőt védeni és jutalmazni, az is elképzelhető, hogy ennek lesz némi pozitív hatása. De elsősorban nekünk, vállalkozóknak kell megpróbálni olyan piacokat keresni, ahol valóban a minőségen múlik a siker. Létezik ilyen is, és ott hosszabb távon sokkal jobban járunk.
 

Írta: Bojár Gábor

(Utánközlés az fn.hu-ról)

Eseményekkel teli mindennapokat élünk, Hegyeshalomtól Záhonyig kezdetét vette a kampány, ország-megváltó programok, harkályhadművelet (kopogtatócédula gyűjtés) és úgy általában minden, ami ilyenkor kell. Most szeretnék nem erről írni. Fogunk eleget -aktív kampánymonitorozásra készülünk.
Hanem egy messzi-messzi galaxisról…amit történetesen Amerikai Egyesült Államoknak hívnak és ahol – ki gondolta volna - ugyancsak van korrupció és korrupcióellenes mozgalom. Holott Amerika az előkelő 19. helyen áll 7.5 ponttal –csak a miheztartás végett hazai adatunk: 46. hely és 5.1 pont..
Érdekes összehasonlítani, hogy kinek mit is jelent a korrupció, miben látja annak okát, hogyan kell orvosolni. Ma odaát az egyik legismertebb mozgalom e téren a Change Congress, amely vonzerejét nagyban egy ismert zseninek, Lawrence Lessig-nek köszönheti. Igen, kedves olvasó, ez ugyanaz a Lessig, aki az elmúlt évtizedben életre hívta a Creative Commons és egyéb digitális szabadságmozgalmat, szerzői jogi monopólium ellenes harcot. Csak hát annál kreatívabb, minthogy egy ügynek szentelje életét, ezért egy pár éve új challenge után nézett és – szerencsénkre - a korrupció témájára akadt.  Innentől kezdve azonban már a mi korrupcióellenes transparency vagy átláthatósági küzdelmünk elválik az övétől. Egészen egyszerűen azért mert mást értünk korrupció alatt: az általa használt institutional corruption fogalom nem illegális, közhatalommal visszaélést jelent, hanem a (legális) pénz –a közjóra- ártalmas befolyásoló hatását. A fix congress first jelmondatuk is jelzi tézisüket: az amerikai politikai kérdéseket rossz irányba vitte az a mérhetetlenül sok pénz, ami legálisan ömlik a politikába kampányfinanszírozás, lobbizás stb. címén. Még egyszer hadd hangsúlyozzam: ők nem az illegális párt és kampányfinanszírozást ekézik (mint mi), hanem a legális, ámde kártékony szerepét a lobbisták pénzének a döntéshozatalban. Íme 3 percben összefoglalva (angolul):

Ma már van olyan civil szervezet az USA-ban, amely dollárra lebontva követi a képviselők döntési tendenciáit, és az azokat befolyásoló anyagi hozzájárulásokat: maplight.org. Megdöbbentő összefüggéseket ismerhetünk meg, ha az egyes képviselők nevének bepötyögése után a szavazási statisztikájukat összevetjük az érdekcsoportoktól kapott pénzekkel; vagy ha megnézzük egy-egy hatalmas anyagi érdekeket érintő szavazás előtt mekkora összeget kapnak egy-egy képviselők, és hogy ez milyen meggyőzően is hat rájuk...
És, hogy ezt miért is írom le? Mert érdemes látni mi hol vagyunk most és hol vannak mások. Az az igazság, hogy mi 2010-ben még egyszerűen nem tudunk arra a komplex kérdésre felelni, hogy mi is legyen a pénz helye a politikában! Mert nem tudjuk, hogy ma milyen szerepet is játszik – csak sejtjük! A kampány- majd később a pártfinanszírozás teljesen átláthatóvá tétele teszi majd egyszer lehetővé, hogy egyáltalán nekikezdjünk a – szerintem - fogósabb kérdés megválaszolásához: pénz és politika viszonyának rendezéséhez.
(az amerikai anitkorr küzdelemről..folyt.köv..)

Címkék: lessig corruption institutional

Elszánt diplomaták

 2010.02.08. 21:18

Kicsit régi már a téma, de annyi helyről hallok róla még mindig, hogy talán érdemes róla írni.

Tavaly decemberben kilenc nagykövet nyílt levelet küldött a miniszterelnöknek, amelyben kifogásolták a hazai közbeszerzési gyakorlatot, konkrétan meg is neveztek pár tendert, ezek közül a legismertebb a  frekvenciatender volt. Tudják, aminek következtében az ORTT elnöke lemondott tisztségéről.

Magam is meglepődtem, hogy milyen negatív visszhangot váltott ki a levél, holott nem sok újat állítottak szerzői. A Közbeszerzések Tanácsa által megrendelt, a közbeszerzések korrupciós kockázatait kutató tanulmány is arra a következtetésre jutott, hogy a beszerzések 65-75%-a korrupcióval fertőzött. Miért port a külföldiek érdekeltségi körébe tartozó beszerzések esnének abba a tiszta 25-35%-ba?

Többféle kritika érte a nagyköveteket, az egyik legjelentősebb, mai napig visszatérő, az volt, hogy túllépték hatáskörüket, és beavatkoztak az ország belügyeibe. Az ilyen jellegű problémákat más, ”diplomáciaibb” csatornákon keresztül szokás elintézni. Ez így igaz. Csak mi van akkor, ha már a hagyományos diplomáciai csatornák kimerültek, és mégsem érzik a befektetők a nagykövetek tevékenységének jótékony hatását?

A kritikusok nagy része az ominózus levél kapcsán hallott először a nagykövetek ún. Transparency Working Groupjáról, pedig már majdnem három éve léteznek. És eddig sem a lábukat lógatták, csak igyekeztek pozitív hozzáállással, diplomatikusan segíteni az átláthatóság ügyét.  A 2007 májusában alakult grémium hónapról hónapra kormányzati és ellenzéki vezetőket látott vendégül annak érdekében, hogy meghallgassák, kinek milyen terve van a korrupció visszaszorítására, és felajánlják segítségüket. Több külföldi szakértőt utaztattak Magyararországra azzal a céllal, hogy megosszák velünk tapasztalataikat. Az amerikaiaknak köszönhetjük a közérdekű bejelentők védelmét, a franciáknak pártfinanaszírozási szakértőt, a kanadaiak a TI elnökének látogatását, a hollandoknak az Állami Számvevőszék korrupcióellenes projektjét, a briteknek több üzleti konferenciát.

Tudom, a nagykövetek is szoktak lobbizni cégeikért, ami nem helyes. Azt is tudom, hogy valamennyire hazabeszélek, mert a mi munkánkat is segítették, például nélkülük nem hiszem, hogy az antikorrupciós stratégiát író Antikorrupciós Koordinációs Testület valaha elolvasta volna a TI kutatásainak eredményeit. Vagy hallottak volna róluk parlamenti bizottságok. De nehéz lenne azt állítani, hogy a fenti, sajtóvisszhangot nem igen kapott, ámde annál több energiabefektetést igénylő tevékenységeket a Transparency Internationalért vagy saját cégeik tisztességtelen üzlethez juttatásáért tették volna. A Transparency Working Group tevékenysége elsősorban azt a célt szolgálta, hogy  a korrupció csökkenésével javuljon Magyarország versenyképessége és minél több befektetőt tudjanak hazánkba vonzani.

Ebben a megvilágításban különösen érdekes az a kritika, hogy a nagykövetek kijelentései rontják az ország megítélését, és a parlamenten kívüli pártok malmára hajtják a leendő szavazók vizét. Ha egy darab nyílt levélnek ekkora hatása van, akkor rég rossz az ország megítélése és a parlamenti pártok helyzete. Nem is hiszem, hogy így lenne. Sokkal inkább gondolom, hogy ami a parlamentben évek óta zajlik (a párt- és kampányfinanszírozás és a közbeszerzések átláthatatlan rendszerének tudatos megtartása), vonja magával a szavazatvesztést és a kedvezőtlen országimidzset. Így tehát, a kialakult helyzetért a kilenc Budapestre akkreditált nagykövetnél a 386 magyar parlamenti képviselőt jóval nagyobb felelősség terheli.

Címkék: group közbeszerzés working transparency nagykövetek

Mert kell egy csapat

 2010.02.05. 11:43

Minarik Ede, mosodás az egyik kedvenc figurám, pláne mióta szállóigévé nőtt mondata, miszerint „kell egy csapat” folyton igazolódni látszik.

Növekvő szervezetként a TI Magyarország napjai igencsak pörögnek. Ha azt mondom, él az EMKE Irodaház 6. emelete és ez csak nyüzsgőbb lesz, nem túlzok. A már korábban beharangozott irodáinkat kezdjük belakni. Megnőtt a tér, de a most már csapatostul felbukkanó, segíteni akaró önkénteseink szépen megtöltik.

És van a ’mag’, a csapat. Egy közösség, amihez már három hónap után jó tartozni. A képlet egyszerű, mégis ritka. Kevés az olyan összetartó közeg, ahol a jó szó, a köszönöm, a kérlek, az őszinte érdeklődés és a nevetés magától értetődik. Tudunk egymásról, segítünk egymásnak és kellő öniróniával vészeljük át a fejünk fölött néha összecsapó hullámokat.

A közelmúltban két kiemelkedő esemény is volt, melyeken mint csapat igencsak jól teljesítettünk. A december 9-i anti-korrupciós világnap szinte minden percében izgalmat jelentett, egyben azt is tökéletesen megmutatta, milyen az, amikor mindenki a legjobbat hozza ki magából. A másik ilyen emlékem egy sokkal meghittebb búcsúkoccintás nem is olyan régről. Kedden este Tóth Kinga kollégánk egészségére ittunk, aki immáron teljes állásban a Freedom House csapatát erősíti projektasszisztensként. Most is ott volt mindenki. Kivétel nélkül. Ilyen egyszerű.

Sok sikert, Kinga! Minden jót!
 

A köztársasági elnök 2008. november 20-án mutatta be a kezdeményezésére létrejött Bölcsek Tanácsát, mely mostanra készítette el Magyarország korrupciós helyzetével kapcsolatos jelentését és ajánlásait. A dokumentum két fő részből áll: a hazai helyzet leírásából és javaslatok megfogalmazásából.

A szakértői testület létrehozása és vállalt feladat tiszteletreméltó és a probléma összetettségénél fogva igen ambiciózus vállalkozás. Az elemzés sajnos nem mindenben váltotta be a hozzá fűzött reményeinket.

Formai észrevételek

A leíró résznél megközelítésbeli és módszertani problémák jelentkeznek. A tanulmány az állami szervezetrendszer, közhatalmi és közpénzekről rendelkező döntési mechanizmusok széles spektrumát vizsgálja, ám a megközelítés vegyes. Néhol feltételezhetően anekdotikus elemekre támaszkodva ismertet korrupciós jelenségeket – ami ezen a területen a korrupciós jelenségek rejtettsége miatt nem ritka megoldás – máshol konkrét kutatási eredményekre hivatkozik. A kétféle forrás nincsen szétválasztva, az anekdotikus elemeknél, hiányzik annak a feltüntetése, hogy itt nem véletlenül nincsenek a források megjelölve. A leírások szerencsére érzékletesen, könnyen érthetően mutatják be a közszektor számos területét, a témát csak felületesen ismerő olvasóknak ez egy izgalmas kalandozás Magyarország kietlenebb tájain.

A „korrupciós tájleírásokkal” azonban egy további probléma is van, igencsak keverednek bennük tények bemutatása és a szerzők azokról alkotott véleménye. Természetesen fontos, hogy a Bölcsek Tanácsa ez egy problémákat hogyan értékeli, de hasznára vált volna az anyagnak, ha kiderül mi az, amit tényként kezelnek, bár anekdotikus alapjai vannak és a bizonytalanság, a féltételes módok ebből fakadnak és mik azok a részek, ahol a szerzők aggályai, jóslatait olvashatjuk.

Tartalmi észrevételek  
 

Anélkül, hogy a hetvenoldalas anyag részletes elemzésébe ezen a helyen belemennénk, a tartalomról is kell szólnunk. A tanulmány a korrupcióellenes küzdelemben feladattal rendelkező számos állami szervet, intézményrendszert bemutat, a bemutatás korántsem vonatkozik minden szóba jöhető szervre, bár a szerzőknek ez nem is célja. Az egyes szerveken túl egyes szektorokat is vizsgál az elemzés, oktatás, egészségügy, de az nem derül ki, hogy miért pont és miért csak ezekre a szektorokra koncentráltak és más korrupcióval érintett területek miért maradtak ki.

A bevezetőben szerepel, hogy „ez az írás a korrupció ellenes program szellemiségére, megoldásaira, akcióira, korrekciós folyamataira kíván javaslatokat, irányvonalat adni”. Ezen célkitűzéseit csak részben teljesíti. A korrupció ellenes program szellemiségére bőven találunk javaslatot, minden fejezetben három visszatérő elemmel találkozhatunk: az együttműködés, az oktatás ill. szervezeti kultúra megváltoztatása, valamint a szigorú büntetés. Az első kettő fontossága vitathatatlan, bár a gyakorlati kivitelezésére kevés praktikus tanácsot kapunk, míg a harmadik elem esetében nyitott kapukat dönget a Bölcsek Tanácsa, minden választási kampányban, szinten mindegyik párt szigorúbb büntetéseket ígér, és bárki is kerüljön kormányra, töretlenül azt láthatjuk, hogy büntető törvénykönyv gyakori módosításában és szigorításában látják a társadalmi problémák megoldásának egyik legfőbb garanciáját. A tanulmány az elején egy kísérletre hivatkozik, mely szerint nem elég a súlyos büntetéssel való fenyegetés, hanem azt is látnia kell mindenkinek, hogy a csalók lebuknak és meg is büntetik őket, ám a tanulmány többi részében erről megfeledkeznek és csak a büntetés marad.

A tanulmány második fele foglalkozik a megoldásokkal. Az egyes kérdések kapcsán ajánlott megoldások kidolgozottsága változó. A minisztériumokról, állami intézményekről szóló részben például az áll, hogy „az intézmény működésében biztosítani kell a szakmai és a politikai szempontok valódi szétválasztását. Minden közérdeket érintő kérdésben kizárólag a társadalmi és a szakmai érdekek érvényesüljenek”. Igen, ez valóban kívánatos, de megoldási javaslatnak nehezen nevezhető. Ugyanitt szó van róla, hogy közérdeket, illetve uniós érdeket érintő döntést „a törvényes korlátokon belül, közvetlenül a döntést követően nyilvánosságra kell hozni. A döntés tartalmi részletein túl meg kell nevezni minden döntéshozatali mechanizmust és a döntésért felelős személyt”. Ez megintcsak meglepő, mivel a még hatályban lévő a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény és a 2005-ben elfogadott elektronikus információszabadság törvény, a jogalkotási döntések esetében bőven a döntést megelőzően részvételi jogokat biztosít, de ilyen rendelkezéseket egyes szektorális jogszabályokban is találunk, például a környezetvédelem területén. A döntéshozatali mechanizmus részleteinek nyilvánosságát és elektronikus információszabadság törvény szintén rendezi, más kérdés, hogy a végrehajtása miért elégtelen. Ezen a területen például azt javasolják „hogy a közérdekű adatok automatikus nyilvánosságra hozatala legyen széles körben kötelező, elmulasztása esetén szigorú szankcionálásra kelljen számítani”. A közérdekű adatok automatikus nyilvánosságra hozatala 2003-tól kezdődően igen széles körben kötelezővé vált, Európában kevés ország mondhatja el ezt rajtunk kívül és a hatályos törvény fegyelmi és büntetőjogi szankciókat is kilátásba helyez törvénysértés esetén, így furcsa, hogy ez egy megoldási javaslatként szerepel az anyagban.

Más területeken viszont igen gyakorlatias, kézzel fogható tanácsokat kapnak azok „akik a változtatás szándékával a magyar társadalom egyik legnagyobb gondjának csökkentéséért tenni akarnak”. A vállalatoknak címzett korrupció elleni javaslatok például ilyenek, aki komolyan veszi ezeket, már holnap megteheti az első lépéseket a saját cégénél. Ezen a területen sem derülnek ki roppant nagy újdonságok, de egy helyen, röviden és gyakorlatiasan leírva megtalálható egy olyan lista, ahol az egyes intézkedések értelme világosan látszik.

A megoldások között több olyan szerepel, melyek esetében a szerzők nem vizsgálták meg, hogy a bevonandó szervezetek inkább a probléma vagy inkább a megoldás részét képezik. A Közbeszerzések Tanácsának (KT) a munkájára vonatkozó alapos elemzés eddig nem látott napvilágot, de a közbeszerzés nem vitatottan, a korrupció által az egyik legsúlyosabban érintett terület. A KT-nek bőven lett volna lehetősége eddig is fellépni a közbeszerzési korrupció ellen, de nem tette. Szintén komoly bizakodással említik a KEHI-t a szerzők, nem mintha az akár a jogállami normákat kielégítő munkamódszerével vagy a vezetőjébe vetett feltétlen bizalommal rászolgált volna. Harmadik meglepetést a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának (RSZVSZ) kiemelt helyen szerepeltetése jelenti. Az RSZVSZ-ről a Gönczöl-Bizottság 2006-os jelentése azt írta, hogy „a rendőrök közötti bűnmegelőzést végző szerv (RSZVSZ) jogi eszköztára, szervezeti elhelyezése pedig nem felel meg a nyilvánosság és függetlenség követelményének”.

A tanulmány számos területen olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek magukban nem korrupciós problémák, hanem a (köz)igazgatás nem hatékony működését jelzik, határidők, teljesítményértékelés, feladatok lajstromozása, projekt alapú finanszírozás stb. Ezek a problémák a tanulmány egyes fejezeteiben visszatérnek, de a szerzők kerülik annak kimondását, hogy államigazgatási, önkormányzati és rendőrségi reformra lenne szükség. Ezeknek a rendszereknek a rendbetétele nélkül esélytelen a korrupció elleni fellépés, ám rossz megközelítés ezt a problémahalmazt a választási kampány előtt divatossá vált korrupcióellenes ígérgetéshullámra feltenni. A tanulmány összegzésében szerepel ugyan, hogy „a korrupció elleni program legyen az ország „rendbetételét” jelentő nemzeti stratégia egyik eleme”, de sajnos erről a nemzeti stratégiáról több nem derül ki.

A tanulmány ismeretlen okokból nem foglalkozik az Antikorrupciós Koordinációs Testület által kidolgozott Korrupció Elleni Stratégiával és Cselekvési Programmal, noha az egy igen alapos és gyakorlatias megközelítésben tárgyalja e tanulmány által is felvetett problémákat.

A Transparency International Magyarország üdvözli, hogy a Bölcsek Tanácsa megjelentette ezt a tanulmányt, amely az egyes területeken szükséges lépések megvitatásának alapja lehet és a Korrupció Elleni Stratégiával együtt  változást indukálhat.
 

A társadalmi aktivitás fokozása nem könnyű feladat, de be kell látni, fontos. A Transparency International számára is az. És itt most nem az elhízás elleni küzdelemre gondolok elsősorban – holott az sem elhanyagolható…

Sokkal inkább gondolok arra, hogy legyünk mi magunk mindennapjaink alakítói. Már a Maastrichti szerződés is kimondta 1992-ben, hogy Európát polgárközelivé, a „polgárok Európájává” kell tenni. Hát hajrá! Számos civil szervezet küzd jó ügyekért, de mit sem ér mindez, ha a társadalom nem tesz semmit.
 


Itt van például az önkéntesség ügye.

Egy előadáson egyszer Prof. Jon Van Til professzor Albert Schweitzert idézte, miszerint: „Az ember mindig keresse annak a lehetőségét, hogy jót cselekedjék. Minden embernek a maga módján kell keresnie annak a lehetőségét, hogy még nemesebbé váljék, és megvalósítsa igazi emberi méltóságát. Bizonyos időt a felebarátainak kell szentelnie. Lehet, hogy ez nem sok, de tegyen valamit azokért, akik emberi segítségre szorulnak, valami mást, amiért nem kap semmilyen más fizetést, mint e munka elvégzésének a kiváltságát. Mert ne feledje el azt, hogy nem egyedül él e világon. Hogy felebarátai is vannak.”

Az önkéntesek szerepe a civil szektorban igen nagy. Nyilvánvaló, hogy nem egy ember fogja megváltoztatni a világot, de a civil szektor tagjaként igenis minden ember tehet valamit egy közösség vagy akár egy ország jobbítása érdekében.

Az amerikai kormányzat felismerte, hogy a civil társadalom erősítéséért határozott lépésekre van szükség. Obama 2008-as buzdító szavaiban is erre utalt: „Szükségünk van az önök szolgálatára. Nem akarom megmondani, hogy milyen szerepet töltsenek be, mindenki fedezze fel saját magában mire képes, de vegyék ki a részüket a történésekben, álljanak a lábukra és lépjenek!” Jó, lehet, hogy csak kampányszöveg volt, mindenesetre hatásos.

A Transparency International Magyarország szerencsés helyzetben van, egyre több és több önkéntes keresi fel a szervezetet. Talán látják küzdelmünk fontosságát? Mindenesetre nagyon jó érzés. Jó érzés tudni, hogy nem vagyunk egyedül…
 

4 hónapja tartózkodom az USA-ban és figyelem az itteni belpolitikai eseményeket. A gazdasági és pénzügyi válság kapcsán nagy vita folyik arról, hogyan lehetne megelőzni a jövőben egy hasonló kialakulását. Obama elnök a bankok szigorúbb ellenőrzésében és „megregulázásában” látja a megoldást. Egyik eszköz a SEC (Securities and Exchange Commission) magyar megfelelője a PSZÁF megerősítése és feladatkörének bővítése.
Ennek kapcsán derült ki, hogy a SEC sem végezte kellő körültekintéssel a munkáját, mert ugyan elvben létezik itt is a „whistleblower”, más néven közérdekű bejelentők intézménye, de nem működik megfelelően, noha ezt először az USA-ban vezették be. Példa erre, hogy már évekkel ezelőtt információt kapott a SEC arról, hogy a ma már életfogytiglani börtönbüntetését töltő Mardoff, aki befektetési bankárként a megbízói dollár millióit elcsalta, piramisjátékot űz. A bejelentő információit nem vették komolyan, nem is jártak utána annak, hogy azok valósak vagy sem. Mardoff rendelkezett azzal a presztízzsel és kapcsolati körrel, amely a vizsgálódók szemében megkérdőjelezhetetlenné tette az ő hitelességét. Ha komolyan veszik a bejelentőt, sok jóhiszemű befektető megőrizhette volna vagyonát. Ezen tapasztalatok alapján is tovább kívánják erősíteni a SEC jogosítványait és a bejelentéseket is sokkal komolyabban veszik majd a jövőben.

Ebben az országban senki sem kérdőjelezi meg a közérdekű bejelentő intézményét és senki sem gondolja, hogy „besúgásról” mások rossz hírbe hozásáról lenne szó. Az az általános vélekedés, hogy a „köz” érdeke mindenek előtt való, és akár egyéni „áldozat” vagy kellemetlenség árán is érdemes a „köz” ellen vétő alkalmazottat, munkatársat leleplezni. Alapvetően nem valamiféle pénzjutalom, a motiváló erő, az anyagi juttatás, ha van (bár távolról sem minden esetben), a bejelentőt ért esetleges hátrányok kompenzálására szolgál. 


 

Ennyi volt?

 2010.01.26. 15:17

Néhány napja kitűzte az országgyűlési választások időpontját a köztársasági elnök. A Bajnai- kormány megbízatása a végéhez közelít, érdemes megnézni, hogy mit vállaltak és mit teljesítettek a válságkezelő programban vállalt korrupcióellenes intézkedések közül. Az egyes intézkedések előnyeit és hátrányait már sokszor sok helyen taglaltuk, itt most csak a megvalósításról lesz szó. 

A harminckilenc oldalas programban három bekezdés foglalkozik ezzel a kérdéskörrel.

„Egy demokratikus állam csak a jogszabályok és a tisztesség együttes érvényesülése esetén működik megfelelően. Ha ezeknek bármelyike csorbul, vagy ennek látszata felmerül, az állampolgárok bizalma elvész, és sérül az önkéntes jogkövetés. Ezért minden állami döntést úgy kell meghozni, az adófizetők minden forintját úgy kell felhasználni, hogy teljeskörűen érvényesüljön a közérdek, viszont semmilyen más érdek ne érvényesülhessen, semmilyen jogtalan előny ne keletkezhessék. Ez a politikai elit egészétől kíván egységes, határozott kiállást, a kormánytól pedig határozott kezdeményezéseket. Az egységes kiállást semmi sem jelképezheti jobban, mint az ország egésze által várt párt- és kampányfinanszírozási törvény. A kormány kezdeményezni fogja, hogy erről végre szülessék döntés, az ellenzék is szavazza meg a már sokszor egyeztetett javaslatot."

Két vállalást tartalmaz ez a pár sor. A párt- és kampányfinanszírozási törvényre sok szót nem érdemes vesztegetni. Megtettük ezt már korábban az az érv, hogy kétharmados törvényhez kell az ellenzék támogatása és ezt lehetetlen megszerezni nem vehetjük komolyan, hiszen az Országgyűlésben más ügyekben igen jól megértették egymást. Például az új titoktörvény parlamenti vitájában nem okozott gondot, hogy kizárólag a nemzetbiztonsági szervezetek rövidtávú érdekeit védő igen restriktív módosító indítványokat megszavazzák és a kétharmadot is igénylő törvény végleges változata a nyilvánosság és a Parlament kisebb dicsőségére szolgáljon. 

Más érdekek érvényesülésének elméletben létező, ám gyakorlatban működésképtelen korlátját jelenti a lobbitörvény. A törvény módosítása és beüzemelése egész sokáig napirenden volt az IRM honlapján még fent van egy 2009 áprilisi változata a módosításnak, ami kiterjesztette volna a törvény hatályát, de érdekes módon a Parlament elé terjesztett törvényjavaslatból már kiszedték. 

A második bekezdésben szintén igen ambiciózus vállalásokat találunk: Közérdekvédelmi Hivatal felállítása; „megvizsgáljuk, hogy a rendőrség és az ügyészség miért ér el viszonylag kevés eredményt korrupciós ügyek feltárásában és őszre javaslatot teszünk a teendőkre”; „Országgyűlési határozatot kezdeményezünk a közszférában érvényesítendő etikai Kódexek alapelveiről”. 

A korrupcióellenes hivatalról szóló törvényt az államfő visszaküldte az Országgyűlésnek megfontolásra. Az Országgyűlésnek már alig van néhány ülésnapja hátra, úgy tűnik, hogy arra nem lesz idő, hogy érdemben figyelembe vegyék az államfő észrevételeit. Vagy megismétlik a 2003-as műsorszámot, ahol érdemi vita nélkül újra elfogadták a kórháztörvényt vagy bukik az új hivatal felállítása és jó eséllyel vele a közérdekű bejelentők védelmére vonatkozó törvény. Ez azt jelentené, hogy az egész őszi korrupcióellenes törvénycsomagot elfelejthetjük. A két törvényjavaslat számtalan ponton összeér. A közérdekű bejelentők bejelentéseiket nem kizárólag, de főként az új hivatalnál tehetnék meg az új törvény szerint, védelmüket (anyagi támogatás és jogi képviselet) pedig szintén a Közérdekvédelmi Hivatal biztosítaná. 

Sajnos semmi nyoma nincs annak, hogy feltárták volna, hogy a rendőrség és az ügyészség miért nem képes nagyobb korrupció ügyekben hatékonyan eljárni, pedig egy új hivatal felállítása helyett ezzel kellett volna kezdeni az intézkedések sorát. Az etikai kódexekre vonatkozó országgyűlési határozatban szereplő egyetlen határidő 2010. február 28., így majd akkor lesz érdemes megvizsgálni, hogy végrehajtották-e. 

A program azzal zárul, hogy az Antikorrupciós Tanácsadó Testület által kidolgozott stratégiát tekintik, tekintik vezérfonaluknak. Ez nagyon szép, de arra nincsen válasz, hogy a Kormány vagy az Országgyűlés miért nem fogadta azt el formálisan is, miért nincsen ezen a területen egy nemzeti stratégia, hasonlóan Társadalmi Bűnmegelőzés Nemzeti Stratégiájához.

Címkék: stratégia országgyűlés etikai kódex válságkezelő program közérdekvédelmi hivatal lobbitörvény közérdekű bejelentő párt és kampányfinanszírozás

Igazságszolgáltatás

 2010.01.21. 19:36

Jó ideje foglalkozunk a témával. Szerencsére, nem az a gondunk, mint egy-egy afrikai országban, ahol az a mondás járja, hogy minek fizessen az ember az ügyvédének, ha a bírórnak is lehet (kell). Inkább a bíróságok hatékonyságával és megítélésével van gond Magyarországon. Kívülállóként főleg azt tapasztaljuk, hogy nagyon hosszadalmasak az eljárások, és hogy a korrupciós ügyek vádlottjai minimális büntetéssel jönnek ki a perekről. Ha kicsit kutatunk üzletemberek között, akkor az is kiderül, hogy előfordul, a bírák felkészületlenek, nincsenek naprakész információik a vállalati folyamatokról. És még azt is megtudjuk, hogy ellentmondásos a joggyakorlat. Közben, akinek van bíró ismerőse, látja azt is, hogy rengeteget dolgoznak, sokszor elképzelhetetlenül rossz körülmények között. És nagyon rosszul esik nekik, hogy erőfeszítéseik ellenére az igazságszolgáltatási rendszer megítélése nem túl jó, sőt egyre rosszabb.

Mi lehet tehát a probléma gyökere? Ennek kiderítéséhez nagyon sokat kell kutatni, ahogy tette Navratil Szonja, Hack Péter és Fleck Zoltán, akik a bíróságok szervezeti kérdéseit boncolgatták. És úgy tűnik, a gond a szervezettel van, leginkább annak átláthatatlanságával. Az hagyján, hogy mi, állampolgárok, keveset tudunk arról, hogy miért pont az adott jelentkezőből lett bíró, vagy miért épp az adott tantervet oktatják a a Bíróképző Akadémián, vagy kit miért léptettek elő. A nagyobbik baj, hogy maguknak a bíráknak sem teljesen egyértelmű mi hogyan történik. Ha ma egy bíró elkezdi a karrierjét, nincs egy objektív, kiszámítható és átlátható rendszer, ami alapján meg tudná határozni, mit kell tennie ahhoz, hogy ő szakmai elismerésben részesüljön, előrelépjen a ranglétrán.

A másik nagyobb problémahalmaz a számonkérhetőség hiánya. Ki ellenőrzi a független igazságszolgáltatás rendszerét? Mert hogy függetlennek kell lennie, azt tudjuk, de közpénzből működik, tehát, valamilyen módon ellenőrizhetővé kell tenni. Az átláthatatlanság miatt az állampolgároknak erre kevés esélyük van, marad tehát az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, mint főellenőr. Itt az a nehézség áll fenn, hogy az ellenőzöttek és ellenőrök köre szoros átfedést mutat, ami ellehetetleníti a hatékony számonkérést. Ha pedig nincs számonkérés, nehéz a működési hiányosságokat szankcionálni, és ezáltal növelni a hatékonyságot. Az ördögi kör bezárult.

A fentiekben jelentősen egyszerűsítve mutattam be a bíróságok problematikáját, ennél jóval kifinomultabbak voltak azok a rendezvényeink, amelyeket a Győri, Debreceni és Fővárosi Ítélőtába közreműködésével szerveztünk. A bíráktól sok jó ötletet kaptunk, lelkes és aktív közönséget alkottak. Már aki eljött. Mert sokan nem jöttek el, vagy nem is szerették volna, ha mi megyünk hozzájuk. Ők a jelenlegi zárt struktúra fenntartása mellett vannak, vagy egyéni érdekek, vagy nem túl nyitott gondolkodásuk miatt.

Pedig a bírákon rengeteg múlik! A saját szervezetüket csak az ő közeműködésükkel lehet megreformálni, hatékonyabbá tenni, és ezáltal visszaadni a szakma presztízsét, javítani az igazságszolgáltatási rendszer megítélésén. Ez mindannyiunk érdeke, bíráké, pereskedő és adófizető állampolgároké. Ha már ekkora az érdekegyezés előbb-utóbb megérik a reform, biztos vagyok benne. Addig is, állunk mindenki rendelkezésére a bírósággal kapcsolatos kérdések minél nyitottabb körű megvitatásában!

 

Hamar kiderült azonban, hogy a hong-kongi mintára létrehozott hivatalok csak nagyon kevés országban életképesek vagy sikeresek, és sok helyen többet ártottak mint használtak. Ennek egyik oka az, hogy a Hong Kongban adott feltételek kevés kivétellel nem voltak reprodukálhatóak: az ICAC-nak hatalmas a költségvetése és politikai támogatottsága (ez nyilván könnyebben elérhető volt gyarmati, mint pártversengésen alapuló politikai környezetben), ami rendkívül erős nyomozati jogosítványaiban és abban is megnyilvánult, hogy módjában állt megkérdőjelezhetetlen „tisztaságú” szakembereket külföldről, jelen esetben Nagy-Britanniából importálni. A másik ok, hogy az ICAC létrehozásának konkrét, ésszerű oka volt, nevezetesen az, hogy Hong Kongban a korrupcióval teljesen megfertőzött rendőrséget megtisztítsák, miután többszörösen bebizonyosodott, hogy a szervezet erre maga nem képes. Az ICAC tehát a rendőrség rendőrségeként indult, aztán fokozatosan kiterjesztette tevékenységét más állami, és a az utóbbi időben egyre inkább magánszektorbeli szervezetekre is.

A hong kongi siker persze imponáló és inspiráló, de a rossz példákból is sokat lehet tanulni. Ahol a szervezet függetlenségét nem bástyázták teljesen körül, ott leginkább politikai boszorkányüldözések eszközévé vált, amelyet a mindenkori kormány ellenfelei lejáratására használt fel. (Érdekes, hogy a hivatalok általában az előző kormány tagjairól vizsgálódnak előszeretettel.) Ahol a hivatal „túl jól” dolgozott, mint legutóbb Dél-Afrikában vagy hozzánk közelebb Szlovéniában, ott jogosítványait, költségvetését megnyírbálták, vagy éppen, mint Kenyában, vezetőjét lemondtásra kényszerítették. Még ha optimistán úgy véljük is, nálunk ez nem történhet meg, számos veszélyt rejt magában az anti-korrupciós hivatal ötlete. Ha kevés pénzből, kevés emberi erőforrással gazdálkodik, csak várakozásokat ébreszt, amelyeknek aztán nem tud megfelelni. Ha a már meglevő szervek nem működnek együtt vele, vagy tevékenységeiket nem koordinálják, feleslegesen duplikál, forrásokat von el, vagy hasztalan hatásköri vitákra fecsérli maga és más szervek idejét.

Felmerül tehát a kérdés: miért is kell új hivatal? Ha a válasz az, hogy a meglevő szervek nem működnek jól, talán az okok keresésével kellene kezdeni. Mi nem gondoljuk, hogy hatékony rendőrség, ügyészség és bíróságok nélkül tovább lehetne lépni. De ha mégis lesz új hivatal, rendkívül fontos lenne, hogy függetlenségét a lehető legerősebb garanciák védjék, és kapjon feladatához elegendő pénzt, paripát és fegyvert. Egyébként nem érdemes belekezdeni. (Vissza az 1. részhez!)

 

süti beállítások módosítása