Hétfőn késő este az Országgyűlés újra megszavazta a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött alkotmánymódosítást és az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosítását. Az újonnan megszavazott törvényeket a köztársasági elnöknek ezek után alá kell írnia és ki kell hirdetnie.

A módosítás következtében a mindenkori parlamenti többség anélkül dönthet új alkotmánybírák jelöléséről, majd azok megválasztásáról, hogy abba akár az ellenzéknek, akár bármely más hatalmi ágnak bármi beleszólása lehetne.

Az Alkotmánybíróság jelenti a legfontosabb gátját annak, hogy a jogalkotás ne szolgálhasson magánérdekeket, ezért kiemelten fontos, hogy az Alkotmánybíróság függetlenségét semmi ne kérdőjelezhesse meg. A jogalkotás azonban sajnos gyakran szolgál a közérdekkel szemben magánérdekeket. A korrupció legsúlyosabb formáját jelenti az, amikor egész önkormányzati képviselő-testületeket vásárolnak meg befektetők kilóra vagy országgyűlési képviselők saját vagy pártjuk anyagi hasznára vagy más ellenszolgáltatásért cserébe nyújtanak be és fogadtatnak el törvénymódosításokat. Az ilyen visszaélések egyedüli akadálya eddig az Alkotmánybíróság volt.

A törvénymódosítások nyomán többé senki nem bízhat abban, hogy az Alkotmánybíróság pártatlan maradhat. Még ha a legtisztább szakmai érvelés alapján is hoznak határozatokat, mindig ott lebeg majd annak az árnya, hogy egyes határozataikkal mi módon kedveznek a testület tagjairól egyedül döntő pártszövetség képviselőinek, polgármestereinek, üzletfeleinek.

Az Alkotmánybíróságról szóló törvényben szerepel egy olyan rendelkezés, mely szerint „az Alkotmánybíróság tagjai függetlenek, döntéseiket kizárólag az Alkotmány és törvények alapján hozzák meg”. Mostantól ha ez igaz is lesz, azt csak maguk az alkotmánybírák fogják tudni, másnak sok alapja nem lesz, hogy ezt feltételezze róluk. Személyes véleményem, hogy ebben a helyzetben csak egy megoldás kínálkozik számukra: az egész testületnek le kellene mondania.