Aggódik az Economist a magyar demokrácia miatt. Riasztó (“alarming” - egy jelző amit nem gyakran használ a hűvös brit elemző) az új média törvény, mondják, pl. hogy a kilenc évre a miniszterelnök által kinevezett mediahatósági elnök ellenőrzése alá vonhatja a köztévé és rádió adókat. Támadások érik a központi bank elnökét. Az állami pénzek legális költésének legfőbb őre, az új ÁSZ elnök a neves hetilap szerint „parlamenti költségtérítési botránnyal érintett pártkatona” lett. Az Alkotmánybíróság - eddig a kormányzati hatalommal való visszaélés elleni legfontosabb garancia - tagjait a kormányzati többség választja majd (azaz rábíztuk a káposztát a kecskére; lásd Ádám korábbi blog bejegyzését). Az új köztársasági elnök is a kormánypárt táborából kerül majd ki bizonyosan.

Eddig a cikk felsorolása, de nyilván a hazai újságolvasó tudna még pár dolgot hozzáadni, legutoljára pl. az állami vállalatok pénzügyeinek átláthatóságát (tovább) gyengítő  javaslatot, ami nyilván még jobban megkönnyítené a hűséges támogatók megjutalmazását, közpénzből. Nehéz lenne vitatni, hogy a lista minden egyes eleme önmagában is aggasztó, összességében pedig a korlátjait maga alá gyűrő központi kormányzati hatalomgyakorlás képét vetítik elénk.
Márpedig az alkotmányosság fogalma egy és ugyanaz a korlátozott hatalom gyarkolásával, a demokrácia pedig nem egyszerűen a többség uralma, hanem a kisebbségek végelme is.

Mit tegyen ilyenkor a civil társadalom, mit tegyen egy TI-hoz hasonló szervezet? Van értelme minden egyes, a transzparencia kérdésköréhez kapcsoló törvényjavaslatra reagálni (abban a két napban, ami rendelkezésre áll)? Nehéz kérdés ez, főleg mert minden, a szabadságjogok és a liberális demokrácia minőségét érintő kérdés egyben az átláthatóságot is érinti - minek is kell az átláthatóság, ha nem az elszámoltathatóság előfeltételeként? Kell, hogy egy újságíró személyét vagy sajtóorgánumát érő retorziók miatti félelmektől mentesen fedhessen fel korrupciót vagy hatalommal való visszaélést.

Kell, hogy egy közérdekű adatigénylés eredménye nyilvánosságra kerülhessen, akkor is ha fontos embereknek kényelmetlen. Kell, hogy az ügyészség és a rendőrség objektívan nyomozza ki a helyzetet, és a bíróságok elítéljék a bűnöst, akkor is ha adott esetben kormányközeli vagy kormánypárti „védettséget” élvez. Vajon jobban fog ez menni a jövőben, mint eddig, vagy rosszabbul? Én személy szerint az Economist-tal értek egyet: a lista nem nőhet tovább.